Visszalép az előválasztási indulástól Tóth Csaba, az MSZP-Párbeszéd zuglói jelöltje. Ezt ő maga jelentette be hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
A Telex tudósítása szerint Tóth arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle.
Tóth Csaba Zuglóban akart indulni az előválasztáson, ahol Hadházy Ákos is indult. Jó ideje folyt a küzdelem köztük, valamint az MSZP és a Hadházyt támogató pártok között. Mivel nem jutottak egyezségre, mindketten indultak az előválasztáson.
Nyílt politikai háború
Zuglóban gyakorlatilag nyílt politikai háború zajlott máig, mióta a Fekete-Győr Andrásék bejelentették, hogy a korrupció elleni küzdelem élharcosának nevezett Hadházy Ákost indítják az elmúlt két választáson győztes szocialista Tóth Csaba ellen az előválasztáson. Hadházy mögé azonban a Momentum mellett eleinte csak a Mindenki Magyarországa Mozgalom (ez Márki-Zay Péter politikai formációja) állt be, miközben a DK és Jobbik is az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatta.
A Fidesz által kevéssé piszkált, kétes ügyekkel évek óta kapcsolatba hozott Tóth támogatását a Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András többek közt az első miniszterelnök-jelölti vitán is számon kérte ellenfelein.
A szocialista jelöltet támogató többi párt számára végül a döntő tényező egy Hadházy Ákos által, dokumentumokkal alátámasztott leleplezés volt. Eszerint Tóth nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy XXII. kerületi gyárat, ami ugyan papíron nem is a tulajdona, de gyakorlatilag ő rendelkezik felette.
Ezt követően a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter etikai vizsgálatot kezdeményezett Tóth Csaba ellen, amit az Országos Előválasztási Bizottság elutasított. Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltek vitáján nyilvánosan elhatárolódott Tóth Csabától - foglalta össze a Telex.
Vas megyében is keverte a kakit
Tóth Csabát Vas megyében is sokan ismerik, utoljára idén májusban írtunk róla A zuglói országgyűlési képviselő, az alsónadrágban előkerült politikus és a joghallgató garázsmester 2021. May 12. 18:35 . Bő tíz évvel ezelőtt Tóth Csaba - Zuschlag János és a Szegedre költözött, azóta is botrányokat halmozó Szabó Bálint társaságában - aktív részvevője volt a szocialisták tagtoborzási botrányának. Kiderült, hogy fiktív tagokat léptettek be a párt helyi szervezeteibe, azért, hogy a megyei elnökségben átvehessék a hatalmat.
Végül a vasi pártszervezeteket feloszlatták Vasi romabalhék: Horváth Mihály állítja, nem fajtalankodott Szabó Bálinttal 2004. October 25. 22:59 , újra szervezték, és mindhárom politikus távozott a megyéből. Tóth Csaba később Zugló országgyűlési képviselője lett.