Vas megye 13 városából kettőben cserélték le a polgármestert

Úgy tűnik, összességében elégedettek a választópolgárok a városuk vezetésével a megyében.

Majd később lesz idő elemezgetni az adatokat, alaposan eltűnődni, hogy mi miért történt.

Például, hogy mi az okozta a Tisza Párt drámai előretörését, a szombathelyi Fidesz összezuhanását, Karácsony Gergely budapesti lécrezgését.

Így első ránézésre az látszik, hogy Magyarország egyszerre szeretne valami újat a jövőben, és egyszerre elégedett a jelennel.

Ez utóbbira remek példa, hogy Vas megye 13 városában mindössze két helyen cserélték le a választópolgárok a polgármestert, és abból ráadásul csak az egyik valódi csere.

Szombathelyen megmaradt a baloldali városvezetés, mi több, elsöprő győzelmet arattak az Éljen SZombathely! jelöltjei. Erről érdemes meghallgatni Nemény András polgármestert Nemény András: arra kell vigyáznunk, hogy ne bízzuk el magunkat June 09. 23:29 , és esetleg majd később felidézni azt, amit mondott.

Ami a másik három 10 ezer fő feletti Vas megyei várost illeti, a választók nem kockáztattak, mindenhol fideszes maradt a polgármester.

Kőszegen Básthy Béla még javítani is tudott Kőszegen Básthy Béla még a 2019-es eredményén is javítani tudott. June 09. 23:28 2019-es eredményén és Sárvárt most is biztosan hozta Sárvárt ismét vitte Kondora István June 09. 20:53 Kondora István.

Körmendnek új polgármestere van ugyan Szabó Barna személyében, de ő is fideszes, ahogy elődje, Bebes István volt. A csavar a történetben nem is annyira Szabó hajszálnyi győzelme Szabó Barna nyert Körmenden June 09. 20:44 , hanem az, hogy az új polgármesternek nem lesz többsége a közgyűlésben. De, hogy ebből mi következik a gyakorlatban, az még a jövő zenéje.

Bükön és Csepregen nem bonyolították a túl a dolgot, mindkét helyen csak a régi polgármesterek indultak újra a címért, kihívás nélkül. A fürdővárosban így Németh Sándor (független) kapott 100 százalékot, míg néhány kilométerrel odébb ugyanezt az eredményt hozta Horváth Zoltán (független).

Répcelakon a szocialista Szabó József 10 éve vezeti a várost, és most újabb öt évig teheti ugyanezt, mivel a szavazatok közel háromnegyedét (74,45%) gyűjtötte be.

Celldömölköt is ismét utcahosszal hozta Celldömölkön Fehér László marad a város első embere June 09. 21:05 Fehér László (CSÖCE/ECVE), Jánosházát pedig Jánosházán már végeredmény van June 09. 21:18 Kiss András (független).

Vasváron sem történt meglepetés, a fideszes Tóth Balázs 13 százalékpontot vert Vasváron Tóth Balázs nyert újra June 09. 22:49 ellenfelére,

Ennél nehezebb dolga volt Huszár Gábor marad Szentgotthárd polgármestere June 09. 21:14 Szentgotthárdon Huszár Gábornak (Fidesz) és Őriszentpéteren Őr Zoltánnak Őriszentpéteren 11 szavazattal nyert Őr Zoltán June 10. 09:27 (független), de mindketten megoldották a feladatot, így ők is hivatalba maradnak.

Az egyetlen Vas megyei város, ahol valami más jöhet, az a Szombathelyhez közeli Vép. Rózsa Hajnalka (független) 11 százalékkal kapott több szavazatot Vépnek új polgármestere van June 09. 23:06 , mint elődje, Kovács Péter (független), aki 2010 óta vezette a kisvárost.

Hogy ezt a stabilitást mennyire bontja meg 2026-ra a Tisza Párttal jelzett választói újat akarás, azt még nem tudni, de addig még sok víz folyik le a Rábán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2024