Ahogy
korábban ígértük
EU-s kerekasztal az ukrajnai háborúról és a hibrid fenyegetésről
2022.
March
22.
19:06
, beszámolunk a CEPS (Centre for European Policy Studies) által jegyzett online kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakról. Az
Európa jövőjéről szóló konferencia
keretében lezajlott esemény
központi témája az Oroszország jelentette hibrid fenyegetés és az arra adható lehetséges válaszok voltak
, ám mielőtt belemennénk a részletekbe, érdemes néhány dolgot tisztázni.
A rendezvény témájától elválaszthatatlan „hibrid háború” (hybrid war) koncepciója – melyre egy korábbi cikkünkben Véget érhet a boldog békeidők kora Európában 2022. February 15. 11:04 röviden már mi is kitértünk – nyolc évvel ezelőtt lépett elő a szakirodalom karanténjából a közbeszédbe. Méghozzá a NATO által.
A katonai szövetség 2014 júliusában az ukrajnai helyzetről kiadott hivatalos videójával hajította be a nyilvánosságba az elnevezést, amikor hibrid háborúként hivatkoztak a Krímben és a Donbaszban folyó orosz akciókra.
Némileg leegyszerűsítve a fogalom a hagyományos hadviselés kombinálását jelenti különböző (ál)diplomáciai, gazdasági befolyásszerző-kényszerítő, dezinformációs és egyéb technikákkal.
Van új is a nap alatt
Oroszország úttörő a hibrid arzenál állami alkalmazásában, hiszen hiába lehetett egyes tanulmányokban már korábbi konfliktusok kapcsán is találkozni a kifejezéssel, ezekben a konfliktusokban közös volt, hogy nem intézményi szinten és főként nem a 2014-től látottakhoz hasonlóan széles körben jelent meg a hibrid fenyegetés.
Az efféle technikák célja a zavarkeltés és az ellenséges állam destabilizálása , ezzel pedig az esetleges válaszlépések minél hatékonyabb semlegesítése.
Fontos azonban, hogy maguk a hibrid módszerek nem kizárólag a hadviselő felek viszonyában jelenhetnek meg – fejtette ki a CEPS rendezvényén Kristine Berzina, az Alliance for Securing Democracy (ASD) geopolitikai részlegének főmunkatársa. Hozzátette, hogy a hibrid technikák egymással szoros összhangban, háború nélkül is zavartalanul működnek és sok esetben sikeresen szűkítik a nemzeti kormányok Oroszországgal szembeni mozgásterét.
Így Oroszország Európa esetében különösen hatékonyan képes manipulálni például az energetikai szektort , amely sok helyütt kitett az orosz kőolaj- és földgázbehozatalnak, és a tekintélyes méretű nemzetközi oligarchia révén egyes gazdaságokba is mélyen beágyazott.
A propaganda új dimenzióját is elhozták
A dezinformációt elősegítő kommunikációs csatornáik, a Rosszija Szevodnya médiaholdinghoz tartozó RT és Szputynik hírügynökségek kapcsán Berzina kitért az általános elvre, amely mentén ezek a médiatermékek dolgoznak:
a cél már korántsem a közönség meggyőzése, hanem pusztán az elbizonytalanítás, kétségek szítása, az emberek bizalmának lerontása saját államaikkal, nemzetközi szervezeteikkel szemben.
Ezeken a professzionális külsővel felruházott, méretes orosz állami büdzséből idegen nyelveken működő felületeken az adott polgárok számára fontos témákba burkolva – mint a COVID-járvány és annak kapcsán a nyugati vakcinák körüli kavarás – jelennek meg a Kreml külpolitikai érdekei a világ minden szegletében.
Igaz,
Európában már nem
Az EU lezárja a légterét az orosz légitársaságok előtt, fegyvert szállít Ukrajnába, és betiltja az orosz állami csatornákat
2022.
February
27.
18:51
, de ehhez háború kellett. Pedig a téma szakértői évek óta lobbiztak az RT és a Szputnyik korlátozásáért, az orosz dezinformációval kapcsolatos tiszta beszédért, vagy legalább azért, hogy a téma nagyobb hangsúlyt kapjon a mindennapi élet színterein is – emlékeztetett Berzina.
Nem volt hiány hibrid akciókban
Számos konkrét esetet ismerhetünk tehát, amikor Oroszország a maga hibrid eszköztárával igyekezett befolyást szerezni külföldön vagy hajtott végre szabotázsjellegű akciókat úgy, hogy közben igen messze állt az adott állammal szembeni hagyományos hadviseléstől.
Két példa a teljesség igénye nélkül: a hazai közbeszédben gyakran „kémbank”-ként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank pozicionálása Júniusban már költözik az oroszok KGB-snek tartott bankja Budapestre 2019. April 25. 10:44 , amely projektnek a magyar kormány is készségesen a hóna alá nyúlt, kitűnően illusztrálja a gazdasági befolyásszerzést. De szabotázsjellegért sem kell Csehországnál messzebbre menni: 2014-ben őszén orosz ügynökök felrobbantottak egy lőszerraktárat Vrbeticénél , mert az azt bérlő bolgár fegyverkereskedő egyrészt Ukrajnának, másrészt az Asszad-rezsim ellen, egyúttal tehát az orosz hadsereggel is harcoló szír felkelőknek tervezte eladni az ott felhalmozott lőszert. Az incidens két cseh állampolgár életét követelte.
Oroszország előszeretettel hajt végre merényleteket is szuverén államok területén , ha a Kreml számára veszélyessé válik egy korábban tűzhöz közeli személy.
Ilyen merénylet áldozata lett 2006-ban Alekszandr Litvinyenko , az orosz rezsimmel szembeforduló korábbi FSZB-ügynök, akivel a teájába kevert polónium végzett, vagy Szergej Szkripal , az ezredforduló táján a brit titkosszolgálattal együttműködő GRU-ezredes, akinek lehet, hogy a lakása kilincsére kentek idegmérget 2018-ban. Az ajtós sztori ugyan csak találgatás, a gyilkossági kísérlet viszont bizonyos, noha Szkripal a végkimenetelt tekintve szerencsésebb volt Litvinyenkónál, hiszen túlélte a próbálkozást. Mindkettejüket az Egyesült Királyságban mérgezték meg.
Egyértelműnek látszik, hogy
a Kreml sem eszközök, sem földrajz szempontjából nem fél elmenni a falig és akár azon is túl, ha érdekérvényesítésről van szó.
Berzina szerint, ha a mostanihoz hasonlóan katonailag is eszkalálódik a helyzet, az könnyen láthatóvá teszi, mely országokban ütközik nehézségbe a hibrid eszközök eltérítése és a szankciók meghozatala. Jellemzően azokban, ahol már korábban mély lyukakat vájt az orosz befolyás, és „túl nagy árat követelne” megszabadulni tőle.
Az elrettentés kudarca
Maxime Lebrun, a Hibrid Fenyegetések Elleni Európai Kiválósági Központ vezető elemzője szerint természetesen nem mindegy, hogy a már kialakult háborús helyzetben mivel vág vissza Oroszországnak a nemzetközi közösség, a legfontosabb viszont felmérni, miért dönthetett az agresszió mellett Putyin, majd levonni a következtetéseket.
Az elemző a CEPS rendezvényén arra tett kísérletet, hogy meghatározza, miért vallott kudarcot a Nyugat Moszkvával szembeni elrettentési politikája . A válasz röviden: a nyíltsága miatt . Persze azért a hibaképlet több tényezőből áll össze.
Az ellentétes geopolitikai érdekekkel rendelkező tömbök között az elrettentés doktrínája olyan viszonyt hoz létre, amelyben normális esetben a felek tartózkodnak a meggondolatlan tettektől, mert mindkét oldal olyan fenyegető lépéseket helyez kilátásba, amelyek mindenkit érdekeltté tesznek a status quo fenntartásában. Így működött a hidegháborús nukleáris elrettentés, a „terror egyensúlya” is.
De mi történik, ha a renitens felet egyáltalán nem érdekli, ha „elkapják”? Vagy ha úgy számol, „elég állóképessége van” talpon maradni a tettei lehetséges következményei után is? – tette fel a kérdést Lebrun, miután kifejtette: Oroszország esetében, amely nem az általunk megszokott elvek szerint működik, végül is mindkettőről szó volt.
A nemzetközi nagypolitikában – és természetesen nem csak ott – a döntéseket költség-haszon elemzés előzi meg. Ekkor a döntésre készülő fél a birtokában lévő információk alapján igyekszik számba venni, milyen terhelést jelent majd számára a következő lépése. Ezt összeveti a várható hasznokkal, majd dönt.
Putyin és tanácsadói is minden bizonnyal ezt tették, és végül úgy ítélték: megtörhetik az egyensúlyt, mert tisztában vannak a határokkal, amelyeket a Nyugat még megenged, ezeket átléphetik, miközben a lehetséges válaszlépéseket is ismerik. Magyarul az volt a benyomásuk, hogy mozgásterük van.
Miközben nem biztos, hogy ez így is volt, a háború kirobbantásához elégnek bizonyult, és Lebrun szerint a jelen kérdésben ez a lényeg, hiszen pont az eszkaláció elkerülése lett volna a cél. Minden további döntés és szankció csak kármentési próbálkozás.
Hogy az oroszoknak honnan lehettek olyan ismereteik, amelyek alapján mozgásteret vizionálhattak maguknak? A Nyugat kommunikációjából – véli Lebrun. Itt rejlik a „hibánk”, melynek kijavításában nem, legfeljebb megfontolásában reménykedhetünk. Majd ráfordul a javaslatára: a jövőben az agressziós fenyegetéssel és az autoriter vezetőkkel szemben megfontoltabb kommunikációt sürget, amely a jelenleginél kétértelműbb, homályosabb és kerül minden konkrétumot, ami könnyítheti az „agresszió költség-haszon elemzését”, vagy annak megállapítását, hogy az EU hová teszi „a pontot, ahonnan nincs visszaút”.
Értenünk kell az autoriter rendszereket, hogy felléphessünk ellenük
Az autoriter vezetés sok szempontból hatékony. Megspórolja például a szélesebb körű, hovatovább: társadalmi egyeztetést, gyorsabb reakcióra képes, és a döntések nem igényelnek mélyebb konszenzust – ahogy mondjuk egy parlamentáris demokráciában. De vannak hibái.
Mert az ilyen működés alapvetően a hatalom megtartására törekszik, ezzel akarva-akaratlanul érdeke bizonyos fokú stabilitás, amelyet csak akkor nem lát veszélyben, ha reális mozgásteret érzékel.
Ezt az érzetet kell elvenni tőle.
Az elemző az általa "stratégiaibb"-nak nevezett hozzáállással tartja reálisnak, hogy az autoriter rendszerek logikáját sikerrel visszafordítsuk saját maguk ellen.
