Párakapuk hűtik majd a Savaria Karnevál résztvevőit

Hat darabot szerelnek fel a karneváli területen, mert kánikula lesz a hét végéig. A kezdés előtti utolsó sajtótájékoztatón jártunk.

Már zajlanak a karneválszínházi előadások Élvezési jog, vagy mit tudom én - Karneválszínház, ahogy akartuk 2011. August 19. 17:30 , ma este az idén utoljára csendülnek fel a Varázsfuvola Pa-pa- Papageno - Premieren a Varázsfuvola 2011. August 20. 10:04 dallamai, elkezdődtek az útlezárások Útlezárások, forgalomelterelések, buszjáratok 2011. August 18. 15:41 , a Thököly utcában építik a Diadalívet Már építik a vázát a diadalívnek 2011. August 22. 12:33 , a Főtéren elkészült a Vesta-templom. Vagyis, már komolyan benne járunk a karneváli időszakban.

Sivatagi hőség fenyeget

De azért tartottak még egy utolsó, figyelemfelhívó sajtótájékoztatót a szervezők, nehogy elfelejtsük mindazt, amit a bevezetőben már említettünk. A helyszín most az Iseum volt, aminek azért is örültünk, mert egyrészt még nem láttuk minden részletét, másrészt kellemes hűvös fogadott.

Szerelnek, építenek
Mészáros Zsolt

A tájékoztató közben jött a hír, hogy szerdától vörös (azaz a legmagasabb) riasztást rendelték el, sivatagi hőség fenyegeti a térséget. Ezért aztán legyünk óvatosak, a szervezők mindenesetre hat darab párakaput állítanak fel, amelyek finom vízpárával hűtik a levegőt. És már most is több helyen lehet ingyenesen hűtött ivóvízhez jutni a belvárosban.

A tájékoztatón egyébként szinte ugyanazok hangzottak el ugyanazoktól, mint legutóbb Az istenek a körforgalomba költöznek – Karneváli előzetes 2011. August 04. 15:11 . Néhány dolgot azért kiemelünk.

Kész a Vesta-templom

A Varázsfuvola utolsó, ma esti előadására minden jegy elkelt, de van még remény annak, aki hajlandó a kezdés előtt elzarándokolni az Iseumhoz, mert ha lesz jegyvisszamondás, azt értékesítik, és készülnek pótszékekkel is.

Elkészült a Vesta-templom a Főtéren, csütörtök este nyolckor itt gyújtják majd meg a karnevál lángját, ami vasárnap késő estig lobog majd. A lángot Vesta-szüzek őrzik, ahogyan az dukál. Az istenszobrokat holnap szállítják ki a helyszínekre, közben már készítik fel azokat a körforgalmakat, amelyek közepét díszítik majd a karneválközti időben.

Az Iseumban interaktív programokat szerveznek, itt elsősorban a gyerekek érezhetik majd jól magukat, de várják a játékoskedvű felnőtteket is. A program arról szól, hogy is készült el a felújított Isis-szentély. Tehát régészet, restaurálás, mindez mindenféle ismeretekkel és játékokkal.

Lesz gyerekmegőrző

Apropó gyerekek. Az idén először gyermekmegőrzője is lesz a karneválnak. A Bloom-házban (Fő tér 40.) le lehet adni majd a kicsiket, ha a szülők külön utakon akarnak járni. Képzett szakemberek gondoskodnak róluk és szórakoztatásukról délután kettő és este nyolc óra között.

Most már végleges a hagyományőrző csoportok száma is. A Ferences-kertben, pardon Történelmi Témaparkban mintegy négyszázan szerepelnek majd összesen, köztük 120, mindenfelől érkező legionárius. A többiek germánok, barbárok, hunok. Érdekesség, hogy többségben lesznek a Birodalom utolsó időszakából érkezők, így láthatunk majd csatát a rómaiak és a koalíciós germán-hun seregek között. A katonai táborban kétszázan táboroznak majd.

25 hagyományőrző csoport érkezik, összesen 42 csapattal. Köztük vannak a középkori katonák is, ők a Romkertben ütik fel a tábort, és ott mutatják meg, milyen is volt a Római Birodalom bukását követő évszázadokban katonáskodni.

Középkori erotika

És azt is láthatjuk, milyen volt az erotika ebben az időben. Ezt nem élő szereplőkkel, hanem filmvetítéssel, mégpedig a Savaria Múzeumban szombaton 18 órakor.

A többiről tulajdonképpen már írtunk, a részletes program itt érhető el, de ajánljuk az infósátrakban elérhető kisméretű, könnyen kezelhető programfüzetet is. Az infósátrak egy része már működik is.

És még két közlemény. A karnevál alatt a Vöröskereszt véradást szervez a Ferences rendházban (Aréna u. 1.). A MÁV és a GySEV 50 százalékos kedvezményt nyújt a karneválra utazóknak. A kedvezményes jegy csak akkor jogosít visszautazásra, ha azt a Főtéri információs pavilonnál lebélyegeztetik. A GySEV pedig vasárnap hajnali fél egykor mentesítő járatot indít Sopronba, a vonat minden állomáson megáll.

Most már aztán tényleg nincs más hátra, kezdődhet a Savaria Történelmi Karnevál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2011