Vasárnap reggel megkezdődött az előválasztás második fordulója, és úgy tűnik, sem a szavazókat, sem a civil segítőket nem zavarja az őszi idő. A jelölteket pedig még annyira sem, hiszen dübörögnie kell annak a kampánygépezetnek.
Pénteken délután már megfordult itt Dobrev Klára, aki fórumot tartott a Domusnál,
Felfűtött politikai hangulat a Domusnál - Dobrev Klárát kérdeztük Szombathelyen 2021. October 08. 19:41 és N emény András polgármesternél is járt.
Nemény András: Dobrev Klára önkormányzatokkal kapcsolatos programját támogatom 2021. October 09. 13:06 Ahogy pedig az várható volt, most követi a másik ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter is.
Hódmezővásárhely polgármestere hétfőn és kedden is nyakába veszi az országot, összesen hat városban fordul meg ebben a két napban, ebből kettő Vas megyei. Hétfőn délután fél hatkor jön Szombathelyre, ahol a Fő téren tart fórumot, kedden reggel 8 órakor pedig a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán téren lehet vele találkozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!