Szomszédok helyett Életképek, NévshowR helyett Krém - az MTV 2000-es éveinek krónikája (2.)

Az emberek jönnek-mennek, pénz nincs, de azért így is összejön néhány jól sikerült műsor.

A közszolgálati tévés műsorok közötti kikövezett úton legutóbb 2002 végén álltunk meg, ahol olyan műsorokról emlékeztünk meg, mint a 2001-es NévshowR, a 2002-es Este, de a listáról nem hiányozhatott a közszolgálat teljes megújulása sem, amivel sikerült nézőket visszacsábítani a csatornához.

Ma utolsó alkalommal haladunk előre az időben, hogy megnézzük, milyen műsorokat nézhettünk a kétezres évek közepéig ha a közszolgálati televíziót választottuk.

A Szólás Szabadsága

A vasárnap esténként jelentkező politikai-közéleti műsor eredetileg a Baló György által vezetett A Hét c. műsor helyett indult el a közszolgálati adón 2003 áprilisában. A műsor különlegességét az adta, hogy eltért a korábban látott talkshowktól, itt ugyanis szerepet kaptak különböző élő kapcsolások, stúdióbeszélgetések, és riportok is.

A vasárnap késő este látható műsorban egyébként rendre jelentek meg a politikusok, színészek, és művészek is, akiket előbb Friderikusz Sándor, Győrffy Miklós, Baló György, illetve Krizsó Szilvia kérdezett. A Szólás Szabadsága az M1 egyik legnézettebb politikai magazinja volt, ennek ellenére 2010-ben az új vezetés úgy döntött, azon év őszétől nem tart igényt a műsor szolgálataira.

Krém

Miután Hajdú Péterék távoztak az MTV-től, a csatorna vezetősége úgy döntött, új showműsort készít a Hajdúék által frissen kitaposott, vasárnap esti műsorsávba. A Krém – édes mindenkinek alapvetően két műsort ötvözött, az egyik a korábban a TV2-n sikeres Dalnokok Ligája c. produkció volt (ennek lényege, hogy ismert zenekarok egy ismert dalt dolgoznak át egy bizonyos tematikára, és ezt beöltözve elő kellett adniuk), illetve a korábban már említett NéwshowR.

E két műsort úgy sikerült összevetni, hogy megjelentek hírességek, akik elénekeltek egy-egy, nem általuk ismertté vált dalt, akivel aztán a két műsorvezető – előbb Rákóczi Feri és Nagy Tünde , később pedig Ábel Anita – beszélgettek velük.

A showműsor 2005 szilveszterén indult a közszolgálati tévén, és pontosan két évig futott a Magyar Televízió képernyőjén.

Életképek

A Szomszédok 1999-es megszűnése után a kétezres évek elején még mindig élt a sorozat körüli kultusz, melyre a Magyar Televízió, egészen pontosan Horváth Ádám tette fel a pontot azzal, hogy 2004 tavaszán bejelentették, a „legenda folytatódik”.

Annak ellenére, hogy a Szomszédok utódjának szánt sorozatot – amely az Életképek címet viselte – mint egy folytatást reklámoztak, sok köze nem volt a gazdagréti lakótelep kalandjait bemutató szériának. A főszerepben ide csak két, a „legendából” ismert szereplő, Csűrös Karola és Kulka János jött át, sőt, a helyszínek, illetve a családok sem voltak ismertek korábbról a nézők számára.

A főbb szerepekben olyan színészeket lehetett látni, mint Hegyi Barbara, Schell Judit, Gáti Oszkár, Vári Éva, Kováts Adél, Nemcsók Nóra, Herrer Sári és Galán Géza J.

A sorozatot a költségcsökkentésekre hivatkozva fejezte be az MTV 2010 őszén. Bár előbb arról szóltak a hírek, hogy a sorozatot szerette volna Horváth Ádám még folytatni, a még nyitott történetszálak ellenére nem kapott lehetőséget, így 6 év után ért véget ért a széria.

Hogyan tovább?

A sok új próbálkozás ellenére a vezetők jöttek, mentek, akik néha felfoghatatlan lépéseket tettek a fiatalítás, és az újabb nézők vonzása érdekében. 2005 elején például a közszolgálat akkori vezetősége nyugdíjazta Antal Imrét és a Szeszélyes Évszakokat , szintén ebben az évben azért kellett mennie a hírigazgató székből Nika Györgynek, mert nem szakította meg azonnal az M1 adását amikor II. János Pál pápa elhunyt.

Nagy érvégés volt a foci elvesztése is, amelyet 2002-től folyamatosan vitt el az RTL klub, ahová egyébként 10 évre átkerült a Formula 1 közvetítése is. 2006-ban pedig pénzhiány miatt nem a közszolgálat közvetítette például a németországi foci VB-t sem.

És hogy ezek után mi jön még? Arra sokan emlékezhetnek. Előbb a 2006-os események, aztán a 2009-es költözés, majd 2010-től a folyamatos, hosszú ideig tartó leépítés, melynek vége az, hogy mára az M1 egy hírcsatorna, amit nehezen lehet függetlennek hívni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Deltával szárnyaltunk, Tévémacival aludtunk – Ezeket néztük a tévében a '60-as években - 1. rész

Új sorozatunkban hétről hétre az elmúlt 65 év említésre méltó műsorait idézzük fel, a Deltától a Dáridóig, Táncdalfesztiváltól a Megasztárig.

Önök kérték! - Ezt néztük a 70-es években

Sorozatunk második részéből kiderül, melyik műsor volt az, amire a Balatonról kellett hazasietni, és az is, hogy mire volt képes az ember tízezerért.

Már benézhetünk az Ablakon, és kívánhatunk hármat - ezt néztük a nyolcvanas években 1.

Sorozatunk harmadik részében felülünk egy Babettára, benézünk egy Ablakon, nézzük Budapest csodálatos Panorámáját és reméljük, hogy nem jönnek majd Szeszélyes évszakok.

Nap-keltére ébredhetünk, kukkolhatjuk a Szomszédokat - ezt néztük a nyolcvanas években 2.

A nyolcvanas évek második felében biztosan van valami, amit nem a Szomszédoktól kaptunk.

Határok nélkül pörgetnénk a Szerencsekereket, Uborkaevés közben - Ezt néztük a kilencvenes években (1)

Annak a bizonyos Uborkának szatirikus íze van, az Egyenleg lekérdezésénél hamar gondba ütközünk. Főleg azért, mert Mindent felteszünk, de Semmit nem kapunk.

„Hangoljon vissza ránk és maradjunk együtt” – Ezt nézhettük az MTV-n a 90-es években (2)

1997 után kétségbeesett hangulatban, húzónevek nélkül maradt a közszolgálati tévé. De azért próbálkozott.

Dáridóval mulatunk, mostantól a Tények a hírek - Ezt néztük a kilencvenes években a TV2-n

Elindul az első országosan fogható kereskedelmi tévé, ami igazából új, csak épp egyáltalán nem. Persze, a nézőt ki kell elégíteni, akinek ennyi elég volt. Akkor.

Türelem Rózsa bisztrót terem – Ezt néztük az RTL klubon a 90-es években

A fiatalokat kielégítő tévé vicces módon akkor 70 éves magyar filmekkel igyekezett kielégíteni a nézőket. Aztán a totális széthullás után jöttek a jobb, majd a jó műsorok.

Költözködések, kapcsolások, vitatkozások, csodálkozások – az MTV 2000-es éveinek krónikája (1.)

Szuperbuli Lajcsival, NévshowR Hajú Péterékkel, D. Tóth Kriszta meg híradót vezet, amivel megkezdődik az elmúlt 15 év legsikeresebb MTV-s időszaka.

Viszlát csigatévé, helló Nagy Testvér – a TV2 2000-es éveinek legjobb műsorai (1.)

Kényszerből elköszön a mulatóskirály, helyette jön a zárójeles kettes, no meg a Big Brother, amelyet úgy bámultunk, mint a miniszterelnök facebookos bejelentéseit.

Stohl András lezárja, Vágó István megjelöli, Mónika kimondja - ezt néztük az RTL klubon a 2000-es években (1.)

Most már lehetünk Milliomosok, kimondhatjuk délután, amit akarunk, és itt is lehet leskelődni, csak itt nem akar senki.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra