Több elemző szerint elértük a vörös-vonalat az ukrán-orosz konfliktusban. Amennyiben tovább feszül a helyzet, háború lesz, ami kiszámíthatatlan következményekkel jár Európára nézve.
De hogy jutottunk el idáig? Miért van az, hogy senki nem akar háborút, de végül mégis annak a küszöbén állunk? Mi az, ami megvédhet minket tőle? A mai cikkünkben feltérképezzük a jelenlegi helyzetet és megpróbálunk válaszokat keresni a háború okaira.
Egy „furcsa háború”
Amikor 1939-ben kitört a második világháború és Hitler lerohanta Lengyelországot, mind Nagy-Britannia, mind Franciaország hadüzenetet küldött a németeknek, de ezen kívül semmilyen erőfeszítés nem történt azért, hogy megakadályozzák Lengyelország német megszállását.
Pár tengeri és légi incidensen kívül jelentős összecsapásokra nem került sor a szövetségesek és a németek között. Ez az időszak 1939 szeptembere és 1940 májusa közé esett, amit a történészek „furcsa háborúnak” neveztek el.
Ami a fegyveres összetűzéseket illeti, kicsit hasonló a helyzet Ukrajnában, hiszen már hét éve háborúskodás folyik a térségben, de mégsem nyílt háború. Ha most kimennénk az utcára és megkérdeznénk az embereket, hogy mit tudnak Ukrajna elmúlt hét évéről, valószínűleg nem tudnának sokat hozzátenni, és nem azért, mert tájékozatlanok, hanem azért, mert kaotikus állapotok uralkodnak az országban.
Ukrajnában eddig is volt háború, csak nem nyílt orosz-ukrán háború, hiszen sok esetben felségjelzés nélküli harci eszközök és orosz katonák adták ki magukat szeparatista felkelőknek, akik mondvacsinált bábállamokat hoztak létre Ukrajna keleti felén, és ezek a bábállamok harcoltak az ukrán kormányerőkkel, amelyeket több kínkeservesen tető alá hozott fegyverszünet zárt le az utóbbi pár évben.
De miért pont most van baja Putyinnak Ukrajnával?
Ahogy említettem, ez nem egy váratlan konfliktus. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy fiatal szovjet tiszt, aki még 1989-ben is hisz a Szovjetunióban, Drezdában van szolgálaton, végignézi azokat a képsorokat, amin az látszik, hogy németek tömegei követelik a szovjet csapatok kivonását és az ország újraegyesítésesét, majd mindez be is következik. Igen, most Vlagyimir Putyinról beszélek, egy fiatal KGB-s tisztről, aki mindezt megélte, méghozzá tragédiaként élte meg. Erről Putyin többször is beszélt.
Míg Putyin eljutott a hatalom csúcsáig, nem csak hogy összeomlott a Szovjetunió, hanem a szatellit államok legtöbbje belépett a NATO-ba, amely Putyin számára újabb érvágás volt – nem hiába követeli most az 1997-es status quo (hatalmi egyensúly) visszaállítását.
Korábban beszámoltunk Ukrajna történelméről, Hruscsov ajándékozta Ukrajnának a Krím-félszigetet 2022. January 29. 16:06 ahol megírtuk, hogy Európa második legnépesebb országa, méghozzá egy ütközőállam a NATO és Oroszország között.
Ez a hatalmi egyensúly 2014-ig fenn állt, hiszen Viktor Fedorovics Janukovics volt az elnök, aki oroszbarát politikát folytatott, majd miután elfordult az Európai Uniótól és nyíltan az oroszok felé kormányozta az országát, Ukrajnában kitört egy forradalom és elzavarták az elnököt.
A jelenlegi demokratikusan megválasztott Volodimir Zelenszkij elnök nyíltan nyugatbarát politikát folytat, és Putyin számára félő, hogy az „utolsó vár” is a nyugati karjaiba menekül – belép a NATO-ba és az Európai Unióba.
Amennyiben ez bekövetkezik, Putyin Oroszországa rosszabb helyzetbe kerül, mint pályafutása kezdetén, hiszen nem csak hogy nem tudta visszaállítani azt a hatalmi tömböt, mint amit korábban a Szovjetunió képviselt, de még egy újabb posztszovjet államot is elveszít.
Mindenki úgy akar békét, hogy egymás fejéhez tartja a fegyverét
Nap mint nap halljuk a sajtóban, hogy senki nem akar háborút, meg különben is legyen világbéke, eközben azonban az orosz-ukrán határon 130 ezer katona vár az inváziós parancsra, az amerikaiak meg folyamatosan telepítik a keleti NATO tagállamokba a csapatokat.
Több elemző szerint elértük a vörös vonalat az ukrán-orosz konfliktusban, de felmerül a kérdés, hogy miért kell háborúzni?
Francis Fukuyama amerikai filozófust egy 1989-ben írt könyve, A történelem vége és az utolsó ember tette világhírűvé. Ebben Fukuyama azt állítja, azzal, hogy összeomlott a Szovjetunió, megszűnt a kétpólusú világrend, a történelem véget ért, az embereknek már nem az a célja, hogy magasztos értékekért háborúzzon, hanem az, hogy legyen egy háza, szép autója és élje az életét.
Fukuyama úgy állítja be a háborúkat, mint valami régimódi szokást, amelynek ma már semmi értelme nincs, hiszen az emberek túlságosan jól élnek ahhoz, hogy háborúzzanak.
Ugyanakkor napjaink sztárfilozófusa már nem Fukuyama, hanem egy izraeli történész, Yuval Noah Harari, aki úgy gondolja, hogy a háborúk hanyatlása nem isteni csodának vagy a természeti törvények megváltozásának a következménye.
Úgy véli, hogy a modern civilizáció vitathatatlanul legnagyobb erkölcsi vívmánya az, hogy visszaszorultak a háborúk, de az a tény, hogy ezek emberi döntésekből fakadnak, azt jelentik, hogy visszafordíthatók.
Az Economic History Review hasábjain publikált tanulmányából az derült ki, hogy a háborúk növekvő száma kapcsolatban lehet az új országok tömeges létrejöttével és ezen területek gazdasági fejlődésével és az ehhez szükséges erőforrásokkal.
Az Európai Unió egy „békeprojekt”
Az elmúlt hetven év Európában eddig soha nem tapasztalt békeidőket hozott a kontinensnek. Jóformán a – jugoszláv háborút leszámítva – nem történt fegyveres összecsapás az európai országok között, ez pedig könnyen lehet, hogy az Európai Unió létezésének érdeme.
Ez volt az első olyan nemzetek felett álló közösség, amely képes volt olyan nemzeteket összekovácsolni, mint Németország és Franciaország, akik az elmúlt ezer éveben mást nem csináltak, mint egymással háborúztak. Nem hiába lett egy kisváros – Strasbourg – az európai parlament székhelye, hiszen szimbolikus, hogy most egy francia városból villamossal át lehet utazni Németországba.
Egy korábbi podcast műsorunkban Újhelyi István Európa parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió egy „békeprojekt.” Újhelyi szerint a diplomácia szabályai több ezer éve változatlanok, ezek nem tudnak elavulni.
A háborúk akkor törnek ki, amikor a felek nem képesek, vagy egyszerűen nem akarnak a diplomácia nyelvén kommunikálni egymással, főként belpolitikai érdekből. A politikus hozzátette, hogy szerinte nagyon kevés olyan konfliktus van, amely a népek közötti érdeksérelem miatt törne ki.
Amellett, hogy Putyin előtt ott lebeg a mumus Ukrajna elvesztésével kapcsolatban, van még valami, ami szintén igazolhatja, hogy nem is akar a diplomácia nyelvén kommunikálni. Ez pedig az időzítés. Az USA már korántsem egyedüli nagyhatalom a világban és bármilyen meglepő, nem is Oroszország az elsődleges ellenfele, hanem Kína.
Az USA gyengeségének vélik, hogy nem tud két frontra figyelni, hiszen Kína Tajvanra vetett szemet, így Oroszország abban reménykedik, hogy kisebb dorgálással visszaállíthat egy oroszbarát hatalmat Ukrajnában, vagy ami még vészjóslóbb, feldarabolhatja Ukrajnát.
Az utóbbi lehetőségben azért is van ráció, mert mind Magyarország, mind Románia területi nyereséget szerezhetne vele, azonban cserébe még agresszívabban kellene destabilizálnia az Európai Uniót, amely Putyin további hatalmi ambícióinak ágyazna meg.
A hadviselésben modern fogalomnak számít a hibrid hadviselés, amely leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a legfőbb cél a társadalom tömegtudatának befolyásolása.
Ha például Oroszország sikeres dezinformációs kampányt indít egy adott országban, akkor a társadalom egy jelentős része nem agresszorként, hanem támogatóként tekint rá, amely belpolitikai szinten oroszbarát vezetők megválasztásával csúcsosodik ki.
Az európai vezetők szerint úgy tudjuk megelőzni a jövőben a háborúkat, hogy hiteles forrásokból tájékozódunk, ehhez azonban, feltétlen szükséges a dezinformációs csatornák megszüntetése, amelyek a demokratikus értékek és az Unió ellen hergelik az embereket.
Az Európa Jövőjéről szóló konferencia már felismerte, hogy tenni kell, vagy baj lesz
Mind az Európai Unió, mind pedig az Európa Jövőjéről szóló konferencia ezért tartja fontosnak azt, hogy polgárait a demokrácia és az európai értékek mentén nevelje, erre vonatkozólag a legutóbbi plenáris ülésen fogadtak el azokat a javaslatokat, amelyek hamarosan az európai döntéshozók asztalára kerül:
A résztvevők szerint az ajánlás azért fontos, mert az Unión belülről és kívülről érkező félretájékoztatás és dezinformáció konfliktusokat gerjeszt az uniós polgárok között, polarizálja a társadalmat, veszélyezteti a demokráciát, és károsítja a gazdaságot.
Jó példa erre, az ukrán-orosz konfliktus, ahol a korábbi években jelentősen erősödött az Oroszország agresszióját támogató lakosok aránya.
