A statisztikai adatok szerint a magyar huszonévesek több mint fele a szüleivel él. Legalább tíz évvel kitolódott az önálló életkezdés időpontja, és ezzel együtt az is elfogadottabb lett, hogy valaki húszon vagy akár harmincon is túl sem költözik el, alapít saját családot. A helyzeten pedig az sem segít, hogy egyik gazdasági válságból tartunk a másikba.
Hogyan látja magát a mostani 20-30 éves korosztály, és hogyan látja őket a társadalom? Mi igaz a felelőtlen, hedonista egyetemistákról és elkényeztetett „mamahotel"-lakókról szóló sztereotípiákból? Mikortól beszélhetünk „túlzott” otthon maradásról?
A szakemberek által sokszor emlegetett bumeránggyerek leírása tökéletesen ráillik Zsoltira
Aki 26 évesen, egy zátonyra futott 5 éves párkapcsolat után talált vissza a szülői házba, hogy 30 évesen is ott „húzza meg magát”. Nem így tervezte, átmeneti megoldásnak szánta, aztán mégis olyan jól sikerült a „visszaalkalmazkodás”, hogy otthon ragadt.
- Munka vagy bulizás után jó volt úgy hazamenni, hogy nem vagyok egyedül, rend van a lakásban és nincs gondom a főzésre, és csekkekkel sincs macera. Ez kényelmes így, bár már elég cinkesnek tartom a helyzetet. Az elmúlt pár évben volt néhány párkapcsolatom, szóba is került az összeköltözés, de a végén mégsem lett az egészből semmi. Ha a jó oldalát nézem a dolognak, akkor azt kell hogy mondjam: az elmúlt pár évben végre sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy néhány hónap múlva vegyek egy kisebb lakást, és önálló életet kezdjek.
Hasonló a helyzet Kittinél is
24 évesen költözött albérletbe a jegyesével és két ismerősükkel. Mint mondja jó buli volt, de ha barátjával komolyabb vizekre akarnak evezni, akkor erről le kell mondaniuk.
- Az albinak sok a pozitívuma: megoszlanak a költségek, mindenkinek saját szobája van, az ember kicsit kiszakad az otthoni közegből, érez egyfajta szabadságot és önállóbb lesz. De ha a családalapításon gondolkozik, akkor ez már nem elég. Három év után arra jutottunk a barátommal, hogy jobban megérné mindkettőnknek, ha 1-2 évig valamelyikünk szüleinél laknák – persze azért hozzájárulva a költségekhez – mert így tudnánk gyűjteni egy közös lakásra is. Ez a projekt néhány hónap múlva el is indul. A többi csak ez után jöhet.
Az eset egyébként nem egyedi. Egyre többen vannak azok, akik 18-19 évesen kiköltöztek a családi fészekből (általában az egyetem miatt) és pár évvel később átmenetileg visszatértek oda. De akad olyan fiatal is, aki sohasem lakott külön a szüleitől és nagyon is zavarja, hogy még mindig a nyakukon lóg. De a helyzetet egyelőre nem tudja megoldani.
"A pénzhiány az oka annak, hogy még mindig otthon élek."
- Rohadt nehéz egyetlen fizetésből fenntartani egy albérletet, ami szerintem alapvetően pénzkidobás is és túlságosan kiszolgáltatott az ember, mert a tulajdonos vagy a főbérlő bármikor kirakhat az utcára. Ez otthon nem áll fenn, és bár én is beszállok a költségekbe, jóval több zsetont tudok félrerakni. Emellett zavar a helyzet, mert ennyi idősen már nem a szüleivel kéne élnie az embernek. Amíg nincs hitelképes fizetésem, addig valószínűleg saját lakásom sem lesz, amíg pedig nincs lakás – és persze egy megbízható társ - addig a családalapítás is várat magára.” – mondta el a 28 éves Csaba.
De találunk ellenpéldát is.
A 27 éves Edina például még sohasem élt külön a szüleitől, és mint mondja, ez egyáltalán nem zavarja, jól érzi magát otthon. Testvére már elköltözött, így a családi ház felső szintje csak az övé.
- Van egy jól fizető állásom, amiből ugyan futná albérletre, de nekem teljesen megfelel a mostani szituáció. A fizum most tulajdonképpen a zsebpénzem, amiből bulizásra, utazgatásra, ékszerekre is telik. Ha elcuccolnék, akkor ez azonnal megváltozna.
Az önállósodást sokszor az egyetemi tanulmányok akadályozzák meg. Aki komolyan veszi a dolgot, az non-stop tanul, és ugyan ezzel együtt jár némi ösztöndíj, de ez az önállósodáshoz kevés.
- Négy éve költöztünk össze a barátommal. Azóta laktunk már a szüleinél és albérletben is. Idén sikerült hitelből egy közös lakást vennünk. Ha pár év múlva túl leszünk ezen és sikerül összespórolnunk egy kis pénzt, akkor állunk majd neki a családalapításnak. Addig marad a törlesztés és a karrierépítés – mondja a 30 éves Zsani, aki egy éve szerezte meg a doktoriját.
Akadnak olyan szerencsések is, mint Virág, aki 20 éves korában költözött el otthonról
De mint mondja, a saját lakás nem csak örömforrás, rengeteg megoldandó feladatot is ad, amit néha nagyon nehéz kezelni.
- Hét éve a szüleim szerették volna befektetni a pénzüket, ezért vettek egy ingatlant. Ha van valaki, akivel meg lehet osztani a költségeket, akkor egyszerűbb fenntartani a lakást, de amióta egyedül vagyok, minden sokkal nehezebb.
Miért félnek jobban a mai fiatalok az önálló élettől, és a felelősségvállalástól? Miért is nehezebb most az Y-nak nevezett generációnak a felnőtté válás?
Borbély Nóra szombathelyi pszichológus maga is az emlegetett Y generációhoz tartozik. Szerinte azonban nem ennyire éles a helyzet. Létezik a jelenség, de amikor olyanokat olvasni, hogy a mai huszonévesek
nehezen tudják megkülönböztetni az online világot a valóságtól, a vágyakat és a realitást nem tudják összeegyeztetni
– nos, ezeket a kijelentéseket túlzásnak gondolja.Nóra szerint életvezetésben és értékrendben az Y-nak nevezett húszon- és harmincévesek, valamint az X generáció (a mostani harminc-negyvenesek) között nincs akkora különbség mint például köztük és az 50-esek között. Ők a mostani huszonévesek szüleinek korosztálya. E két korcsoport között már jóval nagyobb a szakadék, teljesen más társadalmi környezetben és feltételek között, más értékrendhez szocializálódtak. A mai negyvenesek e között a két generáció között lebegnek. Az ő tinédzserkorukban történt a rendszerváltozás, lett létszükséglet a mobiltelefon és internet, ami ma már természetes, de felforgatta a mindennapokat. Jöttek a multicégek, felbolydult az egész hazai munkaerőpiac is, megjelent a külföldi munkavállalás lehetősége.
A gyerek szocializációja elsődlegesen a családban zajlik
Nóra szerint onnan kell kiindulni, hogy a szülők milyen mintákat és értékrendet tudtak közvetíteni. Az egyik társadalmi szintű probléma épp abból adódhat, hogy nagyon más világban nőttek fel:
- Amit a szüleink generációja megtaníthatott nekünk, hogy hogyan is működik a világ, az egy régi rendszerre vonatkozott. A mai huszonéveseket a szüleik nem tudták felkészíteni arra, mi lesz most, nem láthatták előre. Nyilvánvalóan próbáltak egyfajta értékrendet közvetíteni, de a prioritások eltolódtak. Szüleink generációja is leterhelt volt, de olyan világban nőttek fel, ahol még világos határok léteztek, konkrét és kimondott szabályrendszerek működtek. Tudták, ha leérettségiznek, lesz munkájuk, házasodhatnak és jöhet a gyerek, mert kapnak munkát és jó lakáshitelt. Aztán a rendszerváltás, és a társadalmi átrendeződés felülírt mindent.
A mai huszonévesek élete jóval kevésbé kiszámítható.
Jellemző, hogy nincsenek határok és kőbe vésett szabályok, hogy milyen értékek mentén kellene élni, lehet ezt is csinálni, meg azt is. Ha akarsz, férjhez mész, ha nem, összeköltöztök, ha otthon maradsz a szüleiddel, úgy is jó. A korlátnélküliség, hogy nincsenek szabályok, a kiszámíthatatlanság azonban szorongást is tud gerjeszteni.
Az egész munkavállalás és a családalapítás ott kezdődik, hogy a fiatal mikor is végez az iskoláival, lép ki a munkaerőpiacra. A mai ötvenesek egy érettségivel még egészen jól elboldogultak. Ma már az az általános felfogás, hogy valaki akkor tud csak jól elhelyezkedni, sok pénzt keresni, ha nem fejezi be tizenévesen a tanulmányait, hanem továbbtanul. Ami azzal jár, hogy 19-20 évesen még 3-5 év iskola vár rá, és jó, ha 25 évesen diplomázik. Csak a húszas évei közepén kerül ki a munkaerőpiacra, kezdhet önálló egzisztenciát építeni, foglalkozhat egyáltalán azzal a kérdéssel, mikor szeretne házasodni, gyereket vállalni. De sokszor még 25 évesen sincs vége a tanulásnak. Az önállósodási folyamat pedig jócskán kitolódott.
- Nehezebben is találnak munkát, pláne itt vidéken, hiába a diploma.
- Ez összefügg a gazdasági helyzettel és az oktatási rendszerrel. Szakok terén nagy a választék, ugyanakkor nem illeszkednek a munkaerőpiac igényeihez. Egyrészt, mire a fiatalok végeztek, telítődik az a pálya, másrészt nincs is szükség annyi diplomásra. Ha csak a saját szakmámat veszem, a 3 év alapképzés után kaphatsz egy „viselkedéselemző” végzettséget. Ezt a szakmát a munkaerőpiac nem ismeri. Mit lehet ezzel kezdeni? Muszáj mind az 5 évet elvégezni ahhoz, hogy pszichológusként dolgozhass. Más kérdés, hogy az utóbbi pár évben komoly megszorításokat vezettek be a felsőoktatásban, már nincs annyi szak, de ennek a hatásai még kiszámíthatatlanok.
- Az én negyvenes korosztályom még az albérletet és az alacsony fizetést is vállalta az önálló egzisztenciáért. Világszerte tendencia, hogy a mostani huszon-harmincévesek nemcsak elköltözni nem akarnak otthonról, hanem a munkavállalást is, ha tehetik, elkerülik?
- Sok minden miatt lehet ez. Nagyon sok dolog dől el serdülőkorban. Ott kell megtörténnie azoknak a változásoknak a személyiségen belül, amik lehetővé teszik azt, hogy le tudjon válni a családjáról, önállósodjon. A serdülőkor rengeteg lehetőséget, ugyanakkor rengeteg buktatót is rejt magában, sok későbbi probléma forrása lehet.
A serdülőkor és a fiatal felnőttkor nagy kihívásai: el tud-e szakadni a családtól, talál-e párt magának, képes-e bármilyen szinten is az elköteleződésre? Fontos feladat, hogy a fiatal önmagára találjon, kitalálja, mit szeretne az életben csinálni. Ez is elköteleződés, megtalálni azt a szerepet, azt az embert, aki, ami neki fontos, azt a munkát, amit ő szeretne.
- A fejlődéslélektan klasszikus felfogása szerint a serdülőkor 20 éves korra be kell, hogy fejeződjön.
- Ma egy húszéves csak nagyon ritkán tudja befejezni a serdülőkorát, pont akkor megy el egyetemre, és még legalább három-öt év, míg ott van, és a szülőknek kell segíteniük. Lehet, érzelmileg már megérett arra, hogy belépjen a fiatal felnőttkorba, de nem tudja ezt megtenni, mert mesterségesen képződött körülötte az az öt év, ami visszatartja.
Maga a családi rendszer bizony lehet olyan, hogy nem engedi felnőni a fiatalokat.
- Mik azok a hibák, amiket mi szülők elkövethettünk? Amiért később nem lesz képes önálló családot alapítani a gyerekünk?
- Maga a családi rendszer bizony lehet olyan, hogy nem engedi felnőni a fiatalokat. Érdekesen hangzik, ijesztőnek is tűnhet, de sokszor tapasztalni azt, hogy alapvetően működik a család, csak az egész struktúra felborul, amikor a huszonéves fiatal már önállósodni akar. A szülők valamilyen oknál fogva nem szeretnék, hogy megváltozzon a régi családi állapot, tudat alatt félnek attól, hogyha kirepül a gyerek, ők kettesben maradnak. A fiatalt továbbra is gyerekstátuszban tartják, letörik az önállósági törekvéseit, elveszik az önbizalmát, akarva akaratlanul is megakadályozzák, hogy képes legyen a felnőtt világba belenőni és ott helytállni.
Ennek megnyilvánulási formája lehet, hogy benne tartják a fiatalt a gyerekszerepben, úgy viselkednek vele, mintha még mindig gyerek lenne. Anyuka még a munkahelyén is felhívja, megette-e a tízóraiját, kiválasztja a reggelente a ruháit, veszekszik vele, miért ér haza későn, miért azt a nadrágot veszi fel...
A szülőknél is jelentkezhet a kapuzárási pánik.
Másrészt nemcsak a fiatalnak kell belehelyezkednie a fiatal felnőtt szerepébe, hanem a szülőknek is át kell fogalmazniuk saját szerepüket. Hogy megszűnik az elsődleges anya-apa státuszuk, és a helyébe valami másnak kell belépnie. Ahogy a fiataloknál természetes a kapunyitási, úgy a szülőknél is jelentkezhet a kapuzárási pánik. Nekik is át kell strukturálniuk saját identitásukat, hogy eddig volt egy alkotó felnőtt, és lassan eljut a nyugdíjig, az idős korig, fontos, hogy le tudja ezt csengetni magában.
- Mi a helyzet a párválasztással?
- A párválasztás is egyfajta elköteleződés, valakit ki kell választani, és azt mondani, eztán vele, és csakis ővele élem le az életem. Ez valahol ijesztő, hiszen senki sem tökéletes, irreális elképzelés, hogy találjunk majd valakit, aki minden szempontból rendben van. Valamiben tehát, ha választunk, biztosan kompromisszumot kell kötni, ezért lehet az, hogy úgy tűnik, a mai fiatalok tudatosabban választanak párt.
A szüleinknél nem volt kérdés, ők összeházasodtak, eszükbe se jutott, hogy házasság előtt kipróbálják egymást és összeköltözzenek. Manapság bármi megengedett.
- Közben pedig jócskán megváltozott a társadalom és a média által sugallt férfi és női szerep is.
- A fiatalok közt nem egy azért nem is mer belemenni egy párkapcsolatba, mert férfi- vagy a női mivoltában bizonytalan. Nincsenek jól körülhatárolt szerepek, egyszerre kell sokszor egymásnak ellentmondó elvárásnak megfelelni. A nő legyen vonzó, ugyanakkor családcentrikus, önmegvalósító, karrierépítő. Ezzel párhuzamosan ugyanúgy változik az is, hogy mit várunk el a férfiaktól. Sok időt töltsön a családjával, vagy övé legyen a családfenntartó szerep?
Sokkal nagyobb fontossága lett a kompromisszumkészségnek ezen a területen is. Iszonyatosan nehezen lehet idomulni bármihez is, mert mindig minden folyton változik körülöttünk: mi az, hogy jó munkahely, mit jelent a házasság, milyen egy családanya. Az egyik nap ezt gondoljuk, aztán meg azt. Nehéz megtalálni a sok lehetőség között az arany középutat, amit mi magunk szeretnénk.
Nóra végezetül még hozzátette, bár nem feltétlenül trendi családosnak lenni, csak saját környezetében, ha nem is házasodnak tömegesen, a többség párkapcsolatban él. Ha nincs is saját lakásuk, külön albérletben laknak. „Lehet, hogy az enyém egy kis szubkultúra itt Szombathelyen, de rengeteg olyan párt ismerek, akik babát várnak vagy most babáznak, és családban gondolkodnak.”
