MEDIAWAVE – a szombathelyi szál

A fesztivál fő helyszínén, a Fő téren találkozunk Pusker Péterrel, a MEDIAWAVE zenei koordinátorával. Árnyékkeresés, hosszúkávé-rendelés a diskurzushoz; a téma evidens: a győri fényírók jubileumi, huszadik összművészeti fesztiválja, amely péntektől, nyolc napon át itt Szombathelyen zajlik majd… Hogy is van ez?

- Megkerülhetetlen, hogy az elején ne a győri szakítással hozakodjam elő. Hogyan fogadta Győr, hogy az emblematikus kulturális seregszemle 19 év után, épp a jubileumon Szombathelyre költözött?

- Tudtommal a győri önkormányzatnak azóta sincs erről semmiféle hivatalos véleménye. Persze visszajutott hozzánk, hogy a polgármester olyan kijelentéseket tett, miszerint biztos abban, hogy vissza fogunk térni. Őszintén, szerintem sokkolta őket a tény, nem voltak erre felkészülve. Nem akartak nekünk rosszat, csak semmilyen szinten sem voltunk a figyelmük középpontjában. Gondolták, ha húsz évig elműködtünk, eztán is elleszünk valahogy.

De ezekkel a dolgokkal már nem foglakozunk, számunkra egyedül a győri közönség maradt fontos, akik az évtizedek alatt megszerették programjainkat, nem szeretnénk őket cserbenhagyni. A régi győri fesztivál-központban, a Rómer házban ezért is szervezünk idén is koncerteket és filmvetítéseket, de összehasonlíthatatlanul kevesebbet, mint régen. A fesztivál, ez tény, valóban elköltözött. Szombathelyen most azon dolgozunk, hogy ez az együttműködés ne csak egy évre, hanem hosszútávra szóljon.

Pusker Péter
Mészáros Zsolt

- Szombathelyen ez idáig csak a megszállott zene- és filmrajongók tudtak rólatok. Sokaknak például „Hartyándi Jenő”, a fesztivál emblematikus arcának, szülőatyjának a neve is ismeretlenül cseng. Tényleg, kikből áll a stáb?

- Kezdetektől fogva Jenő irányította a fesztivált, a mai napig ő az igazgatója, szellemi és művészeti vezetője. Az eltelt évek alatt azonban tudatosan foglalkozott az utánpótlás-neveléssel. Pár éve együtt dolgozik egy kicsi, főként 30 év körüliekből álló stábbal. A fesztivál lebonyolításának idején – az előkészítés utolsó hónapjaiban – mindig gyarapodik a létszámunk. De az év többi napján van egy pénzügyi-operatív vezetőnk, a filmes programokért két kolléga felel, a zenei rendezvényeket én szervezem – ennyien vagyunk.

Az én szerepem idén, mivel eredendően idevalósi vagyok, megnőtt. Életem nagy részét ugyanis Szombathelyen töltöttem, a Bolyaiba jártam általánosba, a Kanizsaiban érettségiztem, majd Győrbe jártam fősulira, de utána is évekig Szombathelyen éltem s dolgoztam.

- Hogy keveredtél a szervezőgárdába?

- Önkéntesnek jelentkeztem főiskolás koromban a fesztiválhoz, utcai plakát alapján. A zene szeretete vonzott be elsődlegesen, és a közösségi munka lehetősége. Így lettem az akkor még elég sután működő koncert és színház megvalósító csoport tagja 1997-ben. 5 éve költöztem újra Győrbe, igazából azóta került az életem középpontjába a MEDIAWAVE, ez lett a munkám, egész évben az alapítványnak dolgozom, a sok nehézség ellenére ez bizony „álommeló”.

- A szombathelyi költözésben is volt szereped?

- Nem, ez egy másik történet. Ha kíváncsi vagy rá elmesélhetem…

- Persze, érdekelne…

- Ez a változás nem volt előre betervezve, számos szerencsés véletlen kellett hozzá, hogy így alakuljon. Nem csupán nekem, Jenőnek is vannak szombathelyi szálai. Független filmesként évtizedek óta jó viszonyt ápol Váradi Gáborral. Tavaly júniusban egy telefonbeszélgetésük alkalmával Jenő őszintén elmesélte neki, hogy a MEDIAWAVE meg van akadva: azt érezzük, hogy Győrben semmilyen figyelmet nem kapunk, inkább hátráltatnak, mintsem támogatnának bennünket. Akkoriban már azon gondolkodtunk, hogy a következő fesztivált inkább a városkörnyéki településeken rendezzük meg, felmerült Komárom neve is (ahová, az erődhöz pár napra évek óta kitelepültünk). Tudtuk azonban, hogy a koncerteket még meg lehet rendezni vidéki környezetben, de a falvakban nincsenek vetítőgépek, nincs a mozizáshoz kellő infrastruktúra. – Szóval meghallgatva vívódásainkat Gábornak eszébe villant, miért is ne, a MEDIAWAVE-et meg lehetne akár Szombathelyen is rendezni. Megkérdezte Jenőtől, fusson-e egy kört… Nagy szó, de igaz, Szombathelyen pártsemlegesen, az összes politikai erő örömmel, nyitottsággal fogadott bennünket. Pedig az aktuál-politikai helyzet nekünk sem kedvezett.

- Milyen feltételekhez kötöttétek a költözést?

- Két dolgot kértünk: egyrészt anyagi támogatást, mivel egy ekkora fesztivál nem működhet a város nélkül, másrészt, hogy partnerként kezeljenek bennünket. Ezt itt Szombathelyen megértették. Azóta számtalan cég, szervezet és kulturális intézmény és helyi alkotó állt mellénk, felsorolni is lehetetlenség, de nagy köszönet és hála illeti őket, büszkék vagyunk rájuk. Összességében, a magam részéről el nem tudom mondai, hogy milyen jó úgy dolgozni, hogy a támogatást és nem az akadékoskodást érezzük, nem vagyunk ehhez hozzászokva. Megterhelő munka sokszor, de rengeteg élménnyel gazdagodom napról napra, és ez nem egy „puncsolós duma”…

- Most előzetesen milyen érdeklődésre számítotok?

- Vegyes a kép, nem lehet tudni, sokan magabiztosak és optimisták, mások visszafogottabbak, én titkon reménykedek. Azt kell látni, hogy ez is egy hosszú folyamat, amelynek csak az első lépésein vagyunk túl. Apró gyökereket eresztettünk már, kialakultak a kapcsolataink, de az elkövetkezendő 8-9 nap még továbbra is jórészt az ismerkedésről szól.

- Győri programjaitokra sok budapesti fiatal is lezarándokolt. Előzetesen milyen érdeklődést tapasztaltok a szombathelyi rendezvénysorozat iránt? Mégis csak új a helyszín, ráadásul a fővárostól kétszer olyan messzire, mint Győr…

- Tapasztalunk érdeklődést a jegyek iránt, arról is hallani, hogy például Pesten a május 7-ei Gil Scott-Heron koncertre külön buszok szerveződnek. De más zenei programoknál is régiós-országos közönségre számíthatunk.

Pusker Péter
Mészáros Zsolt

- A fesztivál magja, amiről eddig a legkevesebb szó esett, a versenyfilmes program. Az elmúlt húsz évben – amióta a MEDIAWAVE is létezik– a mozikultúra gyökeres megváltozott. Sokan a halálát vizionálják, tény, a közösségi vetítések iránt drasztikusan csökkent az igény.

- Valóban nehéz a téma, a filmszínházas kultúrát sokan siratják, az emberek vizuális éhségüket a televízión és a számítógépen keresztül élik ki, és ez visszafordíthatatlan folyamatnak tűnik a mostani állapotból. A szakmabéliek azonban nem adják fel, és úgy tartják, hogy a filmfesztiválok lehetnek épp olyan találkozási pontok, ahol a mozik újra megtelnek.

- Emlékeim szerint Győrben még a kisfilmes vetítések is rendre teltházakkal futottak. Itt mire számítotok?

- A mozilátogatási statisztikákat böngészve, országos szinten is Szombathely nagyon jól áll, ráadásul itt megmaradt a belvárosi nagymozi, sőt hamarosan fel is újítják. Másrészt viszont – ez is helyi sajátosság – eddig Győrben 50-100 fős termekben vetítettünk, most Szombathelyen a belvárosi moziban az egyik nagytermünk háromszáz fős. Nagy falat lesz. Ráadásul közben folyamatosan futnak a Fő téri programok is.

Ezért is gondoltuk úgy, hogy minimalizáljuk a belépőjegyek árát, és kedvezményes bérletkonstrukciókat is felajánlunk. A napijegy például 1.200 forintba kerül, ezért már egy jó nagy adag filmes dózist lehet bevinni a szervezetbe rövid idő alatt. A filmes fesztivál bérlet ára pedig 5000 forint, aki például kívácsi a versengő nagyjátékfilmekre mind, annak simán megéri és különleges élméynben lesz része, az biztos. Csak ajánlani tudom a filmes választékot, ha tehetném, örömmel elbújnék a világ elől egy hétre a mozitermek mélyére, és esténként koncerteken és az Ínyencségek terén vígadnék a barátokkal.

- Milyen érveket tudnál felhozni, miért érdemes beülni a MEDIAWAVE filmjeire?

- A programban szereplő alkotások komoly szelekción estek át, az előzsűri több mint ezer pályázati munkából csupán a töredékét, közel nyolcvan filmet válogatott be. Már ez a tény önmagában is garancia lehet a minőségre. Számos, komoly szakmai elismeréssel és kitüntetéssel bíró, akár Oscar díjas alkotó mutatkozik be, másrészt igyekszünk a filmes világban zajló trendeknek is teret adni. Győrben tradicionálisan az animációs és kisjátékfilmes vetítések voltak a legnépszerűbbek, a fiatalok ezekre a filmekre voltak igazán fogékonyak. A fesztiválnak ugyanakkor van egy erős dokumentarista, hangsúlyos ázsiai vonala is, ami világszinten is kuriózum. A nagyjátékfilmes és a kísérleti kategóriában is találkozhatunk olyan nevekkel, akik az európai szerzői film stílusteremtő rendezői: a finn Kaurismaki és az angol Greenaway.

Egyszóval akár a zenei programok között, akár a vetítőtermekben mindenki találhat majd magának izgalmat. A Fő térre péntektől érdemes lesz gyakrabban belátogatni, mert olyan meglepetéseket is tartogatunk, amik a hivatalos programban nem is szerepelnek. Várunk mindenkit szeretettel!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Mediawave 2010: mit hallgassunk meg?

Hamarosan elstartol a 2010-es Mediawave Szombathelyen. Első körben azt néztük meg, milyen széles spektrumot jár be a fesztivál a zenei programok vonatkozásában.

Májustól mozgásba lendül a város – Mediawave 20.

Országos filmpremierek, különleges ethnozenék - három hétvégét felölelően április 30. és május 8. között Szombathelyen majd Őriszentpéteren és Burgenlandban (Rudersdorfban) is. Részletek...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Mediawave 2010