Szombathelyen is megjelenhet a kampányban Orbán Viktor

A miniszterelnök öt éve is ott vett részt a kampányban, ahol kérdéses volt a Fidesz győzelme.

Öt évvel ezelőtt, a 2014-es önkormányzati választás kampányában Orbán Viktor is komoly szerepet vállalt: Orbán a kötcsei piknik után némi szünetet tartott, majd nyakába vette az országot Orbán Viktor térdig lejárta a lábát 2014. October 11. 10:28 , és olyan városokba látogatott el, ahol esélyes volt az ellenzék. Vagyis, a miniszterelnök megjelenésével akarta a Fidesz javára fordítani a mérleget.

Sok esetben a látogatásról a sajtót nem is értesítették, a Fidesznek bőven vannak listái a szimpatizánsairól, és ezeken a csatornákon hívták őket. Ez a módszer egyébként azt is jelenti, hogy a Fidesz csak a saját táborának kampányol, a pártnak elég, ha saját szimpatizánsait sikerül mozgósítania, ne fecsérelnek energiát arra, hogy akár a bizonytalanoktól, akár az ellenzéki szimpatizánsoktól szavazatokat hódítsanak el.

A hvg.hu összegyűjtötte, hogy Orbán 2014-ben hova látogatott el a kampányban. A lap az alábbi térképen tüntette fel Orbán útját, narancssárga lett a város vagy kerület, ahol később a választáson nyert a Fidesz, fekete, ha kikaptak.

Orbán a 2014-es önkormányzati kampányban - Google Saját térképek

Orbán öt éve Szombathelyre is ellátogatott Orbán Viktor titokzatos látogatása Szombathelyen 2014. October 10. 18:32 , pont azért, mert a közvélemény-kutatások döntetlen közeli eredményt jeleztek itt. Ami végül be is következett, a Fidesz és az ellenzék egyforma eredményt ért el Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, de a Fidesz elveszítette a többségét 2014. October 12. 19:04 , Puskás Tivadar (Fidesz) is csupán 600 szavazattal verte meg Ipkovich Györgyöt (baloldal). Molnár Miklós (Pro Savaria) Puskás Tivadarral kötött megállapodása kellett ahhoz, hogy a kormányoldalnak többsége legyen Volt aki összeférhetetlen lett, volt aki beszédet mondott - Megalakult az új szombathelyi közgyűlés 2014. October 23. 18:35 a közgyűlésben. Az már más kérdés, hogy négy és fél évvel később ez a többség elolvadt Csütörtökön átveheti a közgyűlés irányítását a szombathelyi ellenzék 2019. February 25. 18:43 .

2014 októberében sem jelentették be előre Orbán látogatását, és a látottak alapján csak a saját szimpatizánsaikat értesítették. Akkor készült az ikonikus fotónk is, amit azóta az Európai Parlament liberális frakciója és a Momentum is felhasznált:

Bonyhádi Zoltán

A hvg.hu nemrég azt is összeszedte, melyik városokban van esélye az ellenzéknek arra, hogy legyőzzék a Fideszt. Köztük van Szombathely is, ahol biztosan új polgármester lesz, hiszen Puskás nem indul, a Fidesz a megyei jegyzőt, Balázsy Pétert indítja Hivatalosan is Balázsy Péter a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje 2019. July 17. 20:09 . Az ellenzék beállt Nemény András (Éljen Szombathely) mögé, és függetlenként indul Koczka Tibor Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere polgármester-jelöltként indul pártja és az ellenzék jelöltjei ellen 2019. August 06. 10:46 , aki a Fidesz alpolgármestere volt ebben az öt évben.

Utóbbi mögött ott van a Molnár Miklós fémjelezte Pro Savaria Koczka Tibor polgármester-jelöltségét támogatja a Pro Savaria 2019. August 08. 15:53 , és a Jobbik is A Pro Savariával közösen indul a szombathelyi Jobbik az önkormányzati választásokon 2019. August 15. 16:21 , nagy valószínűséggel ők a jobboldalról visznek el szavazatokat.

Szombathelyen öt éve is kvázi döntetlenre jött ki az önkormányzati választás, most ennél is jobb esélyei vannak az ellenzéknek A Fidesz ősszel elveszítheti Szombathelyt - állítja egy közvéleménykutatás 2019. March 29. 09:15 . Így szinte biztosra vehető, hogy Orbán Viktor a kampányban felbukkan majd a városban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019