Piros zacskók és csokinyuszik – Sokan álltak érte sorba

Tartósélelmiszer-csomagokat osztottak húsvétra Szombathelyen.

Hosszú sor állt szerda délelőtt a Nárai utcában, ugyanis tartósélelmiszer-csomagokat osztott a Hátrányos Helyzetű Roma Fiatalokat Támogató Közhasznú Egyesület, röviden HÁROFIT Khe. Idősek, fiatalok, munkások, anyukák kisgyerekkel várták, hogy kinyíljon az ajtó.

Ételosztás Szombathelyen
A sor.
Mészáros D. Zsolt

Van, aki most van itt először, más viszont már rutinosnak számít – karácsonykor és húsvétkor is sorban áll, mert szüksége van a segítségre. A legtöbben nem igazán szeretnének szóba állni velünk, mégis csak idegenek vagyunk. Megértjük.

Közben pedig valaki szól, hogy menjünk-menjünk, majd betessékel egy oldalkapun, végigmegyünk egy udvaron és egy piros zacskókkal, liszttel, cukorral és tojásokkal teli szobában találjuk magunkat.

Ételosztás Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

Bevalljuk, nehéz egy ilyen eseményről írni, főleg, ha egy kis politika is vegyül a segítésbe. A HÁROFIT idei húsvéti élelmiszerosztását ugyanis a Gyebrovszki János Alapítvány és az önkormányzat szociális bizottsága mellett személyesen Czeglédy Csaba városi képviselő is támogatta – tudtuk meg Valentin Károlynétől, a HÁROFIT vezetőjátől.

Ételosztás Szombathelyen
Ha húsvét, akkor bizony itt is dukál csokinyuszi és csokitojás.
Mészáros D. Zsolt

Aztán kinyílik az utcai ajtó, bejönnek az emberek és meglátják a már ismerős arcokat, akik mindig segítenek nekik. Elkezdenek gazdára találni a piros zacskók is, így szépen olvadni kezd a jég. Mosolyok villannak, elkezdődik a beszélgetés, jön a „ki hogy van” témakör, és már ránk is barátibban tekintenek.

Ételosztás Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

Bár sokan még mindig nem akarnak velünk beszélgetni, az biztos, hogy mindannyian nagyon hálásak az egyesületnek. Halljuk, hogy van, aki már régi ismerősként tér vissza, és van olyan is, aki a párját is itt ismerte meg. Szóval valóban egy szoros közösségről van szó.

„Nagyon nagy segítség most ez nekünk, mert ugye nagyon drágul minden. Én nem tudok menni dolgozni, de ott vannak a gyerekek meg az unokák is, úgyhogy ez nagyon jól jön most” – mondja kissé szégyenlősen egy hölgy, akit már legalább tíz éve segít az egyesület.

Ételosztás Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

Aztán jön egy kétgyermekes anyuka is, családjuk nem régóta tagja a közösségnek, most albérletben élnek. Elmesélte, hogy a kisebbik gyerek 12 éves, koraszülött volt, oxigénhiányos és kerekesszékkel közlekedik. A nagyobbik gyerek izombetegségben szenved, férjét pedig egy éve kellett megműteni a gégéje miatt.

Most éppen új ágyra vadásznak, ugyanis a nagyobbik fiú egy fotelágyon alszik, ez pedig a betegsége miatt nem a legjobb megoldás, főleg hosszútávon. Folyamatos fájdalmai vannak miatta, ezért égetően fontos lenne egy rendes ágyat találni...

Ételosztás Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

„Most körülbelül 140 csomagot osztunk ki, előrevettük a nagycsaládosokat és az idős egyedülállókat, majd utánuk következik a többi rászoruló. Már hagyománnyá vált nálunk az élelmiszerosztás, minden évben karácsonykor és húsvétkor is készítünk csomagokat, amiket a város különböző pontján élők között oszt szét a HÁROFIT és Szombathely Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata” – árulta el a HÁROFIT vezetője.

A Gyebrovszki János Alapítvány

A teljes nevén „Szombathely Szent Márton városa” Gyebrovszki János Alapítványt 2020 tavaszán alapította a szombathelyi önkormányzat. Az alapító okiratban ez van megjelölve az alapítvány céljának:

„Szombathely város lakói szociális gondjainak enyhítése, mindennapi megélhetésük biztonságosabbá tétele, az idős korúaknál, egészségügyi állapotuknál fogva hátrányos helyzetbe kerültek segítése, és e célok érdekében társadalmi összefogás kialakítása, és a lakosság szociális célú segítő tevékenységének kibontakoztatása.”

Az alapítvány névadója a 2014-ben, 58 éves korában elhunyt Elhunyt Gyebrovszki János 2014. May 23. 22:01 Gyebrovszki János, a rendszerváltás utáni szombathelyi baloldal egyik legismertebb személyisége.

Gyebrovszki 1956. október 23-án született Budapesten. 18 éves koráig nevelőotthonban nevelkedett, majd kertész szakképzettséget szerzett. Később politikatudományi és marketing reklámszervezői tanulmányokat folytatott, majd Pécsett szerzett egyetemi diplomát, okleveles humán szervező szakon. 1990 után Szombathelyen élt, négy gyermeket nevelt fel.

A szombathelyi közgyűlésnek 2002-ben lett a tagja, hogy utána minden választáson egyéni választókerületi képviselői mandátumot szerezzen.

A politizálás mellett a szociális foglalkoztatásban is dolgozott – másfél évig volt a Savaria Nett-Pack gyárának vezetője. Kuratóriumi elnöke volt a Szombathely Város Jóléti Alapítványnak, alapítója a Baleseti Sebészetért Alapítványnak és a fogyatékosokat támogató Napház Alapítványnak. Számos jótékonysági akcióban vett részt.

Lapunk 2013 augusztusában közölt Gyebrovszki: Ebben a városban nem hülyék laknak 2013. August 27. 07:05 vele egy hosszabb interjút.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát