Közélet rovat
16
Fejenként 10 ezer forint támogatást kapnak a szombathelyi nyugdíjasok és ellátottak
A támogatást Nemény András polgármester jelentette be, de a közgyűlésnek még el kell fogadnia.
9
„Ez az ügy az erkölcsi fertő legmélye” - Mit mondanak a szombathelyiek a kegyelmi ügyről?
Az utca emberét kérdeztük Szombathelyen többek között arról, mi a véleménye Novák Katalin lemondásáról.
6
Ha tudni akarja, mit csináltak tavaly a szombathelyi képviselők...
Érdemes megnézni az éves beszámolókat, van köztük kétmondatos és 27 oldalas is.
1
Telek Miklós a Vas Vármegyei Kormányhivatal új igazgatója
Február 1-től tölti be a tisztséget Puskás Tivadar korábbi kabinetvezetője.
1
A tiszántúli református püspök azt kéri Balog Zoltántól, hogy mondjon le
Fekete Károly szerdán ismét azt javasolta a korábbi miniszternek, hogy mondjon le.
Szombathely az UNESCO Tanuló Városok közé került
A döntéssel Szombathely olyan globális hálózat részévé válik, amelynek célja inspirációt, know-how-t és jó gyakorlatot megosztani a részt vevő városok között az élethosszig tartó tanulás terén.
3
Orbán 2002-ben még a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának egyesülete mellett kampányolt
A Fidesz és az MDF akkor Összefogás a Városért 2002 Egyesület keretében indult Bicskén. Ennek az egyesületnek a listavezetője volt V. János.
6
Egymilliós órát viselhetett a Partizán-interjú alatt Magyar Péter, aki Orbán egyik pénzügyével vágott vissza
"Miniszterelnök úr előkapott a zakója zsebéből egy köteg 500 euróst."
4
Biztonságosabbá tennék az egyik gyalogosátkelőt a szombathelyi Jókai utcában
Többek között megszüntetnének két parkolóhelyet is, a jobb beláthatóság miatt.
6
Nem a rogáni propagandára!
Az aHang és az Egységes Diákfront aktivistái kiegészítették a kormány félrevezető plakátjait.
Megérkezett a zsinati székházba Balog Zoltán
A volt minisztert kisbusszal próbálták eltakarni a sajtó munkatársai elől.
4
Balog kedden nyilatkozatot fog tenni a kegyelmi ügyről
Előtte egyeztet a püspöktársaival a mondanivalójáról.
5
Havasi Bertalan: hírlapi kacsa az Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatos baloldali híresztelés
A 444.hu ugyanis két egymástól független kormányzati forrásból is úgy értesült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt várja Balogtól, hogy ő is vállalja a felelősséget a kegyelmi ügyben.
4
Átvette az egyház a táplánszentkereszti és a szombathelyi Gagarin úti idősotthon fenntartását
A két intézmény januártól külön működik, szeretnének fejleszteni és bővíteni a profilt.
3
Orbán elvárja Balog Zoltántól is, hogy vállalja a felelősséget kegyelmi ügyben
Balog püspöksége is veszélybe kerülhet.
5
„Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozása"
Orbán sajtófőnöke ezzel indokolta, hogy nem foglalkozik Magyar Péter állításaival a miniszterelnök.
Hogyan viselkedjünk politikusokkal, a háziállatok titkos bűnei és egyéb közéleti beavatások
Szily László, a 444.hu újságírója, a Nyugat.hu csapata és Erdélyi Péter, a független újságírás egyik motorja közönségtalálkozóra és könyvbemutatóra vár pénteken, Szombathelyen.