Szigorúan ellenőrzött újjászületés a vasi MSZP-ben – a regisztrált tagság közel fele jelent meg

A roma tagtoborzások, fiktív szervezetek és homoszexuális nemi...

Vas megyében március 5-én békében és rendben újjáalakultak a pártszervezetek – jelentette be Hiller István, a szocialisták elnöke, aki szombat déltájban Körmenden, a helyi pártirodán tájékoztatta a médiát. Az alakulóüléseket a nap folyamán az MSZP vezérkara megkülönböztetett figyelemmel kísérte végig, az országos elnökség színe-java személyesen is részt vállalt az újjászületésben. Míg Hiller István a körmendi szervezet megalakulásánál, addig Kiss Péter Celldömölkön, Lampert Mónika Répcelakon bábáskodott. Bükön (ahol felmerült a tagtoborzás alapos gyanúja) Lendvai Ildikó felügyelt.

A teljes körű tisztújítás okai
Mint ismeretes – hogy az előzményeket is számba vegyük –, Hiller január 22-én jelentette be, hogy a párt elnöksége az etikai bizottság kezdeményezésére feloszlatta Vas megyei szervezeteit, és teljes körű tisztújítást kezdeményezett. A roma tagtoborzások, fiktív tagszervezetek és homoszexuális nemi erőszak hírétől hangos vasi szocialisták kálváriája közel másfél éve vette kezdetét, amikor Tóth Csabát és Szabó Bálintot azzal vádolták meg, hogy pénzért léptettek be romákat a szocialistákhoz, és fiktív pártszervezeteket hoztak létre a megyében. Az ügy folytatásaként – Szili Katalin segítségével – tavaly nyáron elfogadták a gyanús helyi pártszervezeteket, majd ősszel botrányok közepette választották Tóth Csabát megyei elnökké. Akkor a megyei tisztújító ülésről a szombathelyi szervezet egy része ki is vonult, s az említett anomáliák miatt az országos etikai bizottsághoz fordult jogorvoslatért. Döntés azonban sokáig nem született…

Mindenütt megválasztották a helyi szervezetek elnökségeit és elnökeit
A szombati sajtótájékoztató időpontjáig – közölte Hiller István – tizenhárom településen már békében lezajlottak a tisztújítások: „Mindenütt rendben folytak a jelölések, elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, megválasztották a helyi szervezetek elnökségeit és elnökeit, valamint a megyei tisztújító küldöttgyűlés küldötteit”. Az MSZP országos elnökségének döntése értelmében – nyilatkozta a pártelnök – a helyi szervezetek megalakításában azok vehettek részt, akik a központi tagnyilvántartásban szerepeltek. Mindehhez a tavalyi, országos kongresszus előtti adatokat vették alapul.

Január 22-e óta a megyében létszámstop van
A létszámstop miatt – utalt rá a pártelnök – hamisak azok a médiában híresztelt vádak, miszerint az utóbbi időben Vasban újabb roma tagtoborzások történtek. A média pontosított, ugyanis a roma vezető, Horváth Csaba arról értesítette a sajtót, hogy Tóth Csabáék most a pénzért korábban megvásárolt romákat akarták mozgósítani. Hiller István azonban nem kívánt erre érdemben reagálni, csak annyit mondott: „semmivel nem tudta ezt az állítást bizonyítani”. A pártelnök a kényesebb kérdéseket is rendre kerülte. Arra például, hogy ezzel az újjászervezéssel Vasban a tagok között a belviszály, a régiek és az újak harca megoldódik-e vagy sem, csak annyit válaszolt, hogy „az előbbi”.

Elnökválasztás
A megyei elnök megválasztására – jelentette be Hiller István – a jövő héten Celldömölkön kerül sor, amin a most megválasztott megyei tisztújító küldöttgyűlés küldöttei vehetnek részt. Továbbá megtudtuk még, hogy a vendéglátó körmendi alapszervezetnél a tisztújítás rendben lezajlott – itt a 41 tagból 33-an jelentek meg. A vasi szervezetben május 12-éig tart a létszámstop, addig új tagok felvételére nincs lehetőség. A pártelnök a médiától azzal búcsúzott, hogy a mai nappal új fejezet kezdődött a vasi szocialisták életében, és reményei szerint sikeresen és eredményesen működő szervezetek kezdték meg újfent működésüket.

Csak meghívóval és személyivel
Az esti órákra mind a húsz alapszervezet sikeresen megalakult. Bár januárban huszonhat alapszervezetet oszlattak fel, megtudtuk, egyetlen szervezet sem veszett el, csupán a nagyon aprókat vonták össze. Ezen csoportosulások azonban, ha akarnak, május közepétől újra különválhatnak. Az újjáalakulások állítólag valóban szigorú ellenőrzések mellett zajlottak. A tagok a meghívó és személyi igazolvány felmutatásával regisztráltathatták magukat, így kizárt, hogy valaki más nevében, hamis adatokkal, több helyszínen jelent volna meg. (Mint ahogy a fiktív alapszervezetek alakítása kapcsán ezek a gyanúk felmerültek.) Átlagban a tagság 2/3-a döntött úgy, hogy újjáalakítja a 20 szervezetet.

178-ből 41-en, Tóth Csaba nem lett küldött
Információink szerint a központi nyilvántartásban 1200 vasi párttagot regisztráltak – ez alapján választották meg ősszel elnöknek Tóth Csabát. A Szabó Lajos országgyűlési képviselő által most készített, az újraregisztrálás alapját nyújtó listán már csak 950-en szerepeltek. Szombaton pedig összesen 541-en regisztrálták újra.

Néhány érdekes adat még. Az egyik botrányt kiváltott alapszervezetben, a büki-csepregiben 178 regisztrált tagból 41-en jelentek meg. Köztük 20 szolnoki állandó lakos.
Kőszegen a regisztrált 227 tagból 104 ment el. Az addigi elnök, Táncsics Péter helyett Rába László lett a városi pártelnök, s nem választották meg küldöttnek az ehhez az alapszervezethez tartozó Tóth Csabát, aki az őszi választáson lett a vasiak pártelnöke.
Szombathelyen, értesültünk róla, szintén sikeresen újjáalakult a szervezet – a 250-ből 165 tag jelent meg –, és ismét Horváth Györgyöt választották meg elnökül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Belháború a vasi MSZP-ben