Sorozatunk újabb helyszínének elnevezése azon szombathelyi kifejezések sorába tartozik, amit annak ellenére használnak előszeretettel bennszülött vagy a helytörténettel közvetlenebb barátságban lévő más városi polgárok, hogy az annak alapjául eredetileg szolgáló épület maga már több mint hat évtizede nem létezik. A kioszk szó a Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára szócikke szerint elárusító bódét, kerti étkezdét vagy kerthelyiséget jelent. Egy ilyen építmény állt a Szent István (más elnevezés szerint: Jókai) parknak a mai Liget Szálló és a Május 1. Söröző és Étterem közé eső kis füves területén, a régi víztorony dombja előtt.
Amikor a szombathelyi Kioszkról beszélünk, nem is egy, hanem tulajdonképpen három ilyen néven emlegetett műintézményre is gondolhatunk. Amikor 1898-ban befejeződött a Szent István park fásítása és kialakult a dualizmus dinamikusan fejlődő Szombathelyének eme kiránduló-övezete, azonnal felvetődött, hogy célszerű lenne a kikapcsolódni vágyó polgárság fogyasztását és szórakoztatását méltó színvonalú vendéglátó egységgel teljessé tenni. Az első Kioszkot a jelzett területen Pollák Ármin városi kávézó-tulajdonos építette fel, s 1900 júniusában kezdte meg működését. A könnyű, faszerkezetű építmény azonban egy elektromos hiba miatt kitört tűzben 1902 novemberében már meg is semmisült.
A második Kioszk építését hosszabb vita előzte meg - elsősorban annak helyszíne vonatkozásában. Többen nem a leégett eredeti helyén, hanem az akkor sokkal impozánsabb, csúcsos tetőszerkezettel és üvegezett erkéllyel díszített régi víztorony elé, a dombra álmodták meg azt. Végül maradt az eredeti terület, és tervpályázatot írtak ki a megvalósításra. Ezt az előző évtizedben Szombathelyre települt, és éppen ekkortájt a legjelentősebb helyi építésszé váló Rauscher Miksa nyerte meg. 1906 áprilisára fejeződtek be az építési munkálatok, amikben (és a belső berendezés kialakításában is) elsősorban helyi vállalkozók vettek részt.
Az első változatnál jóval nagyobb és látványosabb Kioszk az elődjéhez hasonlóan faszerkezetű építmény volt. Két oldalra előrenyúló, mindkét végén pavilonos-pódiumos záródású, a középen elhelyezett kerthelyiséget körülölelő elrendezése volt. Ennek mélyén, középen csipkedíszes és látványos, kicsit historizáló hatásokat mutató tornyokkal ellátott nagyobb méretű főépülettel. A hely híres volt étel- és italkínálatáról (a nyitáskor nagy népszerűségnek örvendő ásványvizekből például vagy másfél tucatnyi változatot kínáltak). A lélek felfrissüléséről is gondoskodtak az egymást egyre gyakrabban váltó bérlők. Alkalmi filmvetítések, revü-összeállítások szerepeltek a Kioszk műsorán táncosokkal és kabarészámokkal, fúvószenekari előadásokkal vegyesen - néha neves fővárosi művészek részvételével.
Bár a népszerű találkahelyszín és kirándulási célpont volt, a működtetése (leginkább) a szabadtéri, időszakos jellege miatt soha nem volt igazán gazdaságos. 1946-ban még biztosan működött, valamikor az évtized végén (megint tűz miatt) végleg elpusztult. 1964-ben, Heckenast János és Fazekas Péter tervei szerint zártabb szerkezetű, kétszintes éttermet emeltek a régiek feletti dombocska tetején, amely nevében őrizte meg elődei emlékét. A hely népszerűsége a rendszerváltás után megmaradt: bár elnevezése az idők folyamán többször megváltozott, ma is kedvelt zenés-táncos szórakozóhelyként működik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
