Beleszeretett a madarakba a váti agrármérnök

És ez még csak a kezdet Bakler-Szigeti Ibolya számára.

A váti Bakler-Szigeti Ibolya agrármérnök, tavaly végzett óvodapedagógusként, de mindig is érdekelték a madarak. Idén pedig végre valóra tudta váltani egyik nagy álmát: megalapította a váti Madárbarát Kört, melynek keretein belül egyesíteni tudja mindkét szakmáját, szenvedélyét.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

„Már régebben is érdekeltek a madarak, de eddig sajnos nem jutott elég idő arra, hogy komolyabban foglalkozzak ezzel. Fontos számomra, hogy átadjam a természet szeretetét, tiszteletét, hogy a gyermekek és a fiatalok szemléletformálásával is támogassam a környezeti kincseink, értékeink megismerését, megóvását, és hogy közelebb hozzam őket a természethez. Hogy rámutassak, egy sokkal jobb világ van itt kint körülöttük, amit sokan sajnos észre sem vesznek, mert a mai kor fiataljait sajnos beszippantja az internet és a különböző játékok” – meséli lapunknak Ibolya.

Madárgyűrűzés a váti tónál
Ibolya elől, fehér pólóban a kisfiával, mögötte a kis csapat | Még több képért kattintson!
Madárbarát Kör Vát

A beszélgetés apropója pedig, hogy most nyár végén megtartotta második találkozóját a Madárbarát Kör a váti tónál. Volt madármegfigyelés és gyűrűzés is, amit kicsik és nagyok is kíváncsian figyeltek. Közel harmincan voltak, amit Ibolya nagy sikernek könyvel el, főleg, hogy elég nagy volt a hőség.

A madármegfigyelés során találkoztak például jégmadárral, gyurgyalaggal, barna rétihéjával, fekete harkállyal, nyaktekerccsel, egerészölyvvel, kabasólyommal, molnárfecskével, füstifecskével, tőkés récékkel, barázdabillegetőkkel, erdei cankóval és tövisszúró gébiccsel is.

Madárgyűrűzés a váti tónál
Madárbarát Kör Vát

A madárgyűrűzésben pedig két profi, Kovács Patrik madárgyűrűző és Somogyi Csaba terepmadarász volt segítségükre, akik nagyon sok érdekességet megosztottak velük a helyi élővilággal és a befogott madarakkal kapcsolatban.

4 óra alatt, 4 hálóban 6 faj 19 egyedét sikerült meggyűrűzniük: 7 barátposzátát, 7 széncinegét, 2 vörösbegyet, 1 kék cinegét, 1 csilpcsalpfüzikét és 1 fekete rigót.

Madárgyűrűzés a váti tónál
Madárbarát Kör Vát

És bár a madaraké volt a főszerep, azért a környezettudatosság és a környezetvédelem is előtérbe került. A délután folyamán ugyanis több zsák szemetet is összegyűjtöttek a környéken, amiben a gyerekek is nagy segítségükre voltak.

Madárgyűrűzés a váti tónál
Madárbarát Kör Vát

Idén egyébként a Madarak és fák napja alkalmából is szervezett Váton egy ünnepséget Ibolya, első alkalommal, a Rózsa-Vát Faluszépítő és Kulturális Egyesület támogatásával. Azt mondja, nagy sikere volt, sok érdeklődő látogatott ki.

„Akkor úgy éreztem, ennek kell, hogy legyen folytatása, és pár héten belül már meg is alapítottam a Madárbarát Kört. A szakmai vezetőnk Somogyi Csaba terepmadarász. Jelenleg 35 fő van a tagjaink közt a Facebook-csoportban és ehhez pluszba hozzájönnek még a kisgyerekek, akiket a szülők magukkal hoznak” – meséli.

Madárgyűrűzés a váti tónál
Egy kíváncsi cinege. | Még több képért kattintson!
Madárbarát Kör Vát

Ibolya azt mondja, mindenki nagyon jól érezte magát, de különösen a gyerekeknek volt nagy élmény testközelből megcsodálni a madarakat. És mivel ekkora sikere van a váti Madárbarát Körnek, természetesen folytatni fogja, ősszel még biztosan rendeznek egy hasonló összejövetelt, melyre várnak minden madárbarátot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát