Czeglédy Csaba háborús uszítás és közveszéllyel fenyegetés miatt feljelentette Illés Károlyt, a Fidesz szombathelyi elnökét

A szombathelyi Fidesz szórólapjai szerint aki Nemény Andrásra és az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjei szavaz, az a háborúra szavaz.

Feljelentést tettem az ügyészségen Illés Károly és egyelőre ismeretlen bűntársai ellen háborús hírveréssel elkövetett háborús uszítás, valamint köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűncselekményi gyanúja miatt - írta Facebook-posztjában Czeglédy Csaba független városi képviselő és képviselőjelölt.

Az említett szórólapok
Nyugat.hu

Hozzátette, Illés Károly a felelős kiadója és szerkesztője azoknak a szórólapoknak, amelyek napokban jutottal el a szombathelyi postaládákba, és amelyek azt állítják, hogy aki Nemény Andrásra és az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjei szavaz, az a háborúra szavaz.

Czeglédy szerint Illés Károly és bűntársai gyakorlatilag háborús propagandát folytatnak, magatartásuk alkalmas arra, hogy Szombathelyen (is) háborús pszichózist alakítsanak ki. Ráadásul azt a hamis látszatot keltik, hogy ha Nemény András nyeri a polgármester-választást, akkor a közeljövőben bármikor számolni kell háború kitörésével - írja.

Az említett szórólapok
Nyugat.hu

Megjegyezte, Illés Károlyék, - így Lenkai Nóra és Hende Csaba is – arra törekednek, hogy a szombathelyiek minél nagyobb részében az a valóságnak meg nem felelő képzet keletkezzék, hogy a város jelenlegi vezetésének újraválasztása bármilyen összefüggésben lenne Magyarország háborúba sodródásával.

A háborús pszichózisról mi is írtunk "Aki nem akar atomháborút, a Fidesz szombathelyi önkormányzati jelöltjeire szavaz" 2024. May 31. 21:07 már a Fidesz kampánygyűlésén elhangzottak, kedden pedig az említett szórólapok Vajon mi köze lehet egy szombathelyi képviselőnek az atombombához? 2024. June 04. 19:14 alapján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2024