Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A MSZP etikai bizottsága „arcul csapta” a vasi romákat

A vasi romák felháborítónak tartják, hogy az MSZP országos etikai bizottsága megsemmisítette a...

A vasi szocialisták kétes tagtoborzási akcióinak utózöngéjeként december 9-e délelőttjén az érintett romák nevében a helyi kisebbségi önkormányzat szombathelyi irodájában Horváth Csaba megyei vezető tartott sajtótájékoztatót. Közölte: a vasi romák felháborítónak tartják, hogy az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága nemrégiben megsemmisítette a megyei bizottság korábbi, tagtoborzókat elmarasztaló döntéseit, és az érintett pártfunkcionáriusok (Tóth Csaba, Táncsics Péter és Szabó Bálint) kizárását visszamenőleg is semmisnek nyilvánította. Az országos etikai bizottság – fogalmazott Horváth Csaba –, ugyanis teljességgel figyelmen kívül hagyta a romák korábban a sajtó és a bíróság előtt is feltárt bizonyítékait. Az eljárást a vasi kisebbség arculcsapásának tartotta.

12 roma állításait hagyták figyelmen kívül
Tavaly decemberben – emlékeztetett Horváth – a Vas megyei romák hat vezetője a nyilvánosság elé állt és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a vasi szocialista aktivisták (Tóth Csaba, Táncsics Péter és Szabó Bálint vezényletével) körülbelül 4-500 roma tagot léptettek be a pártba, pénzért.

Az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága mostani döntésével – állította Horváth Csaba – a sajtótájékoztatón megjelentek közléseit figyelmen kívül hagyta. Állításaikat hangkazetták és belépési nyilatkozatok tucatja is bizonyította. Másrészt a bizottság arról is megfeledkezett, hogy az egyik érintett, (a szintén kétes körülmények közt FIBISZ-elnökké választott) Szabó Bálint a sajtótájékoztató után hiába perelte be rágalmazásért a roma vezetőket, még másodfokon, Bárándy György segédletével sem sikerült nyernie.

A romák nem hagyják annyiban
Az MSZP azóta megválasztott megyei elnöke, Tóth Csaba és társai – állította a roma vezető – pedig minden eszközzel azon munkálkodtak, hogy az érintett romáknak keresztbe tegyenek.
A sárvári roma, Horváth Mihály ellen például szemérem elleni erőszak bűntette miatt indított Szabó Bálint magánvádas eljárást. A fiatalember azt állította, hogy Horváth Mihály és társai a rágalmazási per második fordulója előtti este, március 15-én lakása előtt megverték, majd fajtalankodtak vele. Később bizonyíték hiányában Horváth Mihályt és társait felmentették.

Horváth Csaba azt is felháborítónak tartotta, hogy a megyében az újonnan megválasztott Megyei Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke épp az a Táncsics István lett, akinek a fia szintén érintett volt a tagtoborzásban (annak idején Tóth és Szabó mellett őt is kizárták a pártból). Szerinte ez a lépés sok mindenre adhat magyarázatot.
Horváth Csaba végül közölte, a vasi romák a tagtoborzási ügyet nem hagyják annyiban, ezért is mielőbb össze kívánja hívni a roma kisebbségi elnököket, hogy megbeszéljék, milyen lépéseket tegyenek az ügyben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Belháború a vasi MSZP-ben

Tovább az oldalra