Mint már beszámoltunk róla, okirat-hamisítás miatt nemrég vádat emeltek Tóth Csaba, az MSZP vasi elnöke, Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő és Tancsics Pétert, a kőszegi pártszervezet elnöke ellen. Azzal vádolják őket, hogy a valóságban nem is létező vasi Fibisz-szervezetek alakuló jegyzőkönyveit írták alá. A nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság végzi és a Zalaegerszegi Városi Ügyészség felügyeli, lévén, hogy a Vas megyeiek elfogultságot jelentettek be a vizsgálat során.
Most újabb, hasonló ügyben rendeltek el nyomozást. Mint Pirger Csaba, a Zalaegerszegi Városi Ügyészség szóvivője elmondta, ismeretlen tettest, tetteseket vádolnak azzal, hogy szintén okirathamisítást követtek el, ezúttal a kőszegi pártszervezetbe való tagbeléptetéskor.
A Nyugat információi szerint az a vád, hogy nem létező, vagy telefonkönyvből kinézett tagokat léptettek be a kőszegi pártszervezetbe, így duzzasztották fel közel 400-ra a taglétszámot. A cél az volt, hogy minél több küldöttet tudjanak delegálni az őszi megyei küldöttgyűlésre, ahol elnökké választották Tóth Csabát.
Ez az ügy ismét elfogultság miatt került Zalába Vasból, s mint a szóvívő elmondta, a nyomozást ismét a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság végzi majd. Az ügyészség arra kérte a rendőrséget, hogy egyesítsék a két (fiktív Fibisz-szervezetek létrehozása és a fiktív kőszegi tagbeléptetések) ügyben a nyomozást.