Kultúra rovat
3
Két alapítótag távozik a Weöres Sándor Színháztól
Endrődy Krisztián és Vlahovics Edit is megkapták korábban a színház legrangosabb elismerését.
1
Újjászületett a herényi virágút, kicsit más, de a miénk
Két év szünet után ismét sétálhattunk a virágköltemények között.
A celldömölki tulipánoknak fesztivált is rendeztek
Miközben Szombathelyen herényi virágút, Celldömölkön Tulipánfesztivál.
1
Nap-keltére ébredhetünk, kukkolhatjuk a Szomszédokat - ezt néztük a nyolcvanas években 2.
A nyolcvanas évek második felében biztosan van valami, amit nem a Szomszédoktól kaptunk.
A Lord és az Anima Sound System Szombathely kulturális értéke lett
A városi értéktár bizottság szerint a két együttes is Szombathely kulturális örökségei közé tartozik.
Már benézhetünk az Ablakon, és kívánhatunk hármat is - ezt néztük a nyolcvanas években 1.
Sorozatunk harmadik részében felülünk egy Babettára, benézünk egy Ablakon, nézzük Budapest csodálatos Panorámáját és reméljük, hogy nem jönnek majd Szeszélyes évszakok.
4
Közel 2 milliárd forintból épülhet Törőcsik Mari emlékház
Megvannak a tervek és már a közbeszerzést is kiírták.
Emlékezzünk a gencsi Császár Józsefnére, aki a legszebb húsvéti tojásokat karcolta
Húsvét alkalmával felidézzük a 2018-ban elhunyt vasi iparművésszel készített interjúnkat.
A szombathelyi slamesek írnak, mintha muszáj lenne, kényszeresen
Csütörtökön a havi klubestre látogattunk el az Agorába.
Tényleg segít a piros tojás, hogy egészségesek maradjunk?
A szentelt víz pedig eltünteti a szeplőket? Ilyen és ehhez hasonló, kissé különös nagyszombati népszokásaink és babonáink vannak.
1
Komolyzenétől volt hangos a szombathelyi Ferences templom
Nem csak fotókat, hanem videót is hoztunk a Capella Savaria teltházas hangversenyéről.
1
Véget ér a Jóban rosszban (teljesen)
A sorozatnak péntek este lesz a 4287. és egyben utolsó epizódja.
7
Látott már 5 méteres giganyulat és 350 kilós piros tojást?
Még mi sem, amíg el nem látogattunk a Somogy megyei Kéthelyre.
1
Brenner János példát mutat - ezúttal egy filmben
Korhű filmsorozat készül a vértanúhalált halt fiatal pap életéről. Forgatáson jártunk Szombathelyen.
1
A versek nem váltottak jegyet, de mégis felszálltak a 30Y-os járatra
A magyar költészet napján egy buszon a város ismert és elismert személyiségei szavaltak.