„Ó, te magyar vagy? Sajnálom.” - Élménybeszámoló Strasbourgból

Rövidesen búcsúzik az EU jövőjéről szóló konferencia, az utolsó plenáris ülés már lement.

Az a szerencse ért, hogy kiutazhattam Strasbourgba az eddig egyedülálló EU-s kezdeményezés, a polgárok bevonásával már egy éve zajló és most végéhez érő Európa jövőjéről szóló konferencia 49 reformjavaslatot fogadott el az Európa jövője konferencia May 03. 11:28 utolsó plenáris ülésére. Igyekeztem tehát nyitott szemmel és füllel járni az elzászi középvárosban, ahová meglepően komplikált feladat Budapestről eljutni, mert közvetlen repülőjárat nincsen, az átszállással bővített, ezzel egészen hosszúra nyúló út pedig vezethet Párizson, Bázelen, de akár Amszterdamon át is.

Én a francia fővárost választottam, arra volt a legkedvezőbb. Április 28-án a hajnali órákban utastársaimhoz képest látszólag kisimult arccal szálltam le a 200E autóbusz fedélzetéről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hogy aztán még egy darabig ne menjek sehová. Párizsba tartó repülőgépem ugyanis kétórás késéssel indult el, hat helyett nyolckor.

Rólam lehet tudni, hogy nem vagyok nagyon tapasztalt légiközlekedő. Még. Ettől függetlenül a Redditen úgy értesültem, ilyen területen két óra nem idő. Ami nagyszerű hírnek tűnt, de nem jelentette, hogy nem késhetem le a párizsi csatlakozásom. Ennek tudatában a másfeledik óra környékétől egyre elkeseredettebben rimánkodtam az indulásért.

Rossz képem Budapestről jó szögből.
Fűzfa B. Mihály

Célt értem. Korda György Reptér című klasszikusának üvöltését a francia pilóta „mesdames et messieurs”-je recsegte félbe a fülhallgatómon túlról. A légiutas-kísérők biztonsági performansza után nem sokkal meg már egészen jó szögből volt módom lefényképezni Budapestet. Aztán a felszálláskor ható G-erőtől még jobban kisimulva, békésen elaludtam.

A legendás TGV

Két órával később a már ismert francia nyelvű recsegés ébresztett fel. Elviselhetetlen nyakmerevséggel és a Charles de Gaulle repülőtér behemót méreteinek befogadására képtelenül, némi bolyongás után megtaláltam a vasútállomást. Mert a csatlakozásom vasútra szólt, ráadásul nem akármilyenre: nagysebességűre, a legendás TGV-re!

A legendás TGV.
Fűzfa B. Mihály

A legendás TGV pedig – mint megállapítottam – hű a híréhez. Percre pontosan repített el Strasbourgba. Kevesebb mint két óra alatt, 300 kilométer per órás sebesség felett. És ezt május eljesén megismételte visszafelé is. (A véleményem röviden: nem egy MÁV, de nem rossz.)

Strasbourg = Szeged?

Strasbourgból nem sokat láttam, mert nem várost nézni mentem, de amennyit mégis elcsíptem belőle, az alapján nagyon kellemes helynek tűnt. Pont olyan fajta kellemesség ez, amilyet Szegeden tapasztalhat, aki Szegedre megy. Vidéki kvázi-nagyváros, ahol siettemben embereket láttam hesszelni a padokon, a folyópart(ok)on, az éttermek teraszain, köztük sok egyetemista alkatú egyénnel. Pont, mint Szegeden. A legnagyobb látványosságok egyike a székesegyház. Pont, mint Szegeden. Egy kritikám azért van: abban a McDonald’s-ban, aminek pár napra a vacsorák erejéig törzsvendége lettem, sótlan a krumpli. Pont, mint Szegeden...

Szökőkút Strasbourgban.
Fűzfa B. Mihály

Mielőtt azonban összeesküvést orrontanánk, azért sok a különbség. Szeged például teljesen máshogy néz ki és kisebb. Lélekszámra legalábbis jóval, bár közigazgatási területre három és félszer akkora. Örömömre villamos viszont Strasbourgban is jár, és a tömegközlekedés úgy általában eléggé rendben van. Olyannyira kellemes a város miliője, hogy ide talán államokkal pereskedni is szívesen jönnek az emberek. Mondjuk tram-train az nincs.

Az Európai Parlament egy útvesztő, ahol jó a koszt – ha megtalálod

Április 29-én pénteken a véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok javában végezték az utolsó simításokat a javaslatokon. Közben én az EU törvényhozásának épületét csodáltam kívülről, majd a biztonsági ellenőrzésen evickéltem keresztül azért, hogy aztán fél órára elvesszek az épület labirintusában. Elveszettségemben bosszúsan szitkozódtam, és próbáltam tovahessegetni a nagyon banális analógiát az épület átjárhatósága és az EU működésének átláthatósága között. Egy idő után nem sikerült.

Az Európai Parlament épülete.
Fűzfa B. Mihály

Így volt vele az a két portugál újságíró és az az olasz férfi is – az egyik polgári vitacsoport tagja –, akikkel este, a háromórás plenáris ülés, majd az állampolgári gyűlés után közösen vesztünk el a már majdnem teljesen kiürült parlamentben. Mire kijutottunk, elment az utolsó villamos, de szerencsénkre egy kocsiszínbe tartó járat szívességből elvitt bennünket a belváros közelébe.

Megnyugvásomra egy katalán kolléga, mikor másnap ebédidőben a kantinba menet a történtekről idegeskedtem neki, megjegyezte, hogy ő ugyan többedjére jár itt, de továbbra is képtelen kiigazodni a szintek, félemeletek és folyosók végtelenjében. Összevissza mászkálás közben szóba került a sajtóterméke helyzete is, ami szerinte túl pártatlan, ezért szárazzá és élvezhetetlenné vált az utóbbi időben. Visszakérdeztem, majd miután bizonyossá vált, hogy jól hallok, igyekeztem nagyon furán nézni. De nem volt több időm fintorogni, mert megtaláltuk a menzát. Nagyon jól főznek.

Magyarország halszagú

Lazacot ettünk, mert meglepően olcsó volt, közben egy nagyhangú holland sajtós is odaszegődött. Megkérdezte, honnan jöttünk. Válaszoltunk. A „Hungary”-m után sajnálkozott. Hát még én. Hallja az ember, hogy ilyen meg olyan csúnya a hírünk itt meg ott, de nehéz helyzetbe kerül, amikor válaszolnia kell egy efféle megjegyzésre, ha valóban nekiszegezik.

A már említett olasz polgár később feltette ugyanezt a kérdést, de reakciójában már nem volt ennyire visszafogott: hevesen nyilvánított részvétet a válaszom hallatán. Kétségtelen, hogy strasbourgi tartózkodásom leglesújtóbb pillanatai voltak ezek a hangos röhögéssel elütött apró tragédiák.

Nem azért, mert öngyarmatosítok. És nem is azért, mert a választási eredmény után a hirtelen felelősségteljesen nyugatra költözni akarók hisztériájának igazolását látnám ezekben. Sőt!

Egyszerűen azért, mert valami megmutathatatlan helyen okoztak mély fájdalmat. És ha az ember szeret magyar lenni, akkor még erősebben fáj. Márpedig én szeretek.

Folytatás következik

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Európai Parlament A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Európa jövője