„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk.” A lényeg az utolsó részben van, de mi szívesebben idézgetjük az első felét. MUK! Érthető? Na jó, a március elmúlt. De itt van április, és mi újra kezdjük! Istenbizony. Vagy ha nem, hát majd négy év múlva. Esetleg még akkor sem. Ej, ráérünk arra még!
Ne legyen kétségünk: április 6-a nem azok napja lesz, akik még mindig reménykednek a változásban. Áprilisban újra kezdik, illetve folytatják az elmúlt négy évet. És megérdemeljük.
Forradalmárokból és Pató Pálokból áll az ország. Az egyik része minden nap forradalmat akar, harcolni mindennel és mindenkivel. A másik meg, amely nem feltétlen híve a mostani kormányzás forradalmi hevületének, patópálkodik. Kormányváltó erők – ugyan már! Mi az, amire képesek voltak? Amiben megmutatták nekünk, hogy van még remény? Az egyik folytatni akarja, a másik meg újrakezdeni azt, ami egyszer már csúfosan elbukott. Sehol egy új arc, egy új remény.
Az egyiknek az a lényeg, hogy történjen valami. Hogy harcban álljunk. Mindig. Folyamatosan. Bárkivel, bármikor, bárhogyan. Ez az ország túlpörgetett része, eredmények eredmények hátán, hasán, homlokán. Gyűlünk, menetelünk, harcolunk, megvédünk, nehogy kimaradjunk valamiből! Legalábbis az emberek azon része, amely szereti a mozgósítást, mert enélkül unalmas lenne az élete. Így van ez már régóta minálunk. Nagyokat álmodni, tudni, merni, tenni, tartani a jó irányt, új országot építeni nyugodt erővel, évente megváltani a rendszert és a világot, hallgatni, hazudni, felvonulni, nagymagyarkodni, kishungaristázni, gárdát állítani, masírozni, gyújtogatni, komcsizni, fasisztázni, riogatni, elkenni, felkenni, megkenni, fülkeforradalmárkodni, rezsiharcolni, hajrá, magyarok! Mindent lehet, csak akarni kell! Minden évben muk, minden héten muk, naponta muk és percenként muk, és durrbele, uk-muk-fuck you!
A másik rész meg ráér mindennel. Ez a patópálúr-részleg. Semmi MUK, semmi forradalom, nemhogy márciusban, de áprilisban sem, sőt a következő négy évben sem. Jó nekünk, hogy rossz nekünk. Így vogymuk mi mostanság, ebben a kis országban, ahol oly nagy az Isten állatkertje.
És persze ott a harmadik harmad, azaz a többség. Akiknek elege van minden mozgósításból és minden ellenállásból, akiknek elég tizenkétszer azt mondani, REZSIHARC. Nem kell több, kevesebbel viszont nem érik be. Hát, ez van most, és alighanem ez lesz április 6-a után is, legalább négy esztendeig. Ilyen a magyar tavasz. Ez a tisztítókúrák ideje, a napfény magunkba szívása, kirándulás az erdőben, ibolyák és krókuszok, meg ilyenek. Az első korsó sör elfogyasztása a kiskocsma teraszán vagy a kerthelyiségben. Így is lehet. Kicsit visszavéve a lendületből, szerényen, alkalmazkodva a körülményekhez.
Én például szintén MUK, már márciusban újra kezdtem a kertészkedést, áprilisban meg elmegyek választani. Hogy melyik palántát érdemes kiültetni. Kapálok, ások, gereblyézek, magokat ültetek, füvet nyírok, locsolok. Megannyi csöndes kis cselekedet, látszólagos állóvíz, mintha mi sem történne. De a felszín alatt… A jó kertész türelmes és alázatos. Tudja, reméli, hogy májusra virágba szökken minden, júniusban már pompázik a kert, júliusban megjelennek az első termések, pirulni kezd az eper, a málna, a ribizli, augusztusra dzsungel nő az üvegházban. Remélhetőleg. Nekem elegem lett az elmúlt négy év minden forradalmából és összefogásából. Nekem ezek után ennyi elég. Nem kell folyton taktikázni, masírozni, hazudni, sumákolni, ígérgetni, elhallgatni, ámítani, számítani. Persze elkiabálni nem szeretném. Úgyhogy inkább meg se mukkanok…
Az előző négy esztendőt elsiettük, a következő négyről lekéstünk. Szerintem, ha mindenki csak annyit tesz, amennyi az erejéből telik, és van benne elég alázat ahhoz, hogy felismerje határait, akkor a dolog rendben lesz. Legalább a kertben és a kerítésünk határain túl. A jó kertész mindig alázatos. Jól tudja, hogy a Halotti Beszéd második fele a fontosabb, persze csak akkor, ha már tudjuk, kik is vagyunk.
Más utat nem hagytunk magunknak. Pedig idő és alkalom, az volt rá elég. Hogy lesz e még, azt nem tudom. De ezzel az áprilissal elkéstünk. Marad a kiskert, a metszés, a tavaszi égetés, a kapálgatás, az ültetgetés. Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
