Kővári Attila független jelöltként indul a választásokon

A szombathelyi önkormányzati képviselőt ősszel nem jelöli újra az MSZP. Ő mégis szeretne tovább politizálni.

Ma délelőtt a facebook oldalán tette közzé Kővári Attila, hogy az őszi önkormányzati választásokon nem jelenlegi pártja, az MSZP-SZTKE, színeiben, hanem mint független jelölt indul el. A posztot változtatások nélkül közöljük.

Kedves Ismerőseim!

Még nem szándékoztam, de a sok személyes megkeresés és telefoni érdeklődés miatt kénytelen vagyok nyilvánosságra hozni, hogy már párton kívüliként, független jelöltként kívánok indulni a 2-es számú választó kerületben az októberi választáson.

Kővári Attila
Bonyhádi Zoltán

A parlamenti választások eredményei miatt újra kellett gondolni az önkormányzati szereposztást is. Sokan tudják, hogy combközépben elvesztettem mindkét lábamat, kerekes székbe kényszerültem, de egészségi állapotom stabilizálódott, nem okozott gondot a sok hozzám forduló ügyfél segítése. Éppen emiatt szándékomban állt elindulni a 2014-es októberi választásokon, melyhez attól az alapszervezettől, melyhez tartoztam meg is kaptam a támogatást. Ennek ellenére az elnökség - mely tagjainak többsége képviselő jelölt lett - úgy döntött, hogy engem nem indítanak.

Természetesen ez az elnökség joga, döntésüket tudomásul vettem. Az számomra egyértelmű volt, hogy szeretném folytatni munkámat, a megelőző időszakban személyeknek, illetve lakó közösségeknek tett ígéreteimet teljesíteni. Ahhoz, hogy az előzőekben felvázolt céljaimat megvalósítsam, egy választásom maradt, mégpedig az, hogy az őszi önkormányzati választásokon független jelöltként induljak.

Bízom a tisztességes kampányban, bár nincsenek sem jó emlékeim, sem újabb, erre okot adó értesüléseim, de két okos ember mondása motivál: „A remény hal meg utoljára!”, valamint, „A demokrata nem fél!”

Kővári Attila 1998 óta önkormányzati képviselő, , 2010 kivételével minden választáson egyéni mandátumot szerzett Szombathely 2. sz. választókerületében. Végzettsége távközlési mérnök, főként a szociális területen, az önkormányzat lakáspolitikájában dolgozott. Három és fél éve nagyinterjút készítettünk vele Négyszer mentették meg - Kővári Attila hosszú betegség után visszatér a politikába 2011. March 29. 14:33 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2014