Kiskutyákkal, üvegfalon át pajkoskodó kisgyerekkel kezdődött a szombat este, először azt hittük, rossz helyen járunk. A színház épülete kívülről kihaltnak tűnt, még fél kilenckor is csak néhányan tébláboltak a környéken. A nagyteremben azonban már zajlott a filmes részleg díjkiosztója, érthető okokból szinte csak az érintettek részvételével.
Öntudatos ölebek…
Az étterem és a terasz már gőzerővel működött, de itt is inkább a belterjesség dominált. Az átlagember számára furának tűnő figurák beszélgettek furán hangzó dolgokról, egy kislány az asztalok és a lábak között mászkált négykézláb, öntudatos hölgyek vezetgettek pórázon öntudatos ölebeket.
Sajnos, a sznobéria jegyeit is felfedeztük kis sétánk során, úgy tűnt, szép számmal vannak, akiknek nem az est tartalma, hanem a külsőségek számítanak, hogy megmutassák magukat ebben a közegben is. Ez a közeg ugyanis az alternatív művészvilágé, amely egyébként szinte rejtve működik, kivéve az ilyen eseményeket. Ami megint csak feltűnt, hogy sem a színház művészeit, sem a szombathelyi kulturális élet prominenseit nem láttuk, csak néhány olyan ismerős tűnt fel, akiről tudjuk, hogy valóban él-hal ezért a műfajért.
Így, hiába költözött át Szombathelyre tavaly a Mediawave, azt kell mondanunk, a város csak a helyszíneket adja, a főtéri nagy programokon kívül nem nagyon vesz részt ebben a dologban. A „jövő hagyománya” megmaradt kevés szereplős, belterjes dolognak. Ettől függetlenül élveztük a szombat esti programot, hiszen igazi csemegéket tartalmazott, még ha leragadó szemünkre való tekintettel az utolsó koncertet már nem vártuk meg.
Játszi könnyedség, lenyűgöző profizmus
Jó kis csúszással kezdődött ugyanis az egész, nem bántuk, a terasz kellemes volt, és hideg volt a sör is. Azzal már kevésbé békültünk ki, hogy az első koncertet a Márkus Emília terem helyett a nagyteremben tartották. Érthető persze, hiszen szép számú volt a közönség, de színházi fegyelemmel nehéz élvezni egy ilyen koncertet.
A nemzetközi erőkből formálódott Jazz Reggae Projekt ugyanis komoly teljesítményt tett le a világot jelentő deszkákra. Ígéretük szerint a jazz komolyságát ötvözik a reggae könnyedségével és játékosságával, és valóban. A középiskolásnak kinéző énekes, a német Michael Schiefel és a frontember, a francia Christophe Monniot játszi könnyedséggel kezelte a nehezebb dolgokat is, minden pillanatukban a humort keresve.
Az ötvenes évek amerikai musicaljeit ötvözték a 21. század fúziós jazz-ével, és a kontrapunktra épülő reggae elemekkel, mindebből pedig egy magával ragadó stíluskavalkád jött létre, meglepően egységesnek mutatva magát. Korábban már elmélkedtünk a multikulti lényegéről Mediawave: Csillagok háborúja és francia virágének 2011. June 03. 00:24 , hát ezt most erővel kaptuk a képünkbe.
Sötét humor, súlyos mondanivaló
Lenyűgöző profizmus, improvizatív könnyedség, tisztelgés a nagyok előtt (No women, no cry, pld.), élvezettel prezentált előadásmód, mentesítve a felesleges allűröktől. Azért említsük meg a formáció két magyar tagját is, a nagybőgőt (mesterien) Szanda Tamás, a másik szaxofont (hasonló kvalitásokkal) Tóth Viktor kezelte.
Némi szünet után aztán végre a Márkus Emília teremben találtuk magunkat, amely már igazi bulizós hely, nem is hagyta ki a lehetőséget a némileg fogyatkozott közönség. A Tudósok nevű csapat hasonlót hozott hangulatban, ám náluk a humor sötét, a mondanivaló súlyos. Nem véletlen, az Újvidéken alakult együttes hangvételére a délszláv polgárháború nyomta a bélyegét, amely most, jó néhány tagcsere után is erősen érződött.
Merésznek tűnt a csapat összeállítása, hiszen a dobos (Jeli Gergely) mellett egy basszusgitáros (Endrei Dávid) hozta az alapot, erre emelte rá a felépítményt az énekes, szaxofonos, harsonás, pozanos drMáriás. Aki jóravaló könyvelőnek tűnt, de amikor arról énekelt, hogy ne barátkozzunk, mert az csak szövődményekkel jár, hangjából a korhoz simán illő hidegség áradt.
Az élmények illúziója…
Endrei Dávid eközben bemutatta, mit is lehet tenni egy négyhúros basszusgitár és némi effekt, meg persze profi hangszertudás segedelmével. Hát, nagyot. Ha kellett (márpedig sokszor kellett), egyedül pótolt egy nagyzenekart, még arra is figyelve, hogy azért a háttérben maradjon. Nem is csodálkoztunk, hogy a pörgős ritmusok és a feszítő energia mozgásra késztette a lábakat, így végül igazi koncerthangulat alakult ki.
Eközben a klubban és a teraszon langyosan csordogált az élet, a beharangozott záróbuli kedélyes sörözgetésben merült ki, mutatván, hogy vannak, akik az élményekért, és vannak, akik azok illúziójáért jöttek. Egy DJ igyekezett hangulatot csinálni, nem sok sikerrel, legalábbis éjfélig.
Ekkor ugyanis – a fent említett szemleragadós okok miatt – búcsút intettünk a színháznak és az idei Mediawave-nek. Kint még megcsodáltuk az épület fényfestését, aztán elindultunk energiát gyűjteni, erre szükség lesz még ezen a nyáron.
