Kikapott, és negyedik helyen zárt a Kishali

Véget ért az U19-es bajnokság, Bánfalvi Attila csapata negyedik lett.

Ezen a héten két mérkőzést is játszott a Haladás U19-es együttese az I. osztályban. Szerdán egy remek iramú találkozón hazai környezetben 2–0-ra legyőztük a Ferencvárost: a góljainkat Varga Kevin és Szántó Roland szerezték.

Az évzáró már nem sikerült ilyen jól: az MTK vendégeként 0–4-es vereségbe szaladtunk bele. A gyors vezetőgól megfogta a zöld-fehéreket, de később sikerült rendezni a sorokat. Az első félidő végén, sőt a második félidő elején is volt ziccerünk, de 1–1 helyett a hazaiak lőttek újabb gólt és el is döntötték a találkozót.

Az U19-es bajnokság - hasonlóan a felnőttekéhez - a Honvéd nyerte meg (50 pont), az FTC (48) és a DVSC (40) előtt. Az Illés Akadémia-Haladás csapata 39 pontot gyűjtött. Ősszel Csordás Csaba, tavasszal pedig Bánfalvi Attila irányította a csapatot, munkájukat Márkus Gábor segítette.

Azonban ezzel még nem biztos, hogy a vasiak jövőre is az U19-es, nyolccsapatos első osztályban szerepelhetnek. A kieső ugyanis a 6. helyen végző Vasas lett, mert a kiesésről az dönt, hogy az U17-es és U16-os bajnokságban összesen hány pontot gyűjtöttek a csapatok: ezen összesítés alapján az angyalföldiek búcsúztak. Emellett az U17-es eredmények alapján legrosszabb (de nem kieső) csapat - amely sajnos az Illés Akadémia-Haladás – pedig osztályozóra kényszerül az U17-es II. osztályú bajnokság másodikja ellen. Így a gyulai Grosics Akadémiával vív nagyon-nagyon fontos párosmeccset az U17-es csapat (az Eb-t megjárt Bolla Gergővel és Kiss Tamással, valamint a felnőttek között már bemutatkozott Winkler Andrással), ugyanis ettől a párosmérkőzéstől függ az, hogy jövőre az U19-es, az U17-es és az U16-os bajnokságban az I. osztályban vitézkedhetnek-e a szombathelyi fiatalok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló