Államosítás, demonstrációk, balhék

Szegénytelep felszámolásával kezdődött, a megyei vagyon államosításával fejeződött be a második félév. Összefoglalónk.

A második félév első napján rögtön azzal szembesültünk, hogy elmarad a szokásos Summer Jamboree A bérleti díj miatt elmarad a hét éves múlttal rendelkező Summer Jamboree 2011. July 01. 16:46 , a szervezők szerint érthetetlen a SZOVA magatartása az ügyben, ami aztán szépen el is halkult.

Pert nyertünk, de minek?

Július 6-án hírt adtunk arról, hogy pert nyertünk Pert nyertünk: a polgármesteri hivatalnak ki kell adnia az adatokat 2011. July 06. 09:12 a polgármesteri hivatallal szemben. A pert – a TASZ közreműködésével – még 2010 őszén indítottuk, az önkormányzati választások előtt a Fidesz politikai tőkét kovácsolt magának abból, hogy az előző polgármester tanácsadókat alkalmazott. Alakítottak is egy bizottságot, hogy kiderítsék, kinek, mennyit és miért fizettek tanácsadásért, de a bizottság kijelentette Feljelentést tesz a szombathelyi polgármesteri szakértőket vizsgáló bizottság 2010. June 21. 13:38 , nem tudnak hozzájutni az adatokhoz. Nekünk sikerült, de ekkor már senkit sem érdekelt az egész.

Életkép a 2009-es Jamboree-ről
Mészáros Zsolt

Július 12-én arról írtunk Savaria Karnevál: a kézművesek márpedig nem jönnek 2011. July 12. 21:26 , hogy nem jönnek a kézművesek a Savaria Karneválra. Mégpedig azért nem, mert a szervezők egy fesztiválkártyát akartak bevezetni, és a kézművesek szerint ezzel csökkent volna a forgalmuk és a bevételük. A szervezők később elálltak a kártya bevezetésétől Kedélynyugtató közlemény: nem lesz Karnevál Kártya 2011. July 18. 21:21 , éppúgy, mint a karnevál fizetőssé tételétől. A kézművesek aztán mégiscsak jöttek Jönnek a kézművesek a Karneválra 2011. July 26. 12:00 .

A hónap közepén kiderült, 54113 hogy 152 millióval csökkent a város adóssága. Szombathely volt az első város, ami kifizette a tűzoltóknak az elmaradt túlóradíjakat, ehhez az illetékes minisztérium adott kölcsönt. Aztán még az előző városvezetés kérte az előző belügyminisztertől, hogy engedjék már el ezt a tartozást, az új miniszter megtette, az új városvezetés meg bejelentette, hogy ez az ő sikerük. Jövőre nem lesz ilyen gond, a városi tűzoltóság ugyanis január 1-vel az államhoz kerül.

Titkosított kilakoltatások

Július 20-án kilátogattunk a Homok utcába, ahol megszüntettek egy szegénytelepet Megszűnt a szombathelyi szegénytelep 2011. July 20. 18:30 . A fél városvezetés ott volt, szörnyülködtünk az állapotokon, de később az is kiderült, vannak még ilyenek a városban.

Szörnyű állapotok a Homok utcában
Vágvölgyi Bálint

Másnap arról adtunk hírt Elkezdődtek a kilakoltatások Szombathelyen 2011. July 21. 12:35 , hogy elkezdődtek a kilakoltatások Szombathelyen. Olyan ügyesen csinálták, hogy meg sem találtuk a helyszínt, a hivatal a címeket sem adta ki. A következőknél sem Újabb titkos kilakoltatás Szombathelyen 2011. July 26. 22:34 .

A hónap vége felé kiderült, hogyan akarják átszabni a választókerületeket a megyében. A fű alatti információk alapján találgattunk Három választókerület lesz Vas megyében 2011. July 22. 08:42 , az bejött, hogy csak három választókerület lesz, de a határokat mi rosszul húztuk meg. Félinformáció, féligazság.

Néhány nap múlva a megszüntetett Szent-Györgyi iskolában jártunk „Kötelességünk volt tiltakozni” - A Szent-Györgyi Középiskola utolsó napjai 2011. July 27. 22:26 , láttuk, ahogyan hordják szét az iskola vagyonát. Az igazgató azt mondta, kötelességük volt a tiltakozás. Pár nap múlva diákok és pedagógusok csendben búcsúztak iskolájuktól Csendes búcsú a Szent-Györgyi Középiskolától 2011. July 30. 22:32 .

Megcsináltattuk a Petőfi utat

Júliusra azért maradt még hír, Harasztifaluban megalakult a NÉP „Valakinek szólnia kell” – Új párt alakult Vas megyében 2011. July 29. 15:45 , a Nehezebben Élők Pártja. Az újságíróból lett pártvezető, Szenkovits Péter azt ígérte, néhány hónap múlva zászlót bontanak. Azóta is várjuk.

Csendes búcsú a Szent-Györgyitől
Mészáros Zsolt

Augusztus 12-én felavatták a felújított Iseumot Szombathely megfogta az Istennő lábát – Ma avatták az Iseumot 2011. August 12. 23:14 . Azóta többször jártunk az épületben, az biztos, hogy sajtótájékoztatókra nagyon jól használható. Öt nappal később pedig már az Országház ünnepi díszkivilágítását néztük meg közelről Így fog fényleni a Parlament, 450 millió forintért 2011. August 17. 00:35 , még az igazi bekapcsolás előtt.

Közben azt is megírtuk, hogy nem lesz kész a Petőfi út Nem lesz kész a Savaria Karneválra a Petőfi út 2011. August 17. 11:33 a karneválra. Az utat közműcserék miatt bontották fel, amikor a hivatalban rákérdeztünk a dologra, észrevették, hogy bizony, már lejárt az útbontási engedély. Valószínűleg gyorsan intézkedtek is, mert a karneválra betemették a gödröket Helyreáll a forgalom a Savaria Karneválra 2011. August 24. 09:21 , igaz, utána újra megnyitották, és csak október végére állt helyre a közlekedési rend.

Aztán az idén is eljött a karnevál, mi meg blogokban adtuk át Toroktűz és vízpára, nappal és éjjel - Karneválblog csütörtökről, péntekről 2011. August 25. 21:47 olvasóinknak személyes tapasztalatainkat. A kábulatból magunkhoz térve folytattuk a város szégyenfoltjai utáni kutakodást Szombathely szégyenfoltjai 3. 2011. August 30. 14:56 , olvasóink most a Sugár útra szavaztak, ahol a Latex egykori gyára állt.

Szombathely szégyenfoltja, a volt Latex gyár
Vágvölgyi Bálint

Szeptember elején villámgyorsan állították fel a polgármesteri hivatalokban az Alaptörvény Asztalát Szombathelyen is áll az Alaptörvény Asztala - Lájkolta már? 2011. September 05. 20:22 . Két MSZP-s képviselő néhány nap múlva ötleteket adott MSZP-sek reggeliztek az Alaptörvény Asztalánál 2011. September 08. 12:28 , mire is használható. Cikkünk körbefutotta a netet, magunk is elcsodálkoztunk rajta.

A patikák sorsa

Szeptember 9-én arról kellett tudósítanunk, hogy bezárt a Kamilla patika Bezárt a szombathelyi Kamilla patika 2011. September 09. 10:48 a Kossuth utca elején. Ha valaki emlékszik még rá, egy jó évvel korábban ugyanezt írtuk a Szentlélek patikáról, aminek a forgalmát elvitte a Kossuth utcai gyógyszergyár. De a piac törvényei erősek, két új patika nyitott a Főtér északi részén, így a Kamilla patikának is bealkonyult. Igaz, utána az egyik újnak is Ismét van patika Kámonban 2011. September 13. 14:01 , de hát ilyenek a farkastörvények.

Szeptember közepén b emutattuk a város első magán Trianon-emlékhelyét Épülget Szombathely első magán Trianoni Emlékhelye 2011. September 15. 08:20 . Ugyanazon a napon Balassa Péter jobbikos képviselő bejelentette Milliós nagyságrendű köztartozás a szombathelyi Fidesznél- Van vagy nincs? 2011. September 15. 17:52 , hogy milliós köztartozása van a szombathelyi Fidesz-irodának. A Fidesz cáfolt, és jól megtámadták Balassát Balassa: Ha nem kérdezek, nem támadnak? 2011. September 26. 15:27 .

Szeptember 22-én az MSZOSZ szervezett fórumot Látnia kell a kormánynak, hogy van vér a pucánkban 2011. September 22. 22:01 az új munka törvénykönyve miatt. A fórumra meghívták a megye országgyűlési képviselőit, a fideszesek helye üresen maradt. A szakszervezetisek szerint a törvény kilátástalan helyzetbe hozza a munkavállalókat. Néhány, de nem számottevő változtatás után az országgyűlés az év végén elfogadta az új törvényt.

Üresen maradt székek az MSZOSZ fórumán
Mészáros Zsolt

A nyári szünet utáni első közgyűlésen Új jegyzője van Szombathelynek - Közgyűlési blog (Frissítve) 2011. September 29. 09:28 a 27 éves Gaál Róbertet választották meg jegyzőnek, az ellenzék tiltakozott, mondván, Gaálnak nincs gyakorlata, sőt, még szakvizsgája sincs. Ez volt az első olyan közgyűlés, amit nem közvetített élőben a városi tévé. Mi viszont igen, online tudósításunk mellett élőképpel is követtük az eseményeket.

Máma már nem hasad tovább

Október 1-én jelent meg interjúnk Barta Balázzsal Váti repülőtér: Könnyen lehet, hogy nem lesz folytatás 2011. October 01. 07:51 , a Sia-Port Kft. ügyvezetőjével, aki azt mondta, ha októberben nem lép a kormány a váti repülőtér ügyében, akkor arra keresztet vethetünk. Nem lépett.

Október 4-én felavatták az Opel új, szentgotthárdi gyárát Felavatták az új szentgotthárdi gyárat 2011. October 04. 17:19 , mi közben megnéztük Jó a szent-györgyisnek kanizsaissá lenni? 2011. October 04. 07:03 , hogyan érzik magukat a volt Szent-Györgyi iskola volt diákjai a Kanizsai Dorottya gimnáziumban.

Már ekkor közszájon forgott, hogy az állam átveszi a megye teljes vagyonát. Mi először a kulturális intézményeket Mit államosítanak Vas megyéből? – Mi lesz a megyei kórházzal, az MMIK-val? 2011. October 07. 10:34 , majd a forgalomképes vagyont Teljes vagyonát elvesztheti a megye 2011. October 12. 13:52 jártuk körbe. Az ellenzék hiába tiltakozott, a történet lendületet vett és ment tovább Megszavazta a Vas megyei közgyűlés az államosítást 2011. October 13. 12:57 .

Közben a fővárosban az MSZP gondolt egyet, és kétfelé hasadt. A Gyurcsányhoz hű emberek elhagyták a parlamenti frakciót, jelenleg még a kispadin ülnek, mint függetlenek, ki kell várniuk ugyanis a félévnyi parkolási időt. A megye két szocialista képviselője, Ipkovich György és Nemény András maradt az MSZP-ben Ipkovich és Nemény marad az MSZP-ben 2011. October 22. 11:47 .

Nyakkendő nélkül kell politizálni

Az október 23-i ünnepen aztán a Fidesz vezérkar elhúzott külföldre, nélkülük zajlottak az események. De közel százezren nyilvánították ki, hogy nem tetszik a rendszer, a tüntetésen mi is ott voltunk, tudósítottunk és fotóztunk Százezer tüntető harsogta Budapesten: Nem tetszik a rendszer 2011. October 23. 20:43 . Persze, beszámoltuk Séta az esőben - Így emlékezett Szombathely '56-ra 2011. October 23. 22:18 a szombathelyi ünnepségről is.

Nem tetszik a rendszer
Unger András

Október végén folytatódott a megyei vagyon államosításának regénye. A városi közgyűlésben az ellenzék kezdeményezett rendkívüli ülést, a fideszes többség nem szavazta meg a napirendet Visszatért a régi hangnem – Közgyűlési percről-percre 2011. October 26. 09:04 , így a témáról nem tárgyaltak. A megyénél is összehívtak egy rendkívülit az ellenzék követelésére, aztán ezt visszavonták Nem lesznek rendkívüli közgyűlések a megyei vagyon átadásáról? 2011. November 03. 12:30 , mondván, Kovács Ferenc elnöknek sürgős dolga van az országgyűlésben.

November 3-án Rumba látogattunk el, ahol Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke tartott fórumot Gémesi György: Agresszív a kormány 2011. November 03. 19:04 polgármesterek számára, és éles szavakkal bírálta az önkormányzati törvény tervezetét. Hiába, később az országgyűlés simán elfogadta a törvényt.

Nem sokkal később Nagy Andrást, a 4K! (Negyedik Köztársaságért) párt elnökét interjúvoltuk "Nem csak nyakkendőben lehet politizálni" - interjú Nagy Andrással, a 4K! szombathelyi szóvivőjével 2011. November 08. 13:20 , aki azt is mondta, hogy nem csak nyakkendőben lehet politikát csinálni. Meg azt is, hogy a politikát mindenkinek csinálnia kellene, nem csak a szűk elitnek.

Azori szigetek, az elnökök álma

A hónap közepén kiderült Fő a fejük a Vas megyei fideszeseknek – 35 milliárd a megyei vagyon 2011. November 15. 10:59 , hogy a megye nagyon rosszul jár az államosítással, hiszen a vagyon közel 35 milliárd, miközben az adósság alig 4 milliárd. De ez sem állította meg az elszabadult történéseket. Nem sokkal később azt is megtudtuk, hogy a megye megtartaná Megtartaná a megye a büki gyógyfürdőt 2011. November 17. 17:20 a Büki Gyógyfürdőben lévő tulajdonrészét.

Ugyanazon a napon elbeszélgettünk egy kicsit Akit sokáig eltiltottak Magyarországtól 2011. November 15. 20:13 Habsburg Györggyel, az utolsó magyar trónörökös fiával, a Magyar Vöröskereszt elnökével. Azt is mondta, hogy fekvése miatt Szombathelynek kitűnő lehetőségei vannak.

Habsburg György
Mészáros Zsolt

December elején beszámoltuk egy korábbi tragédiáról Gyerekhalál a szombathelyi intézetben 2011. December 02. 08:10 , a fogyatékosok intézetében meghalt egy gyerek. A fenntartó evangélikus egyház persze cáfolt, aztán szép lassan elhalkult az ügy. És megírtuk azt is Gimnázumot indít a katolikus egyház Szombathelyen 2011. December 02. 15:52 , hogy a katolikus egyház nyolcosztályos gimnáziumot indít Szombathelyen.

Mikulás napja előtt robbant a hír Kovács Ferenc is volt az Azori-szigeteken 2011. December 05. 15:45 , hogy 12 megyei közgyűlési elnök utazott egy konferenciára, az Azori szigetekre. Később azt mondta A vasi elnök megfigyelőként utazott az Azori-szigetekre? 2011. December 07. 10:11 , megfigyelőként volt jelen, majd kiderült Kovács Ferenc a nejével utazott 2011. December 09. 14:11 , feleségét is magával vitte. Politikai bloggerünk szerint Csapdába csalták a megyei elnököket? 2011. December 09. 15:52 csapdába csalhatták szegény elnököket.

Gyorskocsi utca

December 12-én interjút készítettünk Kövesdi: Focirajongó ügyvéd az elnöki székben 2011. December 12. 07:03 Kövesdi Zoltánnal, aki a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke lett. Másnap megtudtuk, hogy a Fidelitas a fővárosi Moulin Rouge-ban ünnepelte Pikáns szülinap - Ágh Péterék a Moulin Rouge-ban (Frissítve) 2011. December 13. 11:10 a szervezet születésnapját.

Utánajártunk annak Ki a felelős a SZOVA pénzügyi helyzetéért? 2011. December 14. 20:39 is, hogy vajon ki a felelős a SZOVA nehéz anyagi helyzetéért, majd tudósítottunk a városi közgyűlésről Szorít a cipő, nincs pénz - Közgyűlési délelőtt percről-perce 2011. December 15. 08:56 , ahol elhangzott, nehéz év lesz 2012, és szükség van a megszorításokra.

Ipkovich és Nemény a Gyorskocsi utcában
Nyugat.hu

Karácsony előtt aztán felbolydult a főváros Láncos-erővágós december: blokád a Parlament előtt 2011. December 23. 13:50 , LMP-sek tüntettek a parlament előtt, a rendőrök bevitték őket, majd nem sokkal később néhány MSZP-s képviselőt is Ipkovichot és Nemény Andrást is bevitték a rendőrök 2011. December 23. 15:07 , köztük Nemény Andrást, Ipkovich György elkísérte őket a Gyorskocsi utcába.

Karácsony után megszámoltuk Kevés a párt Szombathelyen 2011. December 27. 07:34 , hány párt van Szombathelyen, aztán megírtuk Közel másfél millióan nézték meg a koronát 2001. August 06. 02:19 , hogy a megyei közgyűlés beleegyezett,9 hogy szinte minden vagyona az államé legyen. Megkérdeztük erről Albérlő lett a megye! Sötét lesz a jövő? 2011. December 29. 07:21 a város politikusait is.

Az év végén aztán rendkívüli ülése Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház 2011. December 29. 16:58 n döntött a városi közgyűlés, hogy átveszi a megyétől a Mesebolt Bábszínházat, tárgyalnak a Savaria Szimfonikus Zenekarról is, az Ungaresca Táncegyüttes viszont nem fér bele a képbe.

Folytatás 2012-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Iskolabezárások, új színházépület, váti repülőtér

Rövid összefoglaló az idei év első felének közéleti történéseiből. Volt téma bőven.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet