"Ha megkeresnek, hogy szükség van rám, a tapasztalataimra, a véleményemre, nem hiszem, hogy nemet mondanék" - jelentette ki Ipkovch György, Szombathely volt polgármestere április elején, a Nyugat.hu-nak adott interjúja Ipkovich György: Attól féltünk, hogy éhen fognak veszni a szombathelyiek 2024. April 09. 18:51 végén.
Ipkovich György 2002-től 2010-ig volt Szombathely polgármestere az MSZP színeiben, majd 2014 és 2018 között egy ciklus erejéig városi képviselő. Tavalyelőtt részt vett az ellenzéki előválasztás előkészítésében, de még az előválasztás előtt visszaléptették Élőben a Nyugat előválasztási jelöltvitája Körmendről 2021. September 10. 17:13 . Visszavonult, és úgy tűnt, nem tér már vissza a politikába.
Most viszont a legilletékesebbtől, azaz magától Ipkovich Györgytől tudtuk meg, hogy pártja feltette a Vas megyei közgyűlés MSZP-s listájára. A lista második helyén szerepel, azaz esélye is lehet a mandátumszerzésre.
Öt évvel ezelőtt a Fidesz 11 mandátumot szerzett a megyei közgyűlésben, egy-egy mandátumhoz jutott a DK, a Jobbik, a Momentum és az MSZP. Ha a Fidesz, vagy bármelyik másik párt gyengébben szerepel, vagy a lista első helyén álló jelölt visszalép, Ipkovich megyei képviselő lehet.
A volt polgármester lapunknak azt mondta, személyes ambíciói nincsenek, ha így tud segíteni a jelenlegi hatalom lebontásában, akkor azt megteszi.