Tóth Kálmán: Azt hitték, mindent megtehetnek

Az Éljen Szombathely frakcióvezetője reagált a választási bizottság döntésre, amivel elmarasztalták a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltjét.

"Döbbenetes arrogancia, azt hitték, mindent megtehetnek" - fakadt ki pénteki sajtótájékoztatóján Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely-frakció vezetője.

A esemény nem sokkal azután történt, hogy a szombathelyi Választási Bizottság nyilvánosságra hozta határozatát A Választási Bizottság szerint két törvényt is megsértett a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje 2024. May 31. 13:16 , amiben megállapították, hogy két törvényt is megsértett a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje.

Lenkai Nórát azért marasztalta el A Választási Bizottság szerint két törvényt is megsértett a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje 2024. May 31. 13:16 a bizottság, mert a hét elején elment a Nyitrai utcai iskola egyik rendezvényére, és ott gyerekekkel fotózkodott. A bizottság megállapította, hogy Lenkai egyértelműen kampánytevékenységet végzett, és eközben megsértette a nemzeti köznevelésről és a választási eljárásról szóló törvényeket.

Tóth Kálmán
Szilágyi József / telefonos fotó

Tóth Kálmán a péntek délutáni sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy pár hete ő jelentett be kifogást a bizottságnál, mert a Fidesz 17 éves lányokkal kampányolt a déli városrészen.

A kifogást elutasították, mert a törvény nem foglalkozik a kampányolók életkorával, a bizottság szerint azért sem aggályos a történet, mert nem oktatási intézményben történt.

Most viszont maguk a jelöltek mentek be egy oktatási intézménybe - jelentette ki a frakcióvezető. Aki arra is emlékeztetett, hogy a közgyűlés csütörtökön elfogadott egy határozatot, ami elítéli, ha valaki gyerekeket használ politikai célokra. A határozatot a Fidesz-frakció nem szavazta meg, azzal indokolva, hogy arról magasabb jogszabály rendelkezik.

Politikai nyomásgyakorlás?

Tóth Kálmán egy kérdésre reagált Hende Csaba országgyűlési képviselő kora délutáni sajtótájékoztatójára Újabb fordulat a szombathelyi plakátháború ügyében 2024. May 31. 15:24 . A Kúria ugyanis közben megváltoztatta a plakátügyben Közbelépett az Alkotmánybíróság, a Kúriának újra kell tárgyalnia a szombathelyi választási plakát-ügyet 2024. May 25. 10:32 hozott korábbi döntését, és így elmarasztalt három önkormányzati céget.

Tóth Kálmán azt mondta, elfogadja a döntést, ha nem is ért vele egyet. De a helyzetet úgy jellemezte, mint amikor valaki bemegy a főnöke irodájába a véleményével, és a főnökével jön ki. Mint mondta, a szakemberekből álló Kúria hozott egy döntést, majd a pártkatonákból álló Alkotmánybíróság új eljárásra utasította, erre a Kúria megváltoztatta az eredeti döntését.

Tóth Kálmán szerint az ügyben egyértelműen politikai nyomásgyakorlás történt, de a Kúria határozatát elfogadják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2024