Következzék pár jó tanács, amit érdemes megfogadni, ha nem akarjuk, hogy a ránk bízott gyermekek később, szélsőséges esetben bűnözővé vagy áldozattá váljanak. Dr. Nagy József pszichológus rendőr alezredes
Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés Szombathelyen
című konferencián szedte össze azokat a tipikus nevelés hibákat, amelyekkel ártatlan gyerekekből deviáns, sérült felnőtteket nevelhetünk. (A projektet egyébként a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat indította el Szombathelyen, egy TÁMOP pályázat keretében.)
Bevezetőként nézzünk pár sokkoló adatot arról, mennyire számít az, ki milyen családi háttérrel érkezett. Mennyire „evidens”, hogy a gyermekkori áldozatok később maguk is bántalmazók és bűnelkövetők lehetnek:
Ezért fontos, hogy a prevenció eljusson a családokig...
Mi az, ami meggátol abban, hogy a bűnt elkövessünk?
Biztos nem az, hogy az erőszakos cselekedetért nyolc és fél év börtönt kaphatunk – fogalmazott Dr. Nagy József pszichológus, hanem az a szorongás, belső rossz-érzés, ami a bűn elkövetése után bennünk keletkezik. Ami az embert visszafogja, az a lelkiismeret, nevezzük Freud után szabadon „felettes énnek”, ami gátolja a szunnyadó ösztönlényt, és ösztönkésztetéseinket féken tartja. Ha a szocializációnk során ez sérül, nem épülnek be jól az erkölcsi normák, nincs, ami a cselekedeteinket morálisan kordába tartsa.
Anti-parancsolatok, amiktől szülőként vagy pedagógusként óvakodj!
A fizikai bántalmazáson túl, szülőként és pedagógusként számtalan végzetes hibát elkövethetünk, amellyel a gyerekeket később deviánssá, bűnelkövetővé vagy áldozattá „nevelhetjük”. Olyan rossz parancsokat küldhetünk, amelyek később súlyos negatív bélyegekké válnak, és deviáns cselekvéseket válthatnak ki. Ezeket gyűjtötte össze egy csokorba Dr. Nagy József pszichológus.
A gyermek a fogantatása pillanatától verbális és nem verbális üzenetek sokaságát kapja szüleitől, s ezek nagy mértékben befolyásolják, hogy milyen sorskönyvet ír magának. Ezek az üzenetek – mint tranzakciós ingerek – a szülők különböző énállapotaiból származnak és a gyermek különböző énállapotát veszik célba. Ezekkel a rossz parancsokkal olyan negatív érzelmi mintákat adhatunk, amikkel óhatatlanul egy rossz forgatókönyvet is adunk gyermekeinknek. Másrészt meg lehet velük jósolni, milyen motívumok mentén, milyen viselkedésminták várhatóak... (Ennek elméleti megalapozója egyébként Eric Berne, a TA, azaz tranzakcióanalízis kidolgozója volt.)
1. Ne légy, ne létezz! - a lehető legsúlyosabb üzenet
Számos destruktív, önsorsrontó viselkedés mögött ez a parancs áll. Akkor alakul ki, amikor a szülő például azt mondja, vagy csak érezteti a gyerekkel, hogy túl korán jött az életében: még nem várták. Amikor az anyának vagy apának csak nyűg a a gyerek.
Vegyünk egy hétköznapi helyzetet, a gyeses anyuka otthon a konyhaasztalnál a szomszédasszonnyal kávézgat, az asztal alatt pedig ott a négyéves, aki tologatja a kisautóját. Az anyuka elmeséli a szomszédnak, hogyha nincs Pistike, akkor már biztos befejezte volna az egyetemet, vagy most az Operaház balettkarában táncolna.
Nem is gondol bele abba, hogy a négyéves mindent hall, nem hülye, csak kicsi, és ezzel az üzenettel azt továbbítja a gyereke felé, hogy „nem kellesz”, „nem vártunk”, „felesleges vagy”. Nem is kell ezt kimondania, elég, ha ezt érezteti...
2. Ne légy önmagad! – elvárásoknak kell megfelelni
A szülők akkor adják először az ilyen parancsokat, amikor fiút vártak, de lány lett, vagy fordítva. Vagy amikor állandóan a testvéréhez vagy „ahhoz a részeges apádhoz” hasonlítják a gyermeket. Így ő valaki mástól nyeri az indentitását, „pont olyan vagy mint az a bűnöző XY” a „mi lesz belőled, ha nem tanulsz, majd te is az utcára kerülsz, mint a hajléktalanok az aluljáróban” típusú mondatokkal megalapozhatjuk gyermekünk negatív karrierjét.
Az iskolában a pedagógusok is hasonló módon tehetik tönkre a gyerek identitását, elég csak ezt szajkózni: „Pistike drága, nézd már meg a többiek milyen szépen tudnak dolgozni, te meg mindig csak szöszmötölsz. Bezzeg Bálint milyen szépen olvas már, vegyél róla példát!”
Ami hiányzik, a feltétel nélküli elfogadás, a gyerekben kialakul és állandósul a bizonyítási kényszer és egy erős kisebbrendűségi komplexus, hogy ő csak úgy tud teljesíteni, ha más lesz, ha nem maga lesz...
Szélsőséges esetben ezek a gyerekek később agresszívvé válnak, mert csak így képesek felhívni magukra a figyelmet, kivívni, ha negatívan is, mások elismerését. Vagy beteljesítik anyuci jóslatát, és tényleg olyanná vállnak, mint a „bűnöző apjuk”.
3. Ne nőj fel! Ne légy gyerek! – a felelősség és érettség nincs összhangban
Az ilyen parancsokat osztó szülőnek van egy nagy belső félelme, amíg nem engedi a gyerekét felnőni, addig ő is fiatal maradhat. Az ilyen mesterségesen kicsiként kezelt gyerek felnőttként is gyermeki, infantilis én-állapotban marad, így követhetet el olyan bűncselekményeket, amiket „felnőtt” már nem tenne meg. Például jellemző rájuk az értelmetlen és céltalan rongálás, a felesleges erőfitogtatás, a életveszélyes bátorságpróbák.
4. Ne csinálj semmit!- maradj passzív
Addig jó, amíg nem is értjük meg igazán ezt a parancsot... A szülő elküld egy szociális szintű üzenetet, „tanulj fiam, mert akkor sokra viheted”, ám közben belül azon dolgozik, „hogyha nekem se sikerült, neked se fog”. A szociális üzenetet lelki szintű metaüzenet is követi, és ezek jóval erősebbek, mint a kimondott szavak szintjén elhangzottak. Erről szól ez a favicc: „Hazakísérhetlek? Meg hát...”
A gyerek ilyen esetben addig teljesít jól, amíg nem kerül éles helyzetbe, ahonnan már elmenekül, mert beugrik a parancs: „ne csináld, neked sem fog sikerülni”.
5. Ne légy egészséges! – félelem, örömhiány
Ezzel találkozunk a leggyakrabban. Ahhoz, hogy valami történjen, hogy figyeljenek rád, hogy fontos legyél, betegnek kell lenned. Mert mikor kérdezzük meg a gyerektől, mit szeretne reggelire, és visszük ágyba neki a teáját, és lessük minden kívánságát? Ha beteg, pluszfigyelmet kap. A következményei pedig könnyen kitalálhatóak.
6. Ne érezz! – bizonyos érzelmek gátlása
Azok a szülők adják tudat alatt is akár ezt a parancsot gyerekeiknek, akik maguk is elfojtják érzelmeiket, akik arra kondicionálják a gyereket, hogy ne érezzen se félelmet, se fájdalmat, ne sírjon a gyerek, és ne érezzen együtt senkivel, mert az élet úgyis kegyetlen, muszáj felvértezni magunkat ellene! Amit ezzel a paranccsal kiölünk: az az empátiára való képesség.
Ismerik a pszichopaták három fontos ismérvét? Első a gyermekkori ágybavizelés, rajongás a tűzért, és nem szeretni. A sorozatelkövetőre jellemző, hogy nem szorong, nem szeret és nem tanul. Nem tud más emberekkel mély kapcsolatokat kialakítani, folyton elköveti ugyanazokat a hibákat, mindenhol otthagyja névjegyét. Nincs semmi, ami visszatartaná – hiányzik belőle a szorongás.
7. Ne légy a korodnál, ne légy gyerek! – a felelősség és érettség nincs összhangban
Főként idősebb szülők adják ezt a parancsot. De előfordulhat olyan esetben is, amikor egy családban a szülők nagyon fasírtban vannak egymással, és a gyerek maga érez belső kényszert arra, hogy siettesse saját növekedését, mert úgy gondolja, ha felnőtt lesz, majd megoldhatja a problémákat, akkor majd lecsendesítheti, kibékítheti a szüleit.
Ebben a mesterséges felgyorsításban az a baj, hogy kimaradnak azok a momentumok, amik gyerekkorban elengedhetetlenek az érzelmi fejlődéshez. Ezeknél a felnőtteknél a személyiség bizonyos része infantilis marad. Úgy követi el a bűncselekményt, mint egy gyerek, aki sohasem lehetett igazán gyerek.
8. Ne csinálj semmit! – passzivitás, kiszolgáltatottság
Ez a parancs is gyakori, és olyan szülőkre jellemző, akik még a széltől is óvják utódaikat: „ne mássz fel, mert leesel, ne egyél túl sokat, mert elrontod a hasad, ne fuss, mert kiszaladsz az autó elé, ne lépj, ne mozdulj...” Az ilyen szülő nem engedi, hogy a gyerek nélküle kipróbálhassa, kiélje magát, elfojtja, leszabályozza, legátolja. Pedig mikor tanuljon meg esni, ha nem 2 és fél évesen? Amikor még a csontok nem törnek, hanem hajlanak... Egy nagypapát már nehéz megtanítani erre.
Az ilyen parancsokkal nevelt gyerek gyakran válik áldozattá, mert a problémáktól, rizikósabb helyzetektől mindig óvták, és nem alakultak ki benne a helyes megoldási mechanizmusok.
Fontos ellenben, hogy a gyereket hagyjuk, tanuljon önállóságot. Alapszabály: nem tesszük meg helyettük, amire ők is képesek!
9. Ne légy fontos! – mások magunk elé helyezése
E mögött a parancs mögött is a szülői elutasítás áll. Egy alaphelyzet: hétvége van, a gyerek egyik szülőtől a másikig megy, épp mindenki valamit nagyon csinál, apa kocsit mos, anya főz, senkinek sincs öt perce rá. Ilyenkor érzi át igazán a gyerek milyen az, ha „nem vagy fontos.”
Szélsőséges esetben, ha nem kap elég figyelmet, majd kivívja magának: elkezd figyelem-felhívóan, deviánsan viselkedni. Talál majd magának egy olyan kortárs csoportot, interneten egy olyan személyt, aki odafigyel rá, akinél végre ő is fontos lehet.
Az ilyen személyiség jól befolyásolható, kiváló bandatag lesz, mert semmi másra nem vágyik, csak mások szeretetére.
10. Ne tartozz senkihez! - kirekesztettség
Közösségtől, társaságtól, emberi kapcsolatoktól féltjük ebben az esetben a gyereket, ilyen mondatokkal: „ne bízz meg senkiben, neked is csak rosszat akarnak, inkább félj tőlük, mert biztos belevisznek a rosszba”. Aki aztán persze magának való, otthonülő lesz, de nem alakulnak ki nála azok a képességek, amelyek a társas kapcsolatok működtetéséhez szükségesek.
11. Ne légy közel! – jelentéktelennek maradni
Nagyon hasonló az előzőhöz, amelynek parancsa, tilos intim kapcsolatokat kialakítani, bárkihez közel kerülni. Mert "minden férfi csak azt akarja, ne bízz meg senkiben..." Maradj inkább észrevétlen, abból nincs baj.
Az ilyen paranccsal nevelt gyerekből hiányoznak a megoldási kulcsok például ahhoz, mit tegyen, ha agresszíven közelednek hozzá, vagy ha egy férfi tényleg csak azt akarja... Tipikus bűnbakká nevelhetjük ezzel a paranccsal a gyerekünket.
12. Ne gondolkodj! – alárendelődés, kezdeményezés hiánya
Lekicsinylés, leértékelés mint önbeteljesítő jóslat... - ismerős? Amikor Pistikét a tanító néni, egy baki miatt nyilvánosan leminősíti az osztályban, hogy „nagy szamárságot mondtál megint fiam”, „elment az eszed, ha ilyeneket beszélsz”. Aztán következik a fogadóóra, a pedagógus elmondja a szülőnek, hogy baj volt Pistikével, mert butaságokat válaszolt. A szülők aztán otthon folytatják a leértékelést: „ha így folytatod, semmi sem lesz belőled...” A gyerek meg szépen – ha már az iskola és a szülő is ezt mondják - leértékeli saját magát, elkezd tényleg úgy viselkedni, mint amit elvárnak tőle. Senkiként, butaként...
Ez teszik a gyilkosok is áldozataikkal: leértékelik, dehumanizálják, megfosztják emberi mivoltuktól, mert ember embernek nem farkasa. Minden kocsmai verekedés ezzel kezdődik, először meg kell fosztani emberi mivoltától, lesz belőle szemét mocskos disznó, állat, patkány, utolsó féreg...
Feloldásnak
Jó esetben ezeket a gátló parancsokat azért enyhíthetjük - ilyen és hasonló üzenetekkel:
Az engedélyek:
• Létezhetsz.
• Önmagad lehetsz.
• Lehetsz aktív, kompetens.
• Érezhetsz.
• Felnőhetsz.
• Gondolkodhatsz.
• Hozhatsz döntéseket.
• Szerethetsz másokat.
• Változhatsz.
• Különbözhetsz.
• Szolidáris lehetsz másokkal.
• Megnyílhatsz az embert átjáró energiáknak.
Családi boldogság - avagy mik ezek a fotók?
A cikkhez illusztrációiként Susan Copich meghökkentő fotósorozatát használtuk, amely nagyon is a témába vág.
A New Yorkban élő ex-táncos és ex-színésznő, Susan Copich egy kétgyerekes anya, aki beleunt a mindig rózsaszín családi fotózásokba, és forradalmasította a műfajt. Egy albumnyi meghökkentő és ellentmondásos képet készített magáról és családjáról. A projektet pedig „Háztartási boldogságra” keresztelte. Hogy miért? A képek magukért beszélnek...
