Ellenzéki jelöltek egymás ellen, fideszes belháború, káoszba fulladó választás

Az elmúlt öt évben szövetségek bomlottak fel, ellenfelek lettek barátok és fordítva. Előrejelzés az önkormányzati választásokra.

"Jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti" - tartja a Mark Twainnek tulajdonított, de valójában egy ismeretlen dán szerzőtől származó mondás.

Másfél hét múlva, június 9-én polgármestereket, települési és megyei önkormányzati képviselőket választunk. Igaz, hogy az elmúlt hónapokban előre nem látott módon megzavarodott a magyar belpolitika, de azért a tendenciák ismeretében nagyjából meg lehet jósolni, hogyan változnak az erőviszonyok, és milyen arányban szerzi meg a nagyobb városokat a kormánypárt, illetve az ellenzék.

2019-ben úgy tűnt, hogy megroppant a rendszer

A 2019-es önkormányzati választásokon némileg meglepő módon előretört az ellenzék, annak ellenére, hogy egy évvel korábban, 2018-ban a Fidesz simán behúzta a kétharmadot, a 199 fős Országgyűlésben 133 helyet szereztek meg. A 106 egyéni választókerületből 91-et nyertek meg, az országos listán éppenhogy lemaradtak az 50 százalékról.

Ellenzéki öröm Szombathelyen 2019-ben
Mészáros D. Zsolt

2019-ben aztán a 22 megyejogú városból 10-ben, köztük Szombathelyen, a 23 budapesti kerületből 16-ban ellenzéki polgármestert választottak, és a fővárosi főpolgármester is az ellenzéki Karácsony Gergely lett.

Úgy tűnt, hogy megroppant a Fidesz legyőzhetetlenségébe vetett hit, és innen lefelé vezet az útja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

De aztán jött 2022

De aztán jött 2022, és az ellenzéki remények április 3-án este, pár óra leforgása alatt szertefoszlottak. Hiába volt a csodafegyvernek tekintett ellenzéki összefogás és előválasztás, a Fidesz a legnagyobb győzelmét aratta az országgyűlési választáson. 135 képviselői hely, 54 százalékos eredmény az országos listán.

Ami azt bizonyítja, hogy a Fidesz éppolyan erős, mint korábban, és az ellenzéket sem szerették meg jobban az emberek.

Alapvető tétel a választási elemzésekben, hogy az önkormányzati választások nem csak a pártokról szólnak, sokat nyom a latban a helyi jelöltek ismertsége, a róluk kialakult közösségi vélemény.

Ennek - és a több városban működött valódi ellenzéki összefogásnak - volt betudható a 2019-es önkormányzati előtörés, ami aztán már nem működött 2022-ben.

Az ellenzék mindig képes rontani a saját helyzetén

Ha ennyi történt volna a magyar belpolitikában, akkor most azt írnánk, hogy június 9-én az ellenzék örülhet, ha megtarthatja a jelenlegi pozíciót, de erre kevés esélye van.

Ellenzéki letargia 2022-ben
MTI/Cseke Csilla

De nem csak ennyi történt. Az idei tavasz belpolitikája a kegyelmi ügyről szólt, ami meglepően mélyen rázta meg a kormánypártot, aminek azóta is morzsolódik 325 ezer választó hagyta ott a Fideszt a Novák Katalin - Varga Judit botrány miatt March 11. 09:08 a támogatottsága. És ugyan ebből az ellenzék nem profitált, de megjelent Magyar Péter és a Tisza párt, akik éppen szántják fel az országot, és alig három hónap alatt máris a második legerősebb ellenzéki erőként mérték őket Republikon: Jön fel Magyar Péter pártja, a második helyen áll az ellenzéki oldalon May 04. 12:39 .

Magyar Péter pártja csupán négy fővárosi kerületben indít polgármesterjelöltet, ebből kettőben kormánypárti, kettőben ellenzéki a mostani polgármester, de ennél jóval nagyobb lehet a hatása a választásokra. Egyszerűen azért, mert gyengül a Fidesz legyőzhetetlenségébe vetett hit, és a rendszer csendes elfogadottsága.

De az ellenzék most sem hazudtolja meg magát. Ahogyan 2022-ben a látszatösszefogás mellett egymás ellen dolgoztak, most ugyanúgy a kormánypárt kezére játszhatnak az elmúlt öt évben ellenzéki vezetésű önkormányzatokat.

Egymás ellen induló ellenzéki jelöltek

A Telex elemzése több fővárosi kerületben és megyejogú városban is hasonló fejleményeket talált.

A 8. kerületben, a Józsefvárosban például az MSZP indított rá a közös ellenzéki polgármesterre, Pikó Andrásra, aki öt éve legyőzte a Fidesz jelöltjét. Az MSZP a kerület 12 választókörzeti közös ellenzéki képviselőjelöltje ellen is indít saját jelölteket.

A Ferencvárosban, a 9. kerületben a 2019-es közös ellenzéki győztes Baranyi Krisztina polgármester ellen azok a MSZP-s, DK-s, jobbikos és volt momentumos önkormányzati képviselők indítják el Gegessy Ferencet, akik a ciklus alatt folyamatos konfliktusban voltak Baranyival.

A függetlenként induló Baranyi Krisztinát a Kutyapárt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum támogatja. Öt éve közel 20 százalékponttal győzte le fideszes ellenfelét, így abban bízhat, hogy a másik ellenzéki jelölt mellett is nyerhet.

Csepelen Németh Szilárd kirobbantotta a belháborút

A 10., 12., 14, 17. é 23. kerületben hasonló a helyzet, egymás ellen indulnak az ellenzéki képviselők, úgy tűnik, a legnagyobb ellentét az MSZP és a Momentum között feszül.

A Hegyvidéken és Budán, az 1., 2 és 7. kerületben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kavarhat bele a dologba.

A 21. kerületben, Csepelen a Fideszben alakult ki belháború Németh Szilárd országgyűlési képviselő és a korábban fideszesként választást nyert polgármester, Borbély Lénárd között. Borbélyt még a pártból is kizárták, de függetlenként újraindul. Németh Szilárd pedig Dudás Zoltánt, a Fidesz hivatalos jelöltjét támogatja, aki a képviselő titkáraként ismert. A háborúból az ellenzék jöhet ki jól, ráadásul közös jelöltet indítanak, Dukán András Ferenc személyében.

Egerben mindkét oldal szétesett
Kép forrása: freepik.com

Tehát a 16 ellenzéki vezetésű kerületből 12-ben változott a politikai helyzet, ezekben a kerületekben bármi megtörténhet. És ebbe a helyzetbe belekavarhat még Magyar Péter pártja, a Tisza párt a 10., a 11., a 17., és a 18. kerületben indít polgármesterjelölteket. Ha néhány kerületet elveszít az ellenzék, akkor elveszítik budapesti többségüket is.

Még úgy is, hogy a közvélemény-kutatások szerint Karácsony Gergely magasan vezet Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP) és Vitézy Dávid (LMP) előtt.

Egerben mindkét oldal szétesett

De a 10 ellenzéki vezetésű megyejogú városban is zajlanak az események. Egerben például szétesett az ellenzéki összefogás, de a helyi Fidesz is szétrobbant. A jelenlegi polgármester, Mirkóczki Ádám most függetlenként indul, de az MSZP-DK-Momentum közös jelöltet indít ellene Pál György személyében.

A Fidesz helyi frakcióvezetőjét árulással vádolták meg, így kilépett a pártból, függetlenként indul a polgármesteri székért. A Fidesz egy agrármérnököt indít, de közben a Fidesz-frakció új vezetője is lemondott, és elindult függetlenként. Ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni, ki lesz Egerben az új polgármester.

Miskolcon nem indul újra a 2019-ben nyertes ellenzéki Veres Pál. A DK, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd Barkai Lászlót indította, a Momentum és a Jobbik viszont ráindította Varga Andreát. Rajtuk vívül - A Fidesz jelöltjén kívül - még négy polgármesterjelölt indul Miskolcon.

Győrben teljes a káosz

Győrben hét polgármesterjelölt verseng egymással. Dézsi Csaba András, a jelenlegi polgármester a Fidesz hivatalos jelöltje, ellene indul a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt is. Egy egyesület, az LMP, a Momentum és az MSZP támogatja Pintér Bence újságírót.

Heten indultak a győri városházáért
Foprrás: tripadvisor.co.hu

A DK és a Jobbik viszont közösen indította Glázer Tímeát, aki nemrég Szombathelyen is megjelent Dobrev Klára beszédén Dobrev Klára: Aki Orbán Viktor rendszerét akarja leváltani, összefogásra van ítélve May 18. 20:08 , és van még jelöltje a Mi Hazánknak és egy győri egyesületeknek is. Bő egy hónapja írtuk Borkai Zsoltot és Dézsi Csabát akarja legyőzni Győrben a civilként induló biciklis újságíró April 17. 06:54 a helyztet jól ismerő győri forrásunk nyomán, hogy a választás Dézsi Csaba és Borkai között dől majd el.

Nagy valószínűséggel maradnak a jelenlegi erőviszonyok

A felsorolt példákból látható, hogy az öt évvel ezelőtt ellenzékivé lett városok helyzete sem biztos, főleg ott kétséges az eredmény, ahol több ellenzéki jelölt között oszlanak meg a szavazatok.

A 2019-ben is fideszes városok nagy valószínűséggel maradnak a kormánypártnál, és az említett tíz ellenzéki város jó részében is borítékolható az újabb ellenzéki győzelem.

A legnagyobb esélye annak van, hogy maradnak a jelenlegi erőviszonyok, de lehet, hogy egy-egy városban lesz változás ide vagy oda.

Magyar Péter és pártja először az európai parlamenti választásokba szólhat bele érdemben, kíváncsian várjuk, milyen eredményt érnek el.

A szombathelyi helyzetről hamarosan külön cikkben írunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2024