„Vágjuk ki a rezet, ne csak a 21-et!” –Szombathelyi Mediawave, 2. évad

A „Fényírók Fesztiválja” immár a 21. alkalomra készül. Június 2-11. között harminc közhelymentes világzenei élménnyel, megannyi nívós versenyfilmmel rukkolnak elő. Helyszín újra Szombathely. – A stáb ma tartotta első tájékoztatását, részletekkel.

A helyszín 19 év Győr, majd a tavalyi sikeres debütálás után ismét Szombathely lesz, ám kis változásra számíthatunk: okulva a tavalyi májusi kezdésből idén a Fényírók fesztiválját két hétvégére összpontosítva június 2-11. között rendezik meg. A Mediawave-es szervezők – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón - az egyre szűkösebb büdzsé ellenére is az elmúlt évek egyik legjobb nemzetközi filmtermésével rukkolnak elő, mellé pedig számtalan kísérőrendezvényt és újfent unikális koncertek sorát hozzák. „Vágjuk ki a rezet, ne csak a 21-et!”– köszöntötte találóan a fesztivált újfent Szombathelyen a város kulturális bizottságának elnöke, Sági József is.

Tíz nap alatt harminc közhelymentes koncert-élmény

A fesztivál zenei programja – mutatta be a fesztivál zenei „producere”, Pusker Péter - a választékot és a minőséget tekintve mit sem változott. Tíz nap alatt harminc különleges koncertélményben lehet részünk. A zenei programok struktúrája viszont átalakult, elsősorban a két hétvégére koncentrálódik a kínálat. Az első hétvégén főként szabadtéren, a második hétvégén új helyszínen, a Weöres Sándor Színházban jelentkeznek.

Hagyomány és modernség jegyében nemzetközi sztárokkal épp úgy találkozhatunk majd, mint ismert és ismeretlen hazai fellépőkkel. A fesztivál ebben az évben is előnyben részesíti azokat a produkciókat, melyek egymással is rokonságban állnak, helyben születnek, vagy speciálisan csak a rendezvény alatt kerülnek bemutatásra. Ezek közül az isztambuli, kultikus oriental dub formáció, a BaBa ZuLa koncertje az egyik legfigyelemreméltóbb, a török zenészek magyar közreműködőkkel az Egri Csillagok filmváltozatára fognak szabadtéri nagykoncertet adni. (A koncert előtörténete: a török zenei formáció a tavalyi fellépés után a szervezőktől kapott egy ajándék DVD-t, rajta az Egri csillagokkal. Képzelhetjük, a törökök szétröhögték magukat a filmen…)

A zenekar az Egri Csillagokra tombol majd

Öt napig fog Szombathelyen formálódni egy különleges jazz produkció, ismert hazai és francia, német illetve amerikai zenészek sajátos reggae lemezt készítenek, a produkció a fesztivál zárónapján kerül bemutatásra. Ferenczi György és Both Miklós szintén műhelymunkában fog fiatalokkal együtt alkotni, ők saját zenekaraikkal a Rackajammel és a Naprával is színpadra állnak. Saját programjával és magyar zenészekkel együttműködve is bemutatkozik a svájci-osztrák Living Room duo, melynek egyik tagja, Manu Delago a fesztivál után Björkkel vonul stúdióba.

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján népzenészek és néptáncosok érkeznek a régióból, a Felvidékről és a Gyimesből, hogy zenéjük és táncaik bemutatása mellett ételkóstolókkal, filmvetítésekkel valamint táncházzal szórakoztassák a közönséget. Június 5-én, a főtéri programok zárásaként, a város és a környék zenekaraira fókuszálva újra megrendezik a Thanks Jimi Napot. A fellépők a közönség csatlakozását is várják a közös gitározásra, házigazda Zsoldos Báró Zoltán és zenekara lesz.

A két hétvégét összekötő hétköznapokon olyan szárnyukat bontogató formációk mutatkoznak be, melyek eddig is értékes produkciókat mutattak fel, és a jövő karakteres előadói közülük kerülhetnek ki. Bemutatkozik a szombathelyi Easies, a budapesti free rock Dorota, egy közös estén adnak koncertet az Irie Maffia két frontemeberének, Senának és Busa Pistának különleges, jazz és hiphop ötvözéséből létrejött formációi.

A második hétvége programja újra sűrűnek és tartalmasnak ígérkezik. Hosszú idő után lép fel újra hazánkban a Párizsban élő, vajdasági improvizatív zongorista, Stevan Kovacs Tickmayer. Londonból érkezik a fesztivál egyik kiemelt fellépője, Andreya Triana, a fiatal soul- downtempo énekesnő a Bonobo frontembereként vált ismerté a fiatalok körében, saját zenekarával most először mutatkozik be hazánkban. Igazi MEDIAWAVE bandaként emlegetik már most sokan a cseh DVA zenekart, 25 éves jubileumát koncerttel, kiállítással, könyv és filmbemutatóval ünnepli a Tudósok. A fesztivál zárásaként fellép a Shukar Collective, melyben roma énekesek és táncosok bukaresti dj-kkel álltak össze, együttműködésünkről film készült, melyet szintén megismerhet a fesztivál közönsége.

Új magyar gaszto-csoda van készülőben: a Desca Hungarica!

A nyitónapon debütál, majd az egész első hétvégén megízlelhető speciális gasztronómiai fesztivál-találmány (melynek szülőatyja a szombathelyi gyökerekkel bíró filmes, Buzás Mihály) a Desca Hungarica! Azaz a zsíros kenyér, amely szalvétába csomagolva várja majd az ínyenceket.
A Fő tér ad helyet Bor és Pálinka fesztiválnak, melyhez kapcsolódva szabad színpadot állítanak a hangulat fokozására. Itt szárnyukat bontogató helyi fiatalok, utcazenészek és profik egyaránt bemutathatják tudásukat.

A Képtárban Sinai Varga Gizella Iránban élő magyar festőnő kiállítása lesz látható, a megnyitóhoz performance is kapcsolódik. A Weöres Sándor Színház különleges, alkalmi előadásokkal csatlakozik a fesztivál programjához, a Bartók Terem udvara ad otthont az első hétvége éjszakai programjainak.

1276 filmnevezés érkezett 85 országból

Az idei - "TEREMTŐ NŐ", illetve "VESZÉLYEZTETETT (mű)FAJOK" tematikákkal tarkított - fesztiválra 1276 filmnevezés érkezett 85 országból, ebből az előzsűri 73 filmet válogatott a fesztivál rendkívül színes verseny-palettájába (9 játékfilm - 17 kisjátékfilm - 24 animációs film - 9 kísérleti film - 14 dokumentumfilm). A magyar filmeket nemzetközi szakemberek válogatták. A filmes program továbbra is az AGORA - Savaria Filmszínház felújított épületében kerül bemutatásra.

A nagyjátékfilmek közt szerepel Isabelle Hupert legújabb filmje, a Különleges bánásmód, melyben a francia színésznő ismét a jellemábrázolások mesterének bizonyul. Ezúttal luxusprostituáltat alakít, aki igazán különleges bánásmódban részesíti pácienseit. A tavalyi, illetve idei nagy fesztiválok sokszoros díjnyertese, közönségdíjasa, a Testvér arra a kérdésre keres választ, hogy a kemény venezuelai valóságban létezik-e út a sztárfocisták világába egy hétköznapi testvérpár számára.

A játék- és kisjátékfilmek többsége jól ábrázolja a TEREMTŐ NŐt, azaz a nők sokszínű, központi szerepét a társadalom civil és hivatalos szférájában. A legnagyobb filmszámmal jelen lévő animációs filmverseny a klasszikus meseformától a szürreális világmegformálásig 24 színt villant fel a jelenből.

A versenyprogramban Hajdú Szabolcs filmje

A dokumentumfilmek idén is kihagyhatatlannak bizonyulnak. Sokak számára ismeretlen helyzetekbe, sorsokba, helyekre engednek bepillantást. Találkozhatunk száműzött szamaritánussal, roma zenészekből és DJ-ből álló drum&bass bandával, sztárból drogos prostituálttá vált énekessel, és megtudhatjuk a felrobbant ’56-os gulyáságyú melléktermékeként, hogy mennyi hozzávalóból kell ételt készíteni egy második világháborús hadsereg számára. De neves filmrendezőink mesélnek el nem készült filmjeikről, vagy megismerhetjük a meglehetősen szatirikus „kis román Dacia” történetét, továbbá a kirgiz jakpásztorok életét.

A versenyprogram mellett nemzetközi panoráma programot is vetítenek, mely egyrészt áll a nevezések alapján különböző szempontok szerint válogatott, főként európai filmekből, másrészt pedig Belső világok címmel bemutatnak olyan alkotásokat, melyek hűen tükrözik a különböző - főként a keleti - kultúrák, szubkultúrák mai helyzetét, melyek sem nem kategorizálnak, sem nem megrendelésre készültek, hanem pusztán a mindennapi életet mutatják be a maga realitásában.

Két speciális filmprogram is vár. A Sufferosa: interaktív mozi, különböző befejezési lehetőségekkel, melyeket a helyszínen vágnak össze, valamint Kaffka: Átváltozás – címmel egy 360 fokos kamerával felvett film.

A fesztiválon a közönség személyesen is találkozhat és beszélgethet több versenyprogramos filmrendezővel is, majd’ húsz rendező személyesen is képviselteti magát a rendezvényen.

Nem semmi, román romák hiphopja

Kísérőként megannyi konferencia és pályázat

A 2. MEDIAWAVE Film Fórum az eredményesen lezajlott tavalyi konferencia további nemzetközi filmszakmai szereplőkkel kibővített folytatása lesz. A háromnapos rendezvény a fesztivál kiemelt tematikájára épül: VESZÉLYEZTETT (mű)FAJOK – A film, mint közösségi élmény megújulási lehetőségei a XXI. században. A konferencia fő célja, hogy a magyar filmszakmának közvetlen kapcsolatteremtési alkalmat adjon a környező nemzetközi régió filmszakmai szereplőihez, ezzel segítse a koprodukciós, illetve egyéb együttműködési partnerség kialakulását a filmgyártásban.

Kísérő programként „Kémek, ügynökök, besúgók 1. – Az ókortól Mata Hariig” címmel rendez izgalmas konferenciát június 3-án a Vas Megyei Levéltár is.

A fényírók bekapcsolódnak a NymE Savaria Egyetemi Központ ünnepi könyvheti felolvasó show-jába is, amely június 2-án kerül megrendezésre. A város számos pontján nyilvános felolvasásokra számíthatunk, terveznek flash mobot az olvasás népszerűsítésére. Kipróbálhatjuk magunkat irodalmi gyalog galoppon, virtuális erőd-játékban és scrabble-ben is.

A Mediawave és a NyME kommunikációs tanszéke közös projektet is indított, amelyben arra biztatják a fiatalokat, hogy forgassák le saját rövidfilmjeiket bármilyen videofelvételre alkalmas eszközzel (mobiltelefon, videokamera, fényképezőgép, webkamera). Korhatár nincs, a kisfilmek hossza minimum 30 másodperc, maximum 1 perc lehet. A pályázatra beérkezett filmek közül a 10 legjobb filmet díjazzák, valamint az 50 legjobb film bemutatásra kerül a Mediawave fesztiválon. ( További részletekért érdemes ide kattintani… )

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Minden színész drogos és alkoholista?! – Ilyen a kommentszínház

Üdítő fél órával lehetett gazdagabb az, aki ma a szombathelyi színház klubjában pogácsázott. A jövő évadot bemutató sajtótájékoztatón műfajteremtő performance-nak lehettünk szemtanúi.

Rúzs a zombin - a Messer Chups koncertje

A Mediawave szerdán sem vonzott sokakat, pedig ez az este is öt csillaggal zárult. Az örömzenélő Chent újra hallani már megérte, az orosz horror-szörfzenekar viszont konkrétan legyalulta a szenzorainkat.

Pogány zsoltárok kísértenek

A lecsupaszított térben, a fekete függöny előtt két férfi: Jordán Tamás és Joós Tamás ült. Élő hangszerként, a szó és a dal erejével modernkori erdélyi balladákat idéztek meg – érzések, gondolatok kísértettek.

Gil Scott-Heronék is megőrültek a magyar Qualitonsra

A Mediawave-re érkezett a hip hop ihletőjeként emlegetett öregúr, aki szépeket mondott a délutáni sajtóösszejövetelen, de sokkal beszédesebb volt, hogy üde leányokat kértek fel táncolni a legjobb magyar zenekar koncertje alatt.

Mediawave-átjáró: utcai filmműhely Dömötör Tamással

Utcai filmműhely nyílt az Agora- Savaria mozinál, a textilekkel, gyeppel, függő-ágyakkal otthonossá tett átjáróban. Ízig-vérig Mediawave-hangulatban: csináld meg, vidd haza!

Könyörtelen kijózanodás: Volkova Sisters a Mediawave-en

Ha dilettáns szombathelyi vendáglátósok el is lehetetlenítik a rétegműfajok kibontakozását, azért akad olyan történés, ami lökést adhat nekik. Ez a koncert pont ilyen volt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Mediawave 2011