Biztosan új képviselője lesz a szombathelyi belvárosnak

Érdekességek a szombathelyi választókerületek csatatereiről. 2. rész.

"A hátrányos helyzetű belvárosi nők érdekében szólalok fel" - mondta évekkel ezelőtt az egyik szombathelyi közgyűlésen Takátsné Tenki Mária, az akkori 8. választókerület, azaz a belváros fideszes képviselője.

A mondat beleégett az emlékezetünkbe, de tény, hogy Takátsné vehemensen, aktívan képviselte körzetét. 2006-ban választották meg először, és azóta sorozatosan nyerte a választókerületi választásokat.

Takátsné Tenki Mária
Mészáros D. Zsolt

Egészen 2019-ig, az idén ugyanis már nem indul a választásokon. A közgyűlés egyik érdekes személyisége vonul vissza, ráadásul távozásával eggyel kevesebb női képviselő ül majd a képviselőtestületben, ahol a nők aránya egyébként is mindig is alacsony volt.

Idén elmarad a Bokányi - Illés csata

Takátsné helyére Illés Károly pályázik. Illés 2014-ben, a Fidesz nagy sorcseréjekor (erről cikkünk első részében írtunk Apa és fia a barikád két oldalán, sportolók a kapuk előtt 2024. May 16. 06:54 ) indult először képviselőjelöltként. A 2. választókerületben, a Stromfelden. Nyert is, 35,48 százalékot elérve, 72 szavazattal előzte meg a második helyen végzett Bokányi Adriennt (Éljen Szombathely), aki 31,37 százalékot kapott.

Az igazsághoz tartozik, hogy 2014-ben a körzetben függetlenként elindult a körzet korábbi MSZP-s képviselője, Kővári Attila, és 234 szavazatot (12 százalék) kapott, megosztva a baloldali szavazókat. A következő öt évet Illés alpolgármesterként töltötte.

2019-ben aztán Bokányi és Illés párharcában az Éljen Szombathely jelöltje nyert, nyolc százalékpontot verve Illésre. (Ebben a választókerületben indult akkor Marton Zsolt Apa és fia a barikád két oldalán, sportolók a kapuk előtt 2024. May 16. 06:54 , volt fideszes alpolgármester is, aki 2014-ben távozott a pártból, ő 4,6 százalékot ért el.)

Illés Károly a közgyűlésben
Mészáros D. Zsolt

Illés Károly 2019-től a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője, és a párt helyi erős embere. Információink szerint polgármesterjelöltként is szóba került, de aztán Lenkai Nórát választották.

A választókerületek átalakítása Kijelölték az új szombathelyi választókerületeket 2023. November 18. 06:57 miatt most a 7-es körzet jelenti a belvárost. Az idén Illést indítják itt, így most nem kell megvívnia Bokányi Adrienn-nel. Az Éljen Szombathely Lukács Dánielt indítja a körzetben, aki öt évvel ezelőtt kikapott Takátsné Tenki Máriától, kérdés, mire lesz képes Illés ellen.

De a dolog nem ennyire egyszerű. Itt indul Danka Lajos, a Mi Hazánk polgármesterjelöltje, aki 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő is volt a Független Kisgazdapárt színeiben. És itt lesz Várallai Gábor (Konzervatívok Egy Jobb Városért) is, ők is megkavarhatják a helyzetet. És mi lesz a hátrányos helyzetű belvárosi nőkkel?

Egy Hende is indul a szombathelyi választáson

A 8. választókerületben indul egy Hende is, Hende Anita, a Konzervatívok Egy Jobb Városért színeiben. Ő újonc a politikában, de ezzel a névvel akár sokra is viheti.

Németh Ákos (Éljen Szombathely) tanácsnok indul itt most, Árvai Györgyöt (Fidesz-KDNP) és Németi Csabát (Mi Hazánk) is meg kell vernie, ha mandátumot akar.

A 9. választókerületben Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely) indul. Öt évvel ezelőtt ő aratta a legnagyobb arányú győzelmet, 20 százalékpontot vert rá a fideszes Polgár Líviára. Most Ferenczy Balázst indítja ellene a Fidesz, Ferenczy öt éve a Pro Savaria színeiben 7,5 százalékot kapott a 10-es körzetben.

Három jobbos hölgy a 11-esben, megismételt csata a Petőfi-telepen

Az Éljen Szombathely Egyesület elnöke, frakcióvezetője, Tóth Kálmán a 10. választókerületben indul, öt éve könnyedén, 54 százalékkal nyert a 14-esben. Ellene indítja a Fidesz Pődör Zoltánt, az SZKKA ügyvezető elnökét, érdekes lesz a meccs.

Többesélyes a 11. választókerület. Szuhai Viktor (Éljen Szombathely) öt éve nem indult egyéniben, listáról szerzett mandátumot. Három jobbos hölggyel kell megküzdenie, mindannyian újoncok. Itt indul Pehi Orsolya (Fidesz-KDNP), Csiszár Zsófia (Konzervatívok Egy Jobb Városért) és Darázs Hajnalka (Mi Hazánk).

Szuhai Viktornak három hölggyel kell megküzdenie
Mészáros D. Zsolt

A 12. választókerületben megismétlik az öt évvel ezelőtti csatát. 2019-ben és most is Ágh Ernő (Fidesz), és Gálffy Áron (Éljen Szombathely) küzd meg egymással. Öt évvel ezelőtt Ágh Ernő győzött 51,33 százalékkal, Gálffy 40,63 százalékot ért el. Az idei meccsbe beleszól még Benkő Zoltán (Mi Hazánk) és Németh László (Konzervatívok Egy Jobb Városért).

Május 6-án befejeződött az önkormányzati képviselőjelöltek ajánlásgyűjtése, meg is írtuk Itt a képviselőjelöltek listája, rájuk szavazhatunk Szombathelyen az önkormányzati választáson 2024. May 07. 11:12 , hogy a szombathelyi közgyűlési választáson milyen kínálatból válogathatnak a szombathelyiek. Összeállításunk első részét itt olvashatják Apa és fia a barikád két oldalán, sportolók a kapuk előtt 2024. May 16. 06:54 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2024