Kultúra rovat
6
Gyakorlatilag saját sétányán kapott csillagot Mérei Tamás
A Szombathelyi Szimfonikusok tragikus sorsú igazgatója két hónapja hunyt el.
Instagram-kiállítással rukkol elő az AGORA Savaria
Vas megyei kötődésű amatőr és hivatásos művészek jelentkezését várják.
1
Országos anyanyelvi versenyen szerezték meg a második helyet a szombathelyi zrínyisek
2020. december 5-én tartották annak a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenynek az országos fordulóját, melyen a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 4. c osztályos „Hejesírók” csapata előkelő második helyezést ért el. Ezen az évfolyamon összesen 455 csapat indult.
2
Megmentették Magyarország legnagyobb műtárgyát, ami nem mellesleg szombathelyi
Az ókori savariai mozaiktábla a történelem során többször is majdnem megsemmisült, de most restaurálta a Salisbury Régészeti Kft.
1
Nyoma veszett a két méter magas bajor fafallosznak
Két nap alatt ez már a második nagyméretű szobor, ami egyik napról a másikra eltűnt. Több, mint gyanús.
1
Tudta, hogy a világ legdrágább festéke az ultramarinkék volt? Michelangelo pedig nem is festette fekve a Sixtus-kápolnát?
Tarr György restaurátor újította meg a szombathelyi Püspöki Palota freskóit. Hallgassa meg a vele készült podcastunkat és meglátja, hogy a művészet nagyos izgalmas dolog….
Ian McKellen: Bárcsak olvashattam volna gyerekkoromban a Meseország mindenkiét
A világhírű színészhez is eljutott a ledarált magyar mesekönyv története és nem is rejtette véka alá a véleményét.
1
A koronavírus lehet akár egy új fejezet kezdete is - ne szalasszuk el a lehetőséget!
Nagy Róbert szombathelyi képzőművész kifejti, szerinte hogyan lehetne a pandémiából a legjobbat kihozni.
Fogd meg a söröm, mutatok egy olyan sorozatot, amilyet még életedben nem láttál!
A sötét kristály – Az ellenállás kora épített díszletekkel pipál le minden valaha látott számítógépes látványtrükköt, történetétől pedig nagypapa és unoka garantáltan együtt fog sírni és nevetni.
12
Beépítették a szombathelyiek, köztük a Nyugat.hu tégláját a készülő Schrammel-múzeum falába
Sok városlakó nevét is őrzik a téglák, amíg csak áll a most éppen felújítás alatt lévő épület.
Az utolsó lemez, amin Benkő László játszott: most jelenik meg az Omega 17. stúdiólemeze
Ezt nagyon meredeken intézte az élet - mondta Kóbor János.
Velembe látogatott a Nemzeti Színház Törőcsik Mari 85. születésnapján
A járványhelyzet miatt csak tízen lehettek ott, de az egész társulat nevében köszöntötték a Nemzet Színészét.
Elhunyt az ország egyik legismertebb mosolygyártója, Böröndi Tamás
Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad.
Isten éltesse a ma 85 éves Törőcsik Marit!
A Velemben élő színművésznőt Szombathely városa is felköszöntötte.
A szombathelyi Stekovics Gáspár fotója is a legjobbak közé került egy országos fotópályázaton
November 29-ig lehet szavazni a Kiss Mari színésznőről és András Ferenc filmrendezőről készült portréra.
9
Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa
73 éves volt, három nap után követte Benkő Lászlót.
Előadások híján mókás videókkal szórakoztatnak a Weöres Sándor Színház színészei
Ha már bizonytalan időre nélkülöznünk kell a színházat, most így próbálnak kompenzálni. Garantáltan mosolyt csalnak az arcokra!
7
Szörényi Levente nagyon nekiment Bródy Jánosnak
„Eddig nem látott mélységekbe pengette le magát” – mondja egykori zenésztársáról.