Múltbanéző rovat
2
Amikor az alagútban nem szabadott nyitott ablakkal utazni, nehogy kormosak legyünk
Visszapillantunk kicsit a régi vonatozás világába, amikor még a gyerekek si-hu-hu-nak mondták a nehéz kerekeken tovagördülő szerelvényeket.
6
95 éves az Aranycsapat tizenkettedik tagja
Már csak öt év választja el a legendás sportriportert, Szepesi Györgyöt a századik életévétől. Igen, akkor még nem sportkommentátornak nevezték.
Ma lenne 81 éves Sztankay István, a Nemzet Színésze
Szinkronszínészként Belmondónak és Tony Curtisnek is ő kölcsönözte a hangját.
Ma lenne 105 éves a magyar rajzfilmek atyja, Macskássy Gyula
Neki köszönhetjük többek között a Frakkot, vagy a Ceruza és a radírt.
Ma lenne 115 éves a '30-as évek magyar szívtiprója, Jávor Pál
„Nagy színész volt, de hát mindenkit arra használnak, amire akarnak." -mondta róla Gobbi Hilda.
1
461 éve, Sárváron halt meg Magyarország talán legelső riportere
Tinódi Lantos Sebestyén igaz énekeket írt, nem cikkeket, de az eredmény ugyanaz: az ő tudósításán keresztül ismerték meg az emberek a végvári vitézek hőstetteit.
Életemben nem fáztam még annyira, mint a barátaink búcsúztatóján
Tizennyolc évvel ezelőtt én is a kőszegi gimnáziumba jártam. Nem mentem síelni, nem voltam ott a hegyről lezuhant buszon. A tévében hallottam meg a hírt.
Kis vasi kincsek: A gályarabságot szenvedett Borhidai Miklós evangélikus prédikátor emléktáblája Rábaszentandráson
Borhidai (rábaszentandrási szolgálatát megelőzően) 1659-től kb. 1673-ig a ma Szombathelyhez tartozó Szentkirály evangélikus gyülekezetének lelkésze volt.
Ilyen volt évtizedekkel ezelőtt a szombathelyi Csónakázótó
Helyenként kopasz, máshol sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyennek ma látjuk. Kattintson a képekért!
41 éve halt meg a krimi nagyasszonya, Agatha Christie
A generációkon átívelő sikerének titka még biográfusai szerint is megmagyarázhatatlan.
2
Szálloda, vendéglő és autógarage! Fotókon Vasvár, egyenesen a 20. század közepéből
Korona Szálló és Zöldfa étterem, fasizmusellenes graffiti és szolgáltató üzletsor a Rákosi-éra mélyén készült fényképeken.
Szombathely régen és ma - A püspöki elemi iskola
Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.
1
Nézd, ide jártam! – A szombathelyi iskola, amelynek már három neve is volt a Szövőtől az Antalon át a Nyitráig
És most könyv jelent meg róla, mert épp hatvan éves lett. Mellesleg én is ide jártam.
Mit gondolnak, ki élt urasabban, a pesti író, Krúdy vagy Ferenc József császár?
Mit ebédelt Ferenc József? Mi a titka a bécsi csonthúsnak? - Tette fel a kérdést Krúdy 83 évvel ezelőtt.
3
'56-os szombathelyi helyszínek ma, és amikor máglyán égtek a belvárosban az ávós iratok
60 éve Szombathelyen délelőtt tízkor a Hazafias Népfront épp arról tanácskozott, miként szüntessék meg Vas megyét. Hogy aztán hol mi történt?
Álmában néha még a szombathelyi strand öltözőjéből a gázkamrába viszik - Weiss András 2. rész
Milyen volt 16 évesen, Auswitch, Dachau poklából visszatérni Szombathelyre?
Imádták a férfiak, ostromolták, kezét olyanok kérték meg, mint Jókai Mór
Márkus Emília a századforduló ünnepelt drámai művésznője, 1860. szeptember 10-én Szombathelyen született.