Már építik a vázát a diadalívnek

Nemsokára élőben is megcsodálhatjuk a Savaria Karnevál egyik fő látványelemét, a Thököly utcában a Diadalívet. Szereztünk pár fotó az Istenszobrokról is… Katt értük.

Pár éjszakát kell átvirrasztanunk a Borok utcája nélkül, aztán csütörtök este startol Szombathely legnagyobb szabadtéri fesztiválja, a Savaria Karnevál. Mint ahogy több ízben is beszámoltunk róla Az istenek a körforgalomba költöznek – Karneváli előzetes 2011. August 04. 15:11 , idén a hagyományos programelemek mellett számos újdonsággal is szolgál a történelmi fesztivál. Többek között egy életnagyságú diadalívvel, amelyet a Thököly utcába állítanak fel. Az építkezés elkezdődött, a Thököly utcát lezárták, a munkások ma építik fel a fémvázat, holnap pedig a kilátóra felkerülhet a borítás.

Épül a diadalív a Thökölyben
Épül a diadalív a Thökölyben
Mészáros Zsolt

A diadalív egyébként 10 méter széles 7,5 méter magas lesz. Rajta nyolc szoborral, melyek a városhoz kötődő hírességeket formázzák, Claudiustól Éhen Gyuláig. Az alkotáshoz tartozik nyolc dombormű is, ezek a város jelentősebb épületeit mutatják be. A kilátó két oldalában egy-egy lépcsőházat építenek, az egyiken föl lehet majd menni, a másikon pedig lefelé lehet közlekedni. Információink szerint a kilátóra a Karnevál idején háromszáz forintos belépővel juthatunk fel.

Diadalív makett
Diadalív makett
Mészáros Zsolt

A diadalíven túl a karnevál egyéb helyszínein, azok jellegéhez igazodva istenszobrokat is elhelyeznek, így Hermes, Venus, Apollo, Isis, Mars, Bacchus, Jupiter és Minerva faragott képmásaival szembesülhetünk majd. A Főtéren egy Vesta-templom mását építik fel, amely a karnevál máglyáját őrzi majd. - A szobrok jelenleg még Budapesten vannak, legkésőbb keddig azok is Szombathelyre, a helyükre kerülhetnek

A Savaria Történelmi Karnevál egyébként idén (augusztus 26-28 között) 12 helyszínen és 8 kísérőhelyszínen csaknem 300 programot kínál majd. A programokról ide kattintva tájékozódhat.

Az alábbi helyszíneken keressük majd az Istenek szobrát:
Hermes – Öreg Város Vására
Venus – Mediterrán udvar
Apollo – Karneválszínház
Isis – Iseum
Mars – Ferences-kert
Bacchus – Borok Utcája
Jupiter – Fő tér
Minerva – Művészetek Utcája

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ilyen lesz Szombathely diadalíve

Nem ámítás, a Savaria Karneválra a Thököly utcában egy hatalmas diadalív készül, amely kilátóként is funkcionál majd. Árnyékában még nem hűsölhetünk, de már kész a makettje. Megnéztük.

Nem lesz fizetős a Savaria Karnevál

De lesz Varázsfuvola az Iseumban, diadalív a Thököly utcában, istenszobrok a városban és még sok minden. Bejelentgetős sajtótájékoztatón jártunk.

Az istenek a körforgalomba költöznek – Karneváli előzetes

Új helyszínek, istenszobrok, diadalív, sörtér, Néró álma. Néhány újítás az idei Savaria Karneválra, ami tulajdonképpen már a jövő héten elkezdődik.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2011