A hajdanán önálló településnek számító, egyes történészek szerint római alapítású Szentmárton falut sokan a híres tuors-i püspök szülőhelyének tartják (más kutatók ezt Savariába helyezik - és különféle okokból még Pannonhalma is igényt tart a jeles hely címére). Több kutató a mai templomépület helyére jelez egy Szent Quirinus tiszteletére emelt vértanúsírt. Az biztosnak látszik, hogy a IX. században már biztosan itt álló templom építésekor találhattak római eredetű falakat, de ezek nem feltétlenül a kedvelt szent szülőházának maradványai.
Kagylós, negyedgömb formájú boltozatos szentélyét még a XIV. században megnagyobbították és gótikus boltozattal látták el. Már a középkorban is többször emlegették a szentély alatti kriptákat, a templommal párhuzamosan elterülő plébániaházat és a gótikus kápolnát. Egy időben a város plébániájaként is funkcionált. Draskovich püspök a domonkosoknak adományozta. Romos állapota miatt a 1668 és 1672 között Erdődy grófné, Batthyány Erzsébet valószínűleg a család olasz építészével, Carlo de Torréval építette át. Ekkor alakult ki a háromhajós, egyenes szentélyzáródású, egytornyos barokk formája, aminél a templomhoz északról kapcsolódik a hagymasisakos torony.
A domonkosok 1930-1931-ben Walder Gyula tervei szerint bővítették és építették át a templomot. A főhajó nyugati irányban majdnem tucatnyi méterrel meghosszabbodott, és a főhomlokzatát is a hajdani mintára alakították ki. Ennek középrizalittal tagolt, timpanonnal lezárt oromfala homorú ívben csatlakozik a koronázópárkányhoz. A főbejárat timpanonja tört kiképzésű, vakablakokkal ellátott és az oldalhajók is timpanon díszítésűek. Belső berendezése - a különféle oltárképei, szobrai és bútorzata - szinte teljes egészében barokk kori.
Egykori rendházában a szocialista évtizedekben különféle vállalatok tevékenykedtek. Ma itt található a Szent Márton útvonal (Via Sancti Martini) egyik végpontjaként a Szent Márton Látógatóközpont, ami „egyaránt nyitva áll a turisták, a tudományos érdeklődéssel érkezők és a vallási indíttatású zarándokok számára.” A templom előtti téren áll az ún. Szent Márton kútja. Az 1938-ban odakerült kétalakos bronzszobor (a szent éppen édesanyját kereszteli meg) a nagyszerű Rumi Rajki István egyik legérettebb és legjelentősebb munkája, a világháborúk közötti magyar szobrászatnak is jeles darabja. A városon belül kb. két éve teljessé vált emlékútvonal ismét működő kutat helyezett ide - ami azonban sajnos napjainkra megint csak üzemen kívül került.
A templom főbejáratától balra nyílik a város legrégebbi, bizonyíthatóan már az i. u. I. századtól használt temetkezési helyének, a sokak által (egykori adományozói, a Cziczer-család után) csak „cicerkertként” emlegetett temetőnek a bejárata. Itt temették el az 1710-1711-es pestis, a későbbi nagy városi tűzvészek, az 1850-es kolera és az 1908-as tífuszjárványok áldozatait. Ez a nyughelye sok, a várost a dualizmus éveitől kezdve felvirágoztató egykori tisztviselő, vállalkozó és polgárcsaládnak is. Az 1960-as évek eleje óta lényegében nem használják és jelenleg - eredeti funkcióját minden ellenkező szándék és terv ellenére végül megtartva - emlékkertként funkcionál. Az egy időben rendszeres feldúlását és elhanyagoltságát polgári-civil nyomásra végül körülbelül egy évtizede a városi temetkezési cég nagyobb szerepvállalása változtatta meg megnyugtató módon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
