Mint a Nyugat elsőként beszámolt róla, hónapok óta folyik a harc az MSZP-ben a hatalomért. A csata egyik kiemelt terepe Vas megye. Információink szerint a módszerek időnként súrolják a törvényesség határait: a régieket kiszorítani vágyók fiktív szervezeteket hoznak létre, vagy pénzért léptetnek be embereket a szervezetbe.
Szerdán az MSZP Vas megyei szervezetének etika bizottsága úgy döntött, hogy Tóth Csaba, a párt megyei alelnöke, Táncsics Péter, a kőszegi szervezet elnöke, és Szabó Bálint, a Fibisz hivatalosan elismert megyei elnöke érintett a kőszegi alapszervezet tagságának "nem megfelelő" módon történt felduzzasztásában. A történtek előzménye, hogy Horváth Csaba, a Vas megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke decemberben azt állította, az MSZP egyes aktivistái pénzt kínáltak a Kőszeg környéki romáknak a belépési nyilatkozatok aláírásáért.
A Nyugat hamarosan részletesen foglakozik majd a történtekkel.