Az Európai Parlamenit, illetve a polgármesterek kiléte mellett a települések közgyűlésének összetétele is eldőlt tegnap, ami a vártnál több izgalmat tartogatott egyes helyeken.
Például Budapesten, ahol az elnyert mandátumok 5 lista között oszlanak meg, és egyik pártnak sincs abszolút többsége.
A Tisza Párt, illetve a Fidesz-KDNP is 10-10 mandátumot szerzett a közgyűlésben, a Fidesz minimális százalékbeli előnyének ellenére (Fidesz-KDNP: 28,69%; TISZA: 27,34%).
A Párbeszéd-DK-MSZP pártszövetség a szavazatok 16,62%-át szerezte meg, ami 7 mandátumra elég.
3 hely jut a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak (7,89%), illetve Vitézy Dávid és az LMP szövetségének (10,15%).
A Momentum az Európai Parlament után a Fővárosi közgyűlésben sem kapott helyet, azonban itt csak 0,02%-al végeztek a bejutáshoz szükséges küszöb alatt (4,98%).
A Mi Hazánk az EP választáson jobban teljesített, mint itt, ugyanis a fővárosi listájuk csak a szavazatok 3,81%-át tudta megszerezni, így ők sem kerültek be.
Ugyanígy lemaradt a Fővárosi közgyűlésről a Jakab Péter vezette Nép Pártján (0,17%), a Munkáspárt (0,23%), illetve a Szolidaritás-Lokálpatrióták7-Helló Pesterzsébetiek szövetség (0,12%).