Van az úgy, hogy összejönnek a dolgok. Na de hogy épp Szombathelyen? Nem azt szoktuk meg, hogy minden olyan hibátlanul csússzon, mint habzó szappanon a lúdtalp, de a szerda esti zenei élmények végül minden prejudikációt elsöpörtek az útból. Csakúgy, mint egy nappal azelőtt az eső miatt a Bartók Terembe űzött Volkova Sisters műsora.
Chendesülős a zeneiskola udvarán
Pedig hát ez történt: a Szimfónia Kávézó mögött felállt a pallókra - még ha nem is siették el, és negyven percet rádobtak a kezdési időpontra - az amúgy hétvégenként csak saját magának próbálgató, örömzenélő Chen, és zenéltek az örömünkre: bandukoló tempójú, egyszer afrikai, másszor régi magyar filmből kivágott ("burzsuj madár!" - zendült Bodrogi Gyula hangja) mintákkal megspékelt, kellemes hangulatfestő ötperceseket, amikre még didieregni sem volt olyan rossz (mert azt sajnos nagyon is lehetett).
Amikor Frankenstein teremtménye kurvákkal hál
Nem tettük zsebre viszont azt, ami ezután következett párszáz méterrel arrébb, a Savaria Mozi nagytermében. Nincs abban semmi nagyotmondás, ha kinyilatkoztatjuk azt a nehezen támadható tényt, hogy a helyszín tegnap éjfél után történelmének legfergetegesebb előadását élte meg, ami alig kezdődött el szinte, már vége is lett. Az időalagút ilyesforma rövidülése általában a jó produkciók sajátja, a Messer Chups előadása azonban messze volt a jótól, de a másik irányban.
Mert mi mást lehetne elképzelni egy olyan trióról, ami nem csak pszichotikus surfrockot játszik, de a B-kategóriás olasz és amerikai ponyvahorrorok iránti rajongásukat a vásznon is életre keltik a közönségnek? Ez történt márpedig: a banda felett szőrös szörnyek, félfarkasemberek, kígyót nyelő meztelen nők, űrsisakos majmok, gézzel betekert zombik vívták tusájukat egymással vagy áldozataikkal, amely képkockák szinte sebészeti pontossággal lettek hangulatilag hozzáműtve az együttes túlfűtött, vérben forgó zenéjéhez. Többek Tarantino filmzenéit emlegették utána, pedig ő is csak kellékként használta a Dick Dale nevéhez fűződő surfzene hangzását, aminek fő karaterét a megzengetett, staccato-s gitár adja. Mindenesetre képzeljük el ezt a soundot, nagy dózisban, egy órán keresztül. Hmmm, kívánatos, nem igaz?
Ne menjünk el szó nélkül a Messer Chups összetétele mellett sem, hiszen az megint csak egy masszív ütőkártya. Leghátsó tagjuk, Denis "Kashey" Kuptzov például jól ismert a magyar ska-rajongók előtt a Leningrad együttes dobja mögül - itt különösen a "maradjatok csendben, egy filmszínházban vagyunk, ez itt konceptuális művészet, mi meg érzékeny művészek vagyunk" szövegével aratott tetszést -, a húrokon játszó Oleg Gitarkin tekintetével pedig jobb helyeken szögeket lehetne beverni. A legtöbb szem mégis Zombie Girlre szegeződött, a vérvörösre rúzsozott, fogait vakmerően villogtató basszusgitárosra, akinél előkelőbben talán senki nem sikít ilyen vérfagyasztókat.
Alábbi videónk nem a minőségéről ismerszik meg, de valamennyit talán átad abból a lehengerlő előadásból, ami tegnap a székekbe szegezett, bár azokból legszívesebben felpattantunk volna, és ünnepélyesen elharaptattuk volna artériánkat Drakula gróffal.
