Valóban 15-20 évre tervez? Az Egyesült Demokrata Párt létrehozására ennyi időt adott a napokban.
Annyi is lehet. Nem tudom, hogy ki lát a jövőbe. Én egy történelmi kényszert látok. Nézzük Szombathelyt. Azt akarjuk, hogy a demokraták győzzenek október 12-én, itt azonnal megértette mindenki, hogy együtt kell működni, hogy nem indulhat mindenki külön-külön. Az önkény és a demokraták harcában a demokraták belső vitái nem fontosak, az együttműködést a választási rendszer ki is kényszeríti.
Az országgyűlési választásokon ez a stratégia nem volt sikeres.
De miért nem? Azért, mert mire eljutottunk a választásokig, elveszett a győzelembe vetett hit. Majdnem két éves huzavona vitt el bennünket az összefogásig.
Én inkább tökölésnek nevezném.
Mondhatja annak nyugodtan. Amikor Bajnai Gordon 2012 október 23-án még azzal az ígérettel tudott színpadra lépni, hogy egyesíti az ellenzéket. Hónapokig majdnem győzelmi mámor volt jó előre, hogy megvan, és ezt meg lehet csinálni. Utána jött egy lelket romboló jó másfél év, amikor mindenki a demokraták közti vitákkal volt elfoglalva. Úgy gondolom, ez így is marad, ha nem változtatunk.
Nem fontos, hogy a családtámogatással kapcsolatosan van-e köztünk vita, amikor az a tét, hogy mi magyar emberek Magyarországot élhető, nyugodt, kiszámítható, szabad helynek látjuk-e. Ma nem annak látjuk, én sem annak látom. Akkor meg nem részletbeli vitákban kell fenntartani a különállást, hanem össze kell fogni.
A sátán ellen? A múlt szombaton így fogalmazott.
Sátán vagy gonosz. Tényleg ezt gondolom. A demokraták szemszögéből nézve ez egy sátáni rendszer. Nézzünk tükörbe. Ilyenkor a legjobb tükör, ha elolvassuk, meghallgatjuk, mit mondanak rólunk azok, akikre egyébként évszázadok óta figyelünk. Mit mondanak rólunk Párizsban, Berlinben, Washingtonban.
Nem nekik kell eldönteniük, hogy Magyarországon mi legyen. Baj lenne, ha így lenne. De azt nyugodtan gondolhatjuk, hogy talán elfogulatlanul, nálunk sokkal pontosabban látják, hogy merre megy az ország. És mit mondanak? Hogy ezzel a vezetéssel gyalázatos irányba.
A kormánypárt és hívei viszont épp ezt nevezik a gonosz hangjának, hogy bántják a magyart. Nehéz lehet ezzel megküzdeni.
Pokoli nehéz, és különösen pokoli nehéz, amikor csak a kormány hangja jut el a vidéki Magyarország többségéhez. Ők nem tudják, hogy milyen helyzetben van Magyarország. Hogy merrefelé megyünk. Látom, hogy megint sok százmillió forintot költve tele van az ország kormányplakátokkal. Újabb rezsicsökkentés, elszámoltatjuk a bankokat. Biztos van, akiknek ez kedves, és örömmel hallják. És nem gondolnak bele, hogy mindennek micsoda pokoli következményei lesznek.
Magunknak is kell szemrehányást tennünk, nem vagyunk hibátlanok. Az egyik mindenképpen az lehet, nem vettük észre kellő időben, hogy ha elfoglalják a médiát, akkor ennek ilyen következményei lesznek. Lenin annak idején még a távírdákat foglalta el, mert akkor ott mentek át a hírek. Most már futunk a pénzünk után.
Én annak azért örülök annak, hogy Önök nem foglalták el a médiát. De ugyanazokkal az eszközökkel kellene küzdeni a jobboldal ellen, amiket ők használnak?
Isten ments. Pártmédiára nem másik pártmédia a válasz. Nem kívánok többet, mint hogy a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott közmédia, a rádió, a televízió, a hírügynökség, elfogulatlanul, a tények sokrétű megközelítésével mutassa be, hogy milyen állapotban van az ország. Vagy legalábbis mit gondol erről az egyik fél és a másik fél.
Hogy egy bevallottan elkötelezett televízió, a Hír Tv inkább a hozzájuk közelebb állók álláspontját mutatja be, az szíve joga. Magánpénzből csinálja. De az már nem szíve joga a kormánynak, hogy példának okáért az állami vállalatok hirdetéseit nem szakmai alapon osztják szét. A szakmai alapot az jelenti, hogy hol érhetek el több vásárlót, hol tudok a legjobb hatást szerezni a hirdetésemnek. Ehelyett odaadják a baráti médiának és megölik a riválisokat.
Meg kell jegyeznem, hogy az országgyűlési választási kampány hajrájában majdnem ugyanezt mondta Mesterházy Attila. De azért nem lehet mindent a sajtóra kenni.
Hamis önfelmentés lenne, ha azt mondanánk, csak ez a baj. Nem csak ez a baj. Nagyon kevés erős politikusi személyiség van a mi oldalunkon. Mondom szerénytelenül, de némi fájdalommal is. Az nem természetes, hogy én, akinek iszonyatos küzdelmeim voltak, és nagyon sokat sérültem, de én vagyok talán a legkarakteresebb politikus a mi oldalunkon.
Ez azért azt mutatja, hogy a mi oldalunk jelentősen elveszítette a vonzerejét az elmúlt években, és sok idő kell ahhoz, hogy egy új, velünk szimpatizáló középgeneráció kialakuljon. Nem beszélek a legfiatalabbakról, mert ők mindig a radikális eszmékre fogékonyak leginkább. Az a mi tragédiánk, hogy most a radikális eszmék destruktívak. Sokan vagyunk szemek ebben a láncban, hogy itt tartunk.
De ha megnézzük a közvélemény-kutatási adatokat, az Ön személye még mindig a leginkább elutasítottak között van.
Voltam legnépszerűbb politikus, és hullottam a népszerűségi listák végére. Ha azzal kelnék és feküdnék, hogy én miniszterelnök akarok lenni, akkor ez zavarna. De nem ezzel kelek és fekszem. Ha valamivel, akkor azzal, hogy az a párt, amit én képviselek, a Demokratikus Koalíció nyugatos, polgári politikája, most nagyjából tíz százaléknyi embert vonz. Aztán majd húszat, aztán harmincat.
Ebben nem érdekes az én személyes részem. És, ha majd eljutunk oda, hogy legalább döntetlen körüli támogatottságunk lesz, akkor meg kell nézni, hogy kivel lehet leginkább győzni. Jöjjön nálam jobb, támogatottabb politikus, az nekem is jó, mert akkor nagyobb eséllyel nézünk szembe az ellenfeleinkkel.
Személyes ambíciói azért csak vannak.
Ez. Ezt a rendszer megbuktatni demokratikus alternatívával. És ebben részt venni. Hogy aztán végül ebben nekem mi lesz a konkrét szerepem, azon túl, hogy a saját pártomat vezetem, ebben nekem nincsenek hatalmas vágyaim.
Azért nem sok minden változott a közhangulatban az országgyűlési választások óta. Miben bízhatnak most?
Hadd kezdjem egy kicsit messzebbről. Ha a 2010-es választási rendszer alapján zajlott volna a választás 2014-ben, akkor a Fidesznek már nem lett volna kétharmada. Egy mandátumot hozott neki a határon túli magyar állampolgárok szavazata, hetet pedig az eltorzított, a győztest túlkompenzáló rendszer. Azaz, tettünk egy tyúklépésnyinél nagyobbat előre.
Önkormányzati választás. Budapesten négy ellenzéki kerületi polgármester van, ma azt gondolom, októbertől legalább nyolc lesz. Vidéki városok egy jelentős részében, Szombathelyen is fordítani tudunk. Mi minden megyében tudtunk most listát állítani. Minden megyei közgyűlésben lesz DK-s politikus.
Nem lesz áttörés, semmi nem fenyegeti az önkormányzatokban országosan a Fidesz többségét, de helyenként vissza fog szorulni. Aztán majd megint visszaszorul, aztán megint. Az ellenállás csak lépésről lépésre fog sikereket elérni.
Térjünk vissza az Ön által javasolt Egyesült Demokrata Párthoz. Tényleg 15-20 év múlva lesz ez aktuális? Ennyi idő alatt bőven megváltoznak a körülmények.
Én csak a kedélyeket akarom lehűteni, és azt akarom jelezni, hogy én sem látok a jövőbe. Nem kizárt, hogy ez sokkal gyorsabban ki fog épülni. Apró lépések jönnek. Az első például az lehet, hogy a parlamenti képviselőcsoportok vezetői minden héten leülnek, és egyeztetik, hogy mit csinálnak a parlamentben. A tavaszi politikai évadnyitó előtt, mondjuk januárban a mi oldalunkon lévő pártok vezetői leülnek, egyeztetik, hogy mit terveznek a következő fél évre.
Kialakítanak egy bizalmi légkört. Kiderül, hogy tudnak egymással beszélni. Nem lopják el egymás ötleteit, nem árulják el másoknak. Ha ez már megy, akkor havonta is le lehet ülni a pártvezetőknek. De hallani kell a választók igényeit.
Az egyik rádióban volt erről egy telefonos szavazás. A szavazók 95 százaléka azt mondta, a Gyurcsánynak igaza van. A választók, ha velem értenek egyet, ki fogják ezt kényszeríteni. Mint ahogyan április előtt is kikényszerítették az összefogást, amit sokan nem akartak. Jobban értettem, és hallottam a választók hangját akkor is.
Szerintem most is jobban érzem, hogy merre kell elmenni, adja az ég, hogy ez gyorsabb legyen, mint 15-20 év.
Az biztos, hogy Ön nem adja fel egy darabig?
Hát, nem az a fajta vagyok, nem olyan fából faragtak engem. Nézze, ahonnan én fölálltam, és most itt vagyok, ezek után tőlem ne várja el senki, hogy ebben a hosszútávfutásban valamikor a táv felénél kiállok a sorból, mert elfáradtam. Nem fáradok.
