Legutóbb, a régi tévés műsorokat felidéző sorozatunkban újra a TV2-vel, azon belül is a 2000-es években ott látott néhány műsorról esett szó. Ma utoljára utazunk vissza az időben, hogy megnézzük, mik határozták meg a három nagy tévécsatorna – ma az RTL klub – kínálatát az új évezred első éveiben.
RTL klub – Naná!
2003 második felétől véget érni látszott a nagy valóságshow-örület, de csak látszólag. A ValóVilág helyét így új reality műsorok vették át, amik aztán máig is hatnak a kereskedelmi televíziók arcára, arculatára. Persze akadt néhány kivétel is, ezekről, illetve az RTL-en 2005-ig elindult, akkor meghatározó műsorról lesz majd szó a következőkben.
Survivor – A sziget
A 2003 őszén elindult reality egy licenszműsor, ami mindössze annyit takar, hogy a külföldön már bevált műsor eredeti jogait vásárolta meg egy tévétársaság, jelen esetben az RTL. A produkció annyiban különbözött a Való Világtól, hogy nem élőben, napi szinten sugározta a csatorna, és nem egy luxusvillából, hanem egy lakatlan szigetről.
A játékosoknak leegyszerűsítve nem volt más dolga, mint hogy túléljenek. Túléljék a körülményeket, az adott feladatokat, és a törzsi tanácsokat, ahol valakinek mindig mennie kell. Az első két évadot – amit 2003-ban és 2004-ben sugárzott az RTL – Stohl András vezette , a műsor végén pedig a nézők döntöttek, ki legyen a műsor nyertese, ami stúdiókörülmények között zajlott, és nem a játékosok, hanem a nézők döntöttek a győztes személyéről.
2017-ben a csatorna 20 éves születésnapja alkalmából visszahozta a műsort, ami teljesen megújult. Új szigetről, új szabályokkal, és egy új műsorvezetővel a Survivor az RTL klub egyik legsikeresebb műsora, már amikor képernyőn van. Az elmúlt 5 évben 3 új évad készült a már naponta jelentkező játékből, amelyből kettőt Istenes Bence , egyet pedig az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Varga Miklós vezetett.
Szeress Most!
2003 őszén a Survivor mellett volt egy másik nagy durranása is a csatornának, ez volt a Szeress Most című, heti sorozat, amit a Barátok közt alkotói készítettek. A Budapesten, és a Balaton partján játszódó sorozat egy igazi love story, amiben két fiatal egymásra találását lehetett végigkövetni.
A 2003 és 2006 között futó sorozat előbb vasárnap este 7-től – a konkurens tévé egyik legnézettebb műsora, a Napló ellen – került képernyőre, de ott finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezzel kapcsolatban Sváby András , a Napló akkori műsorvezetője egy interjúban elmondta, féltek a sorozattól a hatalmas reklámkampány miatt, és a tudattól, hogy a halálcsillag Barátok közt készítői csinálták ezt a sorozatot, de miután szembesültek a nézettséggel, csak nevettek.
A gyenge fogadtatás ellenére azonban az RTL úgy döntött, folytatja a szériát, ami ezek után jó nézettséggel, szombat esténként ment a csatornán. A történet 2006 elején zárult, a készítők pedig a Barátok közt mellett két sorozatot készítettek mindeddig Oltári Csajok és Bátrak Földje címmel.
Aranycsirke – Csirkés fiú
2004 végén rejtélyes kisfilmek jelentek meg az RTL klub képernyőjén, melynek főszereplője egy fiatal férfi és egy gumicsirke volt. Mint később kiderült, az egész hercehurca azért volt, hogy ezzel reklámozzák az RTL legnagyobb dobását, ami tulajdonképpen a magyar Oscar-díj ünnepi gálája akart lenni. Az Aaranycsirke azonban inkább lett gáz, mintegy szuperprodukció.
A 2005. március 31-én megrendezett díjátadón – jó kereskedelmi tévés szokásra – a nézők döntöttek, hogy melyik legyen az az öt magyar film, ami 1997 óta a legjobb. A szavazók közül pedig néhány szerencsés bejutott a zsűribe, akik aztán eldöntötték, hogy melyik a legjobb alkotás.
A legjobb öt film díja 50 millió forint és a szobor volt, a legjobb színész pedig 3 millió forintot kapott a Gumicsirkéről formázott díj mellett, akinek személyéről csak a nézők döntöttek. A legjobb filmek között jelölt volt a Valami Amerika, a Miniszter félrelép, a Magyar vándor, az Üvegtigris és a Kontroll , míg a legjobb színész kategóriába Koltai Róbert, Szabó Győző, Rudolf Péter, Gáspár Sándor és Csányi Sándor került be. A díjat végül a Kontroll és Koltai Róbert kapta meg Öt magyar film esélyes az Aranycsirke díjra 2005. March 18. 09:29 .
A közel háromórás showműsort Fábry Sándor showman, Timkó Eszter színész és Balázsy Panna , a reggeli műsor egyik háziasszonya vezette. A trió három helyszínről, nagyjából végig külön vezette a gálát, ami így is tulajdonképpen a totális káosszal volt egyenlő. A hatalmas reklámkampány ellenére a nézettség sem volt olyan plafont kiütően magas, így aztán az Aranycsirkét nem adták át többet a legjobb magyar filmnek.
"Szerintünk"
A 2003 és 2005 közötti RTL-es korszak két szimbólum uralkodásának tekinthető. Az egyik a fent már kicsit részletezett „csirkés fiú”, és a „Naná” figura, amihez még külön animációs sorozat is készült. Közös még bennük, hogy nem a műsorokban, hanem a reklámblokkot elválasztó úgynevezett spotokban, illetve a műsorajánlókban kaptak helyet, de akkoriban ha bárhol és bármikor a „csirke”, a „szerintünk”, vagy a „naná” szó eljött, mindenki tudta, hogy azokat hol lehet látni, illetve hallani a tévében.
A képernyőről való lekerülésük a magyar televíziózás történetében eddig még nem talált követőre. Népszerűségük miatt az RTL klub 2005 karácsonyára időzített arculatváltásakor külön spotban vált meg két népszerű figurájától, akik azóta nem nagyon tűntek fel azóta sem a csatorna képernyőjén.
És a java még vissza…
2005 után is történtek nagy dolgok az RTL klub háza táján. Például 2006 tavaszán, amikor a csatorna első nagyszabású showműsora elindult Szombat Esti Láz címmel, amit 2007-ben a régi Ki mit tud?-ok hangulatát megidézni próbáló Csillag Születik követett. 2010-től pedig a magyar televíziózás leghosszabb ideje futó zenei tehetségkutatója, az X-faktor is kezdetét vette, ami azóta is töretlen sikerrel van képernyőn.
2010 után aztán a korábban sikeres műsorok a válság hatására pihenőre vonultak, de ezek nagy része kisebb-nagyobb kihagyás után ismét képernyőre került. 2015-től pedig egyre meghatározóbb tényezővé vált az RTL klub műsorstruktúrájában a hazai sorozatok gyártása, ami 2022-re oda jutott, hogy szinte minden nap lehet valami hazai gyártású sorozattal találkozni a csatornán. Politikai szinten is történt némi változás.
2014-ben a választások után, a reklámadó bevezetésével – amiről mint kiderült, elsősorban az RTL ellen irányult – az addig kemény politikai témákat többnyire kerülő RTL Híradó az egyik pillanatról a másikra a kormány ellen hangolta magát. Mára a csatorna híradója az egyik legfőbb hírforrássá vált a kormányzati propagandagépezettel szemben, ami így többször vádolja azzal a csatornát, hogy baloldali.
Tévés sorozatunk ezzel pedig véget ért. Az elmúlt hetekben igyekeztünk bemutatni azokat a műsorokat, amiken generációk nőttek fel, legyen az akár a TV Maci, vagy épp a Való Világ, ebből a szempontból mindkét műsor meghatározónak bizonyult a maga korszakában, az akkori nézői igényeket kielégítve.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!