Vártam a másik oldal megszólítását, de az idő megy és véleményem szerint még sok-minden kimaradt a tájékoztatásból. Végigböngésztem a honlapot, a hozzászólásokat és a vonatkozó újságcikkeket is. Különösen ez utóbbi miatt lett volna méltányos Dr. Németh Attila igazgató főorvos urat is meginterjúvolni.
Most, olvasva a Dr. Bárány Győző: Rendben működik a körmendi kórház cím alatt.
Február 1-től ismét a városi önkormányzat működteti a Batthyány-Strattmann Kórház, miután a magánerős Medisyst Kft. kiszállt. Az átadást komoly viták kísérték, a kórház új igazgatója szerint a betegellátás rendben működik.
- bevezetéssel megjelent riportot, talán az új igazgató nem veszi sértésnek, ha a régitől a következőkkel szeretnénk elköszönni:
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány pályázatot hirdet az orvosi hivatás megbecsülését célzó ASTELLAS DÍJ - AZ ÉV ORVOSA 2009 odaítélésére. Szándékaink szerint ez a díj a segítségre szoruló emberek köszönetét és háláját fejezi ki a kitüntetetteknek, akik mindent megtettek betegeik felépüléséért. A díjazottakat ezért mi magunk, a páciensek jelölhetjük saját történetünk beküldésével!
Ma sajnálom igazán, hogy a több betegtárs kérésére és bíztatására elkezdett írás félbemaradt és így, a tényleges felterjesztés nélkül csak Neki írom: Doktor úr! Nekem – és sok-sok kezelt betegének – Ön az Év orvosa!
Olvassák hát a befejezetlen (?) történetet!
Mivel az Astellas filozófiája a betegközpontú orvoslás támogatásával erősíteni a jó orvos-beteg kapcsolatot, a Tegyünk Az Egészségünkért Alapítvány által elindított civil kezdeményezéshez kapcsolódva történetemmel szeretném az Év Orvosa díjra jelölni - betegeinek és munkatársainak
Attila doktorát
- dr. Németh Attila ig. főorvos urat, mert számára az orvos-beteg kapcsolat túlmutat a napi rutinon, és mind orvosi, mind emberi értékei szerint, megilleti Őt ez az elismerés. De szívem szerint, elismerés illeti a családját is, akiktől rengeteg időt elvesz, elvett a hivatása - családjának kevés szombat-vasárnap jutott.Betegségem kapcsán elgondolkodtam – mi vitt hozzá?...miért kerestem meg Őt? Elismert orvosok vizsgáltak, ismerősként is tisztelhetem Őket, mégis hiányzott valami! Igen, az, hogy tudjam, mi várható, mire készüljek; hogy ne
csak
gyógyszert kapjak, hanem törődést, korrekt tájékoztatást is! Ma a betegek talán még sokkal inkább vágynak az őszinte szóra, a bizalomra, az önzetlen segítőkészségre, mint korábban, amikor a családok stabil érzelmi és anyagi háttere segítette a betegség elfogadását és a felépülést. Az orvosok jelenléte születésünktől kezdve végigkíséri életünket, hivatásuk fontosságát azonban többnyire csak azon pillanatokban érezzük át, amikor vagy mi, vagy szeretteink nehéz helyzetbe kerülünk életünk során.Aki átesett már ilyen élményen, az tisztában van vele, mi mindent köszönhetünk nekik, és mennyire megérdemlik, hogy kifejezzük tiszteletünket, megbecsülésünket. Az orvos is csak akkor lehet igazán sikeres, ha jó viszonyt ápol a pácienssel, s annak hozzátartozóival. A partneri viszony alapja a bizalom, az elfogadás, s akkor várhatóan a beteg megfogadja és követi orvosa tanácsát, hiszen csökkenti bizonytalanságát, segíti a páciens és a család tájékozottságát.
Örökmozgó, tevékeny, futkározós ember vagyok, mindig egészségesen éltem és semmilyen káros szenvedélyem nincs. Mindemellett a betegségek sem engem, sem családomat nem kerülték el. Műtéteken is átesve tudom, hogy mit jelent kiszolgáltatottnak, időnként reményvesztettnek lenni, és tudom azt is, hogy mennyire fontos, hogy ne felettünk, hanem velünk beszéljenek!
Egy évig jártam (küldtek) orvostól orvosig, s eszembe jutott gyakran Eötwös Csöpi bácsi híres zenebohócszáma:
van másik!
gyulladáscsökkentőkkel, kenőcsökkel… kidobott ezrekkel (ha nem használ, ki lehet dobni, semmiből sincs próbamennyiség)…. Közben kutattam az interneten, mi is lehet a bajom pontosan. Orvosi cikkeket olvastam, egyre aggasztóbb információkat találtam és inkább ártottam magamnak, hiszen a sok adat helyes megítéléséhez nem véletlenül szükséges a szakirányú képzettség és szakmai gyakorlat, tapasztalat is!Utakat kerestem, majd vagy 10 év távlatából most nem hozzátartozóként, hanem betegként találtam az orvosra, aki körül jó a légkör, mosolyognak a kollégák, bárki érkezett - ha beléptek a folyosókra – ismerősnek, idegennek köszöntek, előkészítették a betegeket… Csodálatos embereket ismertem meg, akik a profizmusuk mellett EMBERKÉNT is foglalkoztak a betegekkel – nem csak velem! Megnyugtattak. Nyugi, meg fog gyógyulni!...... itt az írás félbe-maradt!
….aztán kezelésre járva a betegtársakkal együtt láttuk, valami megváltozott! A kórház dolgozóitól elcsípett beszélgetés-foszlányok két dolgot közvetítettek – egyrészt bizonytalanságot; féltek, mi lesz, ha véleményt nyilvánítanak? Féltek, mi lesz a munkahelyükkel, a megélhetésükkel? A másikban féltették igazgató főorvosukat, annak egészségét, erejét, kitartását…és a kialakult nyomásban nem mertek kiállni mellette. Jó lett volna, ha az újság lehozza az interneten olvasható TV2 összefoglalóban dr. Bárány Győző Ki az igazgató? kérdésre adott válaszát
most még dr Németh Attila, de lehet, hogy egy óra múlva én
(mármint Bárány doktor). Akkor meg mire való a Vas Népében megjelent képmutató, sajnálkozó nyilatkozat? Miért nem jelentek meg dr Németh Attila elköszönő sorai? (Nincs mindenkinél internet, s bizonyos korosztály nem is járatos annak használatában.)2005-ben, a magántőke belépése nélkül már megszűnt volna a körmendi kórház és még a többi, vele együtt ma is érintett. Rengeteg változás, bizonytalanság és konfliktus veszi körül a mai világban az egészségügyet - Körmend példája is ezt erősíti - de szeretnénk egyben bizakodni: az orvosok mindent megtesznek az egészségünkért és az életünkért.
Arra kérek mindenkit, hogy vonja le a tanulságot ebből a történetből, hiszen nem akarok senkinek ártani, csak arra kérem azokat, akik hibáztak, hogy okuljanak a dologból!
Én csak egyetlen egy dolgot szeretnék. KÖSZÖNETET MONDANI és elköszönni Tőle, s nem csak a magam nevében!
(név és cím a szerkesztőségben)
