Ez a mai nap jól kezdődött. Mi tagadás sokkoló élményben volt részem. Egy olyan emberi magatartással találkoztam, amiből ha sokkal találkozunk, jóval könnyebb lett volna.
Reggel hallottam először stúdió minőségben az Annus és Fazekas tiszteletére, Botos Tamás és Cséry Zoltán által írt dalt. Mestermunka mondhatom. Ha nyerjük a pert, tuti siker. Ha nem akkor is. Tehetségesek a szerzők ugyanis.
A lényeg azonban nem ez, hanem a jóindulat. Amihez ők értenek, azzal próbálták
elérni, hogy nekünk könnyebb legyen.
Említhetném Sulykos Istvánt is, aki egy hónapig éhségsztrájkolt a két olimpiai
bajnok ellen elkövetett disznóságok ellen tiltakozva. Azóta pedig tiszteletbeli
szóvivőként harcol az emberi méltóságért, az ártatlanság vélelméért.
És még számtalan példát tudnék felsorolni arról az oldalról, ahol azok az emberek állnak akik, velünk vannak.
Persze valószínű, hogy azon az oldalon is sorakoznak bőven, ahol mindent elkövetnek, hogy elhatárolódjanak tőlünk.
A legjobban mégis azoktól az emberektől undorodom, akik a kibic szerepét vették fel. Várják az eredményt és majd eldöntik, mennyi is az annyi. Ők azok, akik asszisztáltak, vagy tevékenyen részt vettek a névtelen levél megírásában, akiknek nagyon szúrta a szemét a két bajnok, vagy akik nem mertek kiállni mellettük.
Ma összeállítottam egy csoportképet, amelyen azok az emberek szerepelnek, akiknek
egy esetleges győzelem után helyük lenne a fiuk mellett. Jelentem, az objektív
már nem tud nagyobb teret befogni, a kép megtelt.
Úgyhogy ha nyerünk: Kibicnek kuss!!
