Arra kértük munkatársainkat, válasszanak a múlt év terméséből olyan írásokat, amelyek számukra valamiért fontosak voltak 2018-ban.
Így született meg az év rendhagyó összefoglalója.
Ezzel búcsúzunk 2018-tól és ezzel kívánunl boldog új évet minden olvasónknak.
Pais-Horváth Szilvia
J ól érzik magukat, nem akarnak hazajönni - magyar gyerekek százai ingáznak nap mint nap - Részemről az 2018-as év legmunkásabb riportja ez volt, de szerettem csinálni. Beszélgettem szülőkkel, videó-interjúztunk gyerekekkel, megszólaltatunk kint tanuló gyerekeket. Arra is büszke vagyok, így utólag, hogy közel 20 ezren elolvasták ezt riportot, számos országos média átvette, a téma pedig egyre aktuálisabb.
Felszálltunk mi is a közéleti buszra - elutaztunk a szombathelyi Közpénz-szigetekre - A Transparency International jogvédőjével és kisbusznyi szombathelyivel megnéztük, mi lett a déli városrészben az elbaltázott bicikliúttal. De a Markusovszky kórház látványberuházásait, és az EU-s pénzből épült új Brenner Iskolát is útba ejtettünk. Hatalmas élmény volt, élőben találkozni az olvasóinkkal, hogy megszervezhettem ezt a különleges szombathelyi utazást, és az is, hogy Bonyhádi Zoltán volt kollégámmal együtt tényleg sikeresen levezényeltük ezt a nem szokványos projektet.
Ilyet nem láttunk Szombathelyen: még az úttest is térkőből lesz kirakva a Szigligeti utcában - A véletlen hozta úgy, hogy épp arra jártam, és felfigyeltem erre a beruházásba. Nem akartam hinni a szememnek, hogy miközben a városban lépten-nyomon kátyúkat kerülgetünk, megy a toldozgatás-foldozgatás, és soha sincs elég pénz a töredezett aszfaltú utcák rendbetételére, addig egyszer csak itt, a város szélén egy sima utcát teljes hosszában letérköveznek. Nem a Fő téren, nem is a közelében, nem is egy frekventált helyen, hanem a Szigligeti utcában. Legalább a témát sikerült bedobni a köztudatba.
Ezt sokáig nem felejtjük el Alföldi Róbertnek és a WSSZ-nek! - Az elmúlt 10 év talán legemlékezetesebb színházi előadása volt "A salemi boszorkányok". Szerettem róla írni is: "Hazafelé a kocsiban is a sírással küszködöm, ritkán szaladok bele ilyen gyomorszorító színházba, mint a ma esti. Nemegyszer a darab közben is azon kaptam magam, bármennyire nem akartam, folyt a könnyem, felkavart." Most is a gyomromban érzem.
"30 évig én egy senki voltam" - Brenner József, az Év Vasi Embere - Nagyapjáról körutat, testvéréről iskolát neveztek el Szombathelyen. János testvérét 60 évvel ezelőtt brutális kegyetlenséggel, 32 késszúrással ölték meg. De megszenvedte az életet ő is. Nagy élmény volt Brenner atyával a találkozás.
Papp Katalin
Mi történik itt, az ukránok elveszik a magyarok munkáját? - Igaz, nem olyan régóta dolgozom a Nyugat.hu-nál, de már született pár olyan anyag, ami közel áll a szívemhez. Az egyik mindenképpen egy oknyomozó riport, ahol az ukrán vendégmunkások megjelenéséről írok Magyarországon. Több héten át nyomoztunk. Beszéltünk multinacionális cég vezetőivel, munkásokkal, munkásszállások üzemeltetőivel, különféle hivatalokkal. Rengeteget tanultam ebből a munkából, és még egy díjat is elnyertünk vele a Finn Nagykövetségen.
Összevissza cikáznak az autók a Zanati körforgalomban - Érdekes, hogy amikor a laphoz kerültem, azt gondoltam, hirtelen közlekedési szakértővé lettem, hisz első anyagom. Nem volt haszontalan, hiszen azóta én is a közlekedők is tudják, hogy ott a jobbratartás a lényeg és tulajdonképpen egysávosként kell kezelni az amúgy kétsávosnak épített körforgalmat.Megcsináltuk: újra tiszta az Emlékmű és környéke- Ami még hozzám közel állt, hogy nem csupán cikket írhattam az Emlékmű körüli szemétdombról, hanem egy jótékonysági eseményt is megszervezhettem, ahol önkéntesek a szobor körüli szemét összeszedésére vállalkoztak.
Mi kell a nőnek vagy a férfinak, hogy jól érezze magát bőrében? - Végül pedig egy igazán nőcis téma, egy beszélgetés Kovács Delinke stílustanácsadóval. Ez tényleg egy olyan interjú volt, ahol repültek a percek, az órák és kialakult egy kerek egész, amivel talán sokaknak segítettünk abban, hogy mitől érezheti magát igazán nőnek vagy férfinak. Szerintem érdemes elolvasni.Szilágyi József
Az NVB megakadályozza, hogy választókerületenként egy kihívója legyen a Fidesz jelöltjének – Természetesen nem a legnagyobb örömmel írtam ezt a cikket, hiszen arról szól, hogy a sorok között hogyan manipulálja a Fidesz a választási rendszert. Egy MTI-s hír volt az alap, és miközben írtam, belémvillant, hogy éppen az alakuló ellenzéki összefogás ellen lépett fel maga a Nemzeti Választási Iroda.
El kellet telnie némi időnek, mire a hivatásos politikai elemzők is észrevették az eldugott csapdát. A következtetésem igaznak bizonyult, az ellenzéki pártok látszatösszefogásba merevedtek, amit az újabb kétharmad követett áprilisban.
Eldőlt a szentgotthárdi Opel-gyár sorsa – Ezt a cikket viszont örömmel írtam. Szentgotthárdi származású lévén sok barátom, ismerősöm dolgozik az Opel-gyárban, én is sokat jártam ott. Örültem, hogy miután a PSA megvette a GM-től az Opelt, testhezálló feladatot találtak a szentgotthárdi gyárnak. Így nem csak a dolgozók nagy részét tartják meg de szülővárosom gazdálkodása is nagyjából rendben lesz, nagyon hiányzott volna belőle az Opel-gyár által fizetett iparűzési adó.
Nagyon kellene a szombathelyi Fidesznek Czeglédy Csaba volt választókerülete – Még egy elemző cikk, azért fontos számomra, mert ezzel nem csak a szombathelyieknek, hanem szélesebb körben is be tudtam mutatni, mekkora jelentősége lehet egy időközi önkormányzati képviselő-választásnak. A kormánypárt vesztett, ennek következményei szép lassan beérnek, forró tavaszra számíthatunk a szombathelyi közgyűlésben.
Czömpöl Bianka
A Csokolóniát választotta Savaria, megvan az idei karnevál tortája – Augusztusban kezdtem itt a Nyugatnál, ez volt a legelső „terepmunkám”. Mondanom sem kell, tökéletes volt a tortakóstolás így elsőnek, mivel rettentő édesszájú vagyok. De az sem volt mellékes, hogy megismerkedhettem a szombathelyi média és közélet néhány tagjával is.
Ő az a fiatal slammer, aki levette a lábáról a szombathelyi tüntetőket – Ez egy igazán személyes, a szívemhez közel álló anyag, hiszen már jópár éve ismerem Zoárdot, szaktársak és munkatársak is voltunk, slammelni is hallottam már nem egyszer. Így hát nem is volt kérdéses, hogy zaklassam egy rövid kis interjú miatt, amikor láttam, hogy mekkora sikere volt a szombathelyi tüntetésen. Nem is kellett egyébként zaklatni, gondolkodás nélkül, azonnal bele is egyezett. Az pedig külön öröm, hogy bár nem kevés szidalmazó akadt, de magasan a pozitív és bíztató visszajelzések vitték a pálmát.
Csúnya pulcsiban vártuk a Jézuskát Szombathely első esport bárjában – Azért is szeretem ezt a cikket, mert az emberek nagy részének fejében egy nem túl pozitív kép alakult ki a mai fiatalokról és a szórakozási szokásaikról, de ezzel a kis cikkel bemutathattam egy teljesen más réteget is.
Egy csapat tizedikes segítségével vette nyakába a Holdfény Ligetet a látássérült Horváth Niki – Ez sem egy mindennapi élmény volt. Az e-mail-rengetegben bukkantam rá Mihalics Hajnal osztályfőnök üzenetére, rögtön válaszoltam is, hogy számíthat ránk és a naptárba is beírtam, hogy még véletlenül se felejtsem el.
Józing Antal
De tényleg, mi lesz itt április 8-a után? - Két hónappal az áprilisi választások előtt úgy találtam, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy ismét kétharmadot kap a Fidesz. Akár évtizedekre is berendezkedhetnek a fiúk: a politika után a gazdaság és a kultúra egyre nagyobb területét gyűrik majd maguk alá … összességében a Kádár-korszakhoz nagyon hasonló társadalmi berendezkedés dereng fel a nem is túl is túl távoli jövőben, lojális bírósággal és rendőrséggel, kézivezérlésű oktatással, sajtóval és sporttal, fokozatosan leépülő ellensúlyokkal. Nem biztos, hogy romlik az életszínvonal, de az állam fokozottabban elvárja majd az alkalmazkodást, és a szabadságszeretők egyre fojtogatóbbnak élik majd meg a szaporodó korlátokat – írtam.
Amíg Szombathelyen vízcsapokat adnak át, Debrecen főváros lesz- Gyorsan, csípőből született jegyzet volt ez, amely magán viseli ennek lendületét éppúgy, mint a kissé túlzó általánosításokat. Ettől függetlenül valószínűleg rendesen betalált, amit nemcsak olvasók és a hozzászólások számából tudtam megítélni, hanem abból is, hogy több ismerősöm is előhozta az írást a magánbeszélgetéskor. Ez – bevallom – nagyon ritkán fordul elő.
„Tudom, mi az, hogy tanár” - Interjú Németh István SEK rektorhelyettessel Szeretek interjút készíteni, és az elmúlt évben erre több alkalom is adódott. Ez annyiban belesimul a sorba, hogy a régimódi, kellemes beszélgetés volt, annyiban viszont más, hogy a szombathelyi egyetem első embere volt a beszélgetés alanya. Már régóta úgy gondolom, hogy a város jövőjét alapvetően meghatározza a felsőoktatás helyzete. Jó lenne, ha minél többen így gondolnák.
Melyek az első benyomásai a Szombathelyre érkező idegeneknek? Ezzel az írással sokat dolgoztam, nemcsak a számítógép mellett, hanem kint a terepen is. Közel egy napba telt, amíg a nyári hőségben az összes bejövő utat végigbicikliztem, lefényképeztem és kijegyzeteltem. A legemlékezetesebb az volt, amikor az LUK parkolója mellett átugrottam az vízelvezető árkot és felkapaszkodtam a felüljáró csalános-szedres oldalán, majd karcosan, véresen, csípetten bukkantam fel a felső szalagkorlát mellett, ahol a kamionoson mérgesen dudáltak, nem értették, mi a fészkes fenét keresek én ott. Hosszú lett volna megmagyarázni.
Megmérgezték egymást a gyerekek Sárvár egyik iskolájában
- Erre két ok miatt emlékszem élénken. Az egyik az, hogy egy békésnek induló péntek délutánba hasított bele a hír, ami aztán az egész megyét felforgatta, másrészt azért, mert azon nyomban előbújt belőlem a gyakorló pedagógus, aki egészen másként látja ezt az esetet, mint a kommentelők többsége. Ennek lényege, hogy a gyerekek csak gyerekek, és minden elhamarkodott ítélet veszélyes. Ez utóbbi amúgy nemcsak erre az esetre vonatkozik. A cikket amúgy gyakorlatilag a komplett országos sajtó átvette.Roznár Gyöngyi
Rogán Cecília fekete melltartója tökéletesen megmutatja, hol is tartunk ma Magyarországon
Rogán Cecília fekete melltartója tökéletesen megmutatja, hol is tartunk ma Magyarországon 2018. December 03. 16:34 - Szeretem azokat az egyszerű dolgokat, amelyen keresztül mindenki láthatja hogyan működik hazánk, s mit mutat a NER arisztokrácia. Számomra ilyen volt, amikor elemezhettem Önöknek Rogán miniszter feleségének fotóját.
Ungár Péter komoly munkába fogott, hogy ősszel átvegye Szombathely irányítását
Ungár Péter komoly munkába fogott, hogy ősszel átvegye Szombathely irányítását 2018. December 17. 11:16 - Sokáig gondolkodtam, és gyűjtöttem az információkat, míg megírtam ezt a cikket. Egy érdekes fiatalemberről, Schmidt Mária fiáról, egy valódi politikai celebről szól, aki nagyon akar valamit – de nem egészen tudni, mit.
Ez a két szombathelyi fa elesett a gazdasági érdekkel vívott küzdelemben
Ez a két szombathelyi fa elesett a gazdasági érdekkel vívott küzdelemben 2018. May 16. 07:29 - Egyszerre volt kudarc, és ugyanakkor pozitív élmény is, ami történt. Sok ember fogott velünk össze, amikor megpróbáltunk megmenteni Szombathely belvárosában egy platánfa sort. Nem rajtunk múlott, hogy hiába.
Megtaláltuk Szombathely legtitokzatosabb házikóját az oladi dombon
Megtaláltuk Szombathely legtitokzatosabb házikóját 2018. December 16. 12:11 - Mindig szeretem, ha valami új, érdekes dologra bukkanok, és azt meg tudom mutatni a Nyugat.hu olvasóinak. Ez volt a legújabb felfedezésem.
Végül két abszolút személyes írás.
Felmentünk a hegyre, ahol II. János Pál pápa meditált
Felmentünk a hegyre, ahol II. János Pál pápa meditált 2018. November 12. 21:20 - Az egyik a Dolomitok csúcsairól készült, ahonnan egészen másképp láthatod a világot.
Elment egy Úriember! Egy soha meg nem született interjú és Mészáros József emlékére
Elment egy Úriember! Egy soha meg nem született interjú és Mészáros József emlékére 2018. March 26. 15:29 - A másik egy visszaemlékezés, amelyet Szombathely egyik legismertebb, legszeretettebb vállalkozójáról írtam, aki 2018-bn távozott közülünk.