A jövő héten nagy tanácskozás Szombathelyen, a pénzért vásárolt MSZP-s roma tagok ügyében

Kolompár Orbán kezdeményezésére a jövő héten Szombathelyen tanácskozik az MSZP vasi elnöksége, az OCÖ országos vezérkara, valamint a Vas megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének vezetősége - értesült a Magyar Nemzet.

A találkozón a Horváth Csabának, a cigány kisebbségi önkormányzat megyei elnökének karácsony előtti kijelentése nyomán kirobbant botrányról lesz szó. Emlékezetes: Horváth szerint a szocialisták pénzt, munkát vagy pályázati lehetőségeket ígértek a romáknak, ha belépnek az MSZP-be.

Szabó Lajos, a legnagyobb kormánypárt megyei elnöke és Szücs Gábor, a párt megyei szövetségi tanácsának elnöke ezt követően állításainak bizonyítására szólította fel a kisebbségi vezetőt. Horváth a Magyar Nemzetnek elmondta: a belépési nyilatkozatokból és hangkazettákból álló bizonyítékait eljuttatta az MSZP etikai bizottságához, igazát kész akár a bíróságon is megvédeni.

Horváthtól az OCÖ nevében Kövesi Vilmos elnökhelyettes is elhatárolódott, ugyanakkor azt is elmondta: Csík Tamással, a szocialista párt romatagozatának vezetőjével tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy Vas megyében is kiépüljön az MSZP romatagozata.

Kolompár Orbán a napilapnak elmondta: nem tartja szerencsésnek Kövesi kijelentését, hiszen az OCÖ-nak pártoktól függetlenül kell képviselnie a hazai cigányság érdekeit. A napilap megkereste Szabó Lajost, az MSZP megyei elnökét is, aki azonban Kolompár Orbán kérésére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni.

(Forrás: Magyar Nemzet Online)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Belháború a vasi MSZP-ben